946

„Én nem fogom be pörös számat”

A magyar költészet napja

Harminckét évet élt. Tragikus sorsa a magyar költő emblémájává vált. József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a Költészet napját. De tudjuk-e, mit jelenthetett az Óda és a Tiszta szívvel írójának a saját hivatása?

Erre a kérdésre nem adhat választ egyetlen verse. Mégis egy ars poetica sokat elárul, hiszen a műfaj arra született, hogy megfogalmazza a költészet célját. Egy költő hitvallása egész világképet tárhat fel az olvasó előtt, amelyben összeméri az eszményit a megvalósulttal.

József Attila életre-halálra vívta harcát külső és belső árnyaival. Megjárta a poklot, de képes volt újra és újra kiemelkedni, másokért az igazat keresni. Sebzetten is lángoló lélekkel olyan magasságokat tudott érinteni, ahonnan az egyetemes igazságokról adott hírt.

József Attila: Ars poetica

Németh Andornak

Költő vagyok - mit érdekelne
engem a költészet maga?
Nem volna szép, ha égre kelne
az éji folyó csillaga.

Az idő lassan elszivárog,
nem lógok a mesék tején,
hörpintek valódi világot,
habzó éggel a tetején.

Szép a forrás - fürödni abban!
A nyugalom, a remegés
egymást öleli s kél a habban
kecsesen okos csevegés.

Más költők - mi gondom ezekkel?
Mocskolván magukat szegyig,
koholt képekkel és szeszekkel
mímeljen mámort mindegyik.

Én túllépek e mai kocsmán,
az értelemig és tovább!
Szabad ésszel nem adom ocsmány
módon a szolga ostobát.

Ehess, ihass, ölelhess, alhass!
A mindenséggel mérd magad!
Sziszegve se szolgálok aljas,
nyomorító hatalmakat.

Nincs alku - én hadd legyek boldog!
Másként akárki meggyaláz
s megjelölnek pirosló foltok,
elissza nedveim a láz.

Én nem fogom be pörös számat.
A tudásnak teszek panaszt.
Rám tekint, pártfogón, e század:
rám gondol, szántván, a paraszt;

engem sejdít a munkás teste
két merev mozdulat között;
rám vár a mozi előtt este
suhanc, a rosszul öltözött.
S hol táborokba gyűlt bitangok
verseim rendjét üldözik,
fölindulnak testvéri tankok
szertedübögni rímeit.

Én mondom: Még nem nagy az ember.
De képzeli, hát szertelen.
Kisérje két szülője szemmel:
a szellem és a szerelem!

(1937. február eleje)

 

József Attila: A számokról

Tanultátok-e a számokat?

Bizony számok az emberek is,
Mintha sok 1-es volna az irkában.
Hanem ezek maguk számolódnak
És csudálkozik módfölött az irka,
Hogy mindegyik csak magára gondol,
Különb akar lenni a többinél
S oktalanul külön hatványozódik,
Pedig csinálhatja a végtelenségig,
Az 1 ilyformán mindig 1 marad
És nem szoroz az 1 és nem is oszt.

Vegyetek erőt magatokon
És legelőször is
A legegyszerűbb dologhoz lássatok -
Adódjatok össze,
Hogy roppant módon felnövekedvén,
Az Istent is, aki végtelenség,
Valahogyan megközelítsétek.

(1924 első fele)

 

József Attila: (Az Isten itt állt a hátam mögött...)

Az Isten itt állt a hátam mögött
s én megkerültem érte a világot
..............................................
..............................................

Négykézláb másztam. Álló Istenem
lenézett rám és nem emelt föl engem.
Ez a szabadság adta értenem,
hogy lesz még erő, lábraállni, bennem.

Ugy segitett, hogy nem segithetett.
Lehetett láng, de nem lehetett hamva.
Ahány igazság, annyi szeretet.
Ugy van velem, hogy itt hagyott magamra.

Gyönge a testem: óvja félelem!
De én a párom mosolyogva várom,
mert énvelem a hűség van jelen
az üres űrben tántorgó világon.

(1937. szeptember – október)

 

József Attila: Születésnapomra – Latinovits Zoltán előadásában

Összeállította: Szabados Éva

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.04.11