360

Hangraforgó Klub: Jubileumi emlékezés Arany Jánosra

Csiszár Antal írása

Április 7-én a Hangraforgó együttes ezúttal a 200 éve született Arany Jánosra emlékezett a megyei könyvtár Központi Könyvtárának klubhelyiségében. A „Lesz oly idő még, mely megemleget…!” címet kapott est vendége Kis Pál István szépíró, versműves volt Szekszárdról.

A csepeli születésű, több verseskötettel és kisregénnyel, valamint egy drámával büszkélkedő Kis Pál István azt vallja, hogy immár Babits városában élőként a költészet, nyelvünk ápolása terén különös felelősséget érez. Kísérőként jött el vele Tövisházi András, aki hangszeres játékkal egészítette ki a művész briliáns előadását.

Az ókori emberekre volt jellemző egy-egy hősköltemény memorizálása, mi most tapasztalhattuk ennek a 21. századi képviselőjét Kis Pál István személyében, aki még csak nem is a napfényes Hellaszból, hanem Tolna megye székhelyéről érkezett: Arany János egy töredék művét, Az utolsó magyar címűt idézte fel a közönség előtt fejből. A mű a Bach-korszakban született, amikor nyelvünk és népünk identitását akarták felszámolni; a trilógiának tervezett mű második és harmadik része azért nem készült el, mert a kiegyezés utáni évekbe aktualitását veszítette.

Versművesünk szerint Petőfi és Arany vallotta, hogy a magyarság nyelvközösség. A hazai történelem viharai a magyar kérdést más és más aspektusokban vetették fel. A 19. században az államnemzet fogalma határozta meg a kérdést: az államalkotó nyelv a magyar, a nemzetiségiek idegen nyelvet beszélők, de a magyar nemzet tagjai. Ezért zárkóztak el a területi autonómiák gondolatától. Az első világháború után bár önálló, de területében végletesen megcsonkított ország lettünk. Ekkor nem a nyelvi, hanem a területi kérdés került a közvélemény és a politika homlokterébe. Aztán később a Horthy-rendszernek és Szálasi országlásának is befellegzett, de nem nyílt távlat egy demokratikus Magyarország irányában. Kelet-Közép-Európa a Föld azon régiója lett, ahol a kommunista hatalom rendezkedett be. Azonban a rendszer szétmállása sem oldotta meg a nemzetiségi problémákat, s József Attila szavaival a „rendezni végre közös dolgaikat” még várat magára.

A Hangraforgó klub több történelmi periódust elevenített fel a megzenésített versekben. Kezdetben a dicsőséges harcokba buzdított, töretlen helytállásra a győzelem lehetőségével.

A Koldus-ének előadásával érzékeltette a szabadságharc honvéd veszteseinek keserű életét. A balladák világából is merítettek előadóink: a Tengeri-hántást adták elő, amely „mű a műben”. A falusi legények-leányok kukoricafosztása adja a ballada külső keretét, melyen belül egy szerelmespár tragédiája bontakozik ki. A pesszimizmus elégiáját a Letészem a lantot című költemény képviselte. Egyéni és társadalmi tragédia is nyomasztotta a poétát: a szabadságharc bukása, valamint barátja, Petőfi halála. Hogy a vidámabb epizódok se maradjanak ki, hallhattuk Arany dalgyűjtéseit, melyek véletlenül maradtak ránk. Sőt, még a daltanítás is belefért az előadók műsorába.

Egy másik téma, másik korszak szelleme is felidéződött: októberben ünnepli a reformáció félévezredes múltját. Luther Márton egykori, a vallási-politikai életbe való berobbanása helyszínére, Wittenbergbe látogattak el Hangraforgóék, hogy győztes pályadalukért átvehessék a méltán megérdemelt első díjat. Ezt a csodálatos dalt hallhatta ámulattal a közönség.

Az esten ismét megcsodálhattuk F. Sipos Bea és Faggyas László felejthetetlen énekhangját, s mesteri tudásukat a hangszerek terén, ahol családjuk legkisebb tagja, Csenge is szerepet kapott mint hangszeres kísérő.

Legközelebb május ötödikén hallhatjuk és láthatjuk őket, ahol a jeles vendég sem lesz „hiánycikk”, hiszen Tolcsvay Bélát köszönthetjük majd.

Csiszár Antal
Fotók: Bögi Tamás

2017.04.11