3468

A cullodeni csata – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

Anglia trónjára 1603-ban Stuart Mária fia, VI. Jakab skót király került I. Jakab néven, ám családjának a korábbi dinasztiáknál jóval nagyobb nehézségekkel kellett szembenéznie. Fia, I. Károly a Parlamenttel szemben kénytelen polgárháborút viselni vélt jogainak védelmében, ám nem pusztán a háborút veszíti el, hanem a fejét is 1649-ben.

A király bukását és kivégzését követően azonban a köztársaság Oliver Cromwell diktatúrájához vezetett, amely az angol közvélemény rokonszenvét ismét a Stuartok felé fordította. Ennek köszönhetően II. Károly – I. Károly fia – 1660-ben, Cromwell halála után restaurálhatta a királyságot. A Stuart uralom azonban gyorsan elveszítette népszerűségét. Egyfelől hátrányos volt skót származása, másfelől Anglia lakosságának többségével szemben a II. Károlyt követő öccse, II. Jakab a katolicizmust pártfogolta. Rómával való szimpátiája miatt már trónörökösként is el kellett egyszer menekülnie. Ellentétben a közhiedelemmel, Angliában a protestantizmus győzelme nem a vallásszabadságot hozta el, hanem a katolikusok üldözését.

A protestáns angol politikai elit egy darabig türelmesen figyelte II. Jakab ténykedését, megnyugodva a tudattól, hogy mivel a királynak nincs fiúörököse, így lánya által annak férje, a protestáns Orániai Vilmos, Hollandia helytartója követheti majd őt. Ám az 55 éves uralkodónak 1688-ban fia született Jakab Eduárd néven. A trónörökös világra jöttét az ilyenkor szokásos ünnepségek helyett ezúttal felháborodás fogadta. Suttogó propaganda indult, hogy a csecsemőt csak becsempészték a palotába, csupán egy elcserélt gyerek, hogy így juttassák katolikus kézre Angliát. Ezt követően felkelés tört ki Jakab ellen, s híveinek kérésére Orániai Vilmos is hajóra szállt, hogy magának követelje a trónt. II. Jakab kénytelen volt elmenekülni csekély számú hívével, az orániai herceg pedig III. Vilmos néven a „dicsőséges forradalom” által Anglia és Skócia királya lett.

II. Jakab hátralevő éveiben igyekezett visszaszerezni trónját, mely mozgalom a jakobita nevet vette fel, s a Stuartokat tartotta továbbra is Anglia, Skócia és Írország legitim uralkodójának. Fia, James Francis Edward Stuart szintén próbálkozott a hazatéréssel (1715-ben volt az első jakobita felkelés Skóciában), de francia támogatása ellenére ez nem sikerült. Őt az angolok által „ifjú trónkövetelőnek” nevezett Charles Edward Stuart követte, mint a jakobita mozgalom feje.

1740-ben Mária Terézia trónra lépésével elkezdődött az osztrák örökösödési háború, melybe a száműzetésben élő jakobitákat befogadó Franciaország is belépett Ausztriával szemben. Minthogy Nagy-Britannia Ausztria mellé állt, hadiállapotba került Franciaországgal is. A brit csapatok 1743-44-ben Németalföldön sikerrel harcoltak, így a francia politikai vezetés úgy érezte, más módszerekkel kellene kivonni Nagy-Britanniát a háborúból. Igyekeztek hát brit földön támogatni a jakobita erőket, melyek végül 1745-ben felkelést indítottak a Stuartok ősi hazájában, Skóciában.

Charles Edward herceg már egy forrongó Skóciába indult útnak, hogy visszakövetelje ősei trónját. Pénzéből fegyvereket vett, és igyekezett önkénteseket szerezni vállalkozásához. 1745. szeptemberében csapataival Skóciába érkezett, és megerősödve néhány helyi klán csapataival, szeptember 21-én győzelmet aratott a skóciai angol csapatok felett Prestonpansnál, Edinburgh közelében. A trónkövetelő seregével ezután Anglia felé vonult, ám Carlisle ostroma nem sikerült. A jakobita felkelés így pusztán Skóciára szorítkozott, de ott elég szívósan ellenállt a növekvő angol túlerőnek. 1746. január 17-én Falkirknél Charles herceg ismét győzelmet aratott, noha a képzett vöröskabátos angol gyalogság ellen szinte csak az ősi skót klánok tartánba öltözött pajzsos-kardos skót felkelőit tudta felállítani. A keménykötésű felföldiek azonban képesek voltak akaratukat rákényszeríteni az ellenségre, és a nekik kedvező közelharcban dőlt el a csata. Ezt követően azonban egyre több katonát csoportosított át a brit kormány északra, és szép fokozatosan visszaszorította Charles herceg csapatait a felföldre.

A döntő összecsapás végül április 16-án (mai naptár szerint 27-én) következett be, az északi-tenger és a Loch Ness tó közelében fekvő Cullodennél. A jakobita sereg 7000 emberből állt 12 részben korszerűtlen ágyúval, míg a brit had 8000 sorkatonából – benne három dragonyos lovasezreddel –, valamint 8 lövegből tevődött össze. A brit sereget maga a brit király, II. György legkisebb fia, Cumberland hercege irányította. A csata során a brit tüzérség kartácsai megritkították a skót sorokat, majd a lényegesen fegyelmezettebb sorgyalogosok sortüzeikkel óriási pusztítást végeztek a skótok között. Charles herceg még a brit sereg felfejlődése előtt igyekezett rohamba vinni a skót klánokat, ismerve a sortüzek gyilkos erejét, de a McDonald klán feje elutasította ezt. Az azonnali roham elmulasztása hibának bizonyult. Ugyan később indultak elkeseredett támadások pajzzsal és a hírhedt skót tőrrel, dirkkel felfegyverzett felföldiek részéről, ám ezek összeomlottak a puskagolyók záporában. A két előző nagyobb csatával szemben itt nem sikerült közelharccá alakítani a küzdelmet. Először csak néhány klán és skót ezred igyekezett kivonni magát a sortüzek hatása alól, majd az egész jakobita sereg elkezdett szétesni. A győzelmet a brit lovasság bevetése tette döntővé, a dragonyosok százával mészárolták le a futó skótokat.

A csata után folyt még ellenállás Skóciában, de egyre inkább csak a skót klánok rajtaütéseiben nyilvánult meg. Noha Charles Edward elmenekült, hamarosan elhagyta reményeinek földjét, belátva a felkelés kudarcát. A brit kormány azonban igyekezett végleg lerendezni a skót kérdést. A klánrendszert felszámolta, a skót viseletet és dudát betiltották, az ellenálló falvakat felgyújtották, és néhol kifejezetten népirtásnak nevezhető volt a megtorlás. Bár a Stuart család fenntartotta trónigényét, ennél közelebb már soha nem kerültek a visszatéréshez, és a jakobita mozgalom szépen elhalt.

A csata az utolsó jelentős összecsapás a mai napig Nagy-Britannia földjén, így a brit kultúra szerves része. Szerepel a Hegylakó című sorozatban, és könyvek is szép számmal foglalkoznak vele, gondoljunk csak Diana Gabaldon Outlander – Az idegen című sorozatára.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu, britishbattles.com

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

 

2017.04.16