576

Zách Felicián merénylete – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

„Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felicián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat...”

„...A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan – jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta: ujjait, melyekkel a szegényeknek, sínylődőknek és nyomorultaknak osztotta az alamizsnát; melyekkel számtalan templomnak varrt mindenféle köntöst, és fáradhatatlanul küldte az oltárokra és az egyháziaknak a drága bársony díszruhákat és kelyheket! Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni, rávetették magukat a gyermekek nevelői, Kenezics Gyula fia (Miklós) és János nádor fia Miklós; fejükön halálos sebet kaptak, míg a gyermekek elmenekültek. Ekkor egy jó hajlandóságú ifjú, a Patak vármegyei Sándor fia János, a királyné alétekfogója úgy rohant Feliciánra, mint valami vérengző fenevadra: csákányával keményen nyaka és lapockája közé csapott, átvágta és leterítette; most az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat, és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget. Fejét Budára küldték, kezeit, lábait más városokba; majd egyetlen növendék fiát és hű szolgáját – akik elfutottak, de meg nem menekülhettek – lófarkra kötözve emésztették el: tetemüket és csontjukat kutyák falták fel az utcán.”

Így írja le a magyar középkori történelem leghírhedtebb merényletét a Képes krónika (a címlapképen a merénylet látható), amelynek szerzője kétségtelenül jól informált volt, hiszen az okleveles adataink megerősítik a közlés tartalmi részeit. A történet rávilágít arra az érdekes életmódtörténeti adatra, hogy a magyar királyok a XIV. század elején még koránt sincsenek elszeparálva a külvilágtól, hiszen Zách Felicián, noha ekkor már kegyvesztettnek számított, könnyedén bejuthatott a király ebédlőjébe. Zách a magyar oklevelekben 1275-ben tűnik fel először, mint jogképes személy, ami arra utal, hogy a merénylet idején már 70 év körüli lehetett, s ez igen szép életkor a középkorban. A családfő nagy karriert futott be, miután Csák Mátétól átpártolt Károly Róbert királyhoz, annak kegyéből Sempte várnagya lett, birtokai Nógrád, Heves és Gömör megyében feküdtek.

A történészek számára a merénylet indítéka az igazán izgalmas kérdés. A korabeli magyar elbeszélések mit sem tudnak ugyanis az Arany János által megénekelt Zách (nála Zács) Klára szerepéről, csak azt emlegetik, hogy Zách elvesztette tisztségeit, mivel a király nem bízott benne, hiszen korábban Csák Máté tartományúr mellett állt. Ezzel szemben a külföldi krónikák már az események után közvetlenül Felicián lányának Kázmér lengyel herceg általi megbecstelenítését mesélik el okként. Bár ez az ok-okozat általánosan ismert, nincs egyértelmű bizonyíték e verzió mellett. A történészek szerencsések, mert a krónika szövegén kívül oklevelek és egy ítéletlevél is beszámol a merényletről. Utóbbi a merényletet követő megtorlás dokumentuma, állítja, hogy az ítélet előtt a király maga is elment a magyar nemesség ítélkező gyülekezete elé, bemutatni a megsebesített jobb karját. Az uralkodó emellett a merénylet bizonyítékaiként előhozatta két fiának anyjuk vérével szennyezett ruháit, sőt feleségének, Erzsébetnek levágott négy ujját és hajfürtjét is.

Károly Róbert király 1330-ra már stabilizálta a hatalmát az egész ország felett, ám a korábbi anarchia réme még élénken élt, és nem akarta, hogy a jövőben bárki is megpróbálkozzon kezet emelni családjára. Ez motiválhatta a megtorlás Magyarországon szokatlan kegyetlenségét. Az ítéletlevél részletesen leírja, kiket kell megbüntetni a gyalázatos gyilkossági kísérletért. Felicián közvetlen rokonsága ellen országos irtóhadjárat indult, testvérének és lányainak leszármazottjait kegyetlenül megölték, a családjába beházasodókat örökre kizárták a királyi udvarból. A büntetés a nemzetséget harmadíziglen érte. Feliciánon már nem lehetett bosszút állni, maradtak tehát rokonai. Fiát és szolgáját, akik próbáltak elmenekülni, ló farkához kötve hurcolták haláláig, majd testüket kutyák és disznók elé vetették. Klárával szintén példát statuáltak. Nyolc ujját, orrát, fülét, ajkait levágták, majd lóháton hurcolva azt kellett kiabálnia: „Így jár, aki hűtlen lesz királyához!”. A király életét megmentő nevelők és az étekfogó tettüknek megfelelő jutalomban részesült.

Az ítélet súlyosságához járult, hogy a középkori uralkodók Isten kegyelméből uralkodtak, így aki meggyilkolásukra tört, természetszerűleg magára Istenre támadt, s ennek megfelelő súllyal kellett bűnhődnie. Nem véletlen, hogy hasonló esetre nem volt példa a Magyar Királyságban.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Almási Tibor: Zách Felicián ítéletlevele. In: Aetas, 15. évf. 1-2. sz.; rubicon.hu

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.

 

2017.04.17
2