„Amikor megszülettem, olyan feltűnően szép voltam, hogy a főorvos karjára vett, és szobáról szobára végigmutogatott a klinikán. Azt mondják, még mosolyogtam is, amitől a többi mamák irigyen felsóhajtottak. Ez röviddel az első világháború kitörése előtt történt, 1912-ben, s azt hiszem, ez volt egyetlen teljes értékű sikerem...”

Örkény István humorérzékével, tárgyilagos látásmódjával sajátos szerepet tölt be a magyar irodalomban. Képes önmagát és a világot a kegyetlenségig őszintén látni és ábrázolni. A gyógyszerész és vegyészmérnöki végzettséggel rendelkező író munkáiban tudományos igényű diagnózist állít fel a világról. Amit nem lehet elmondani, mégis elmondja, abszurd humorral, a nevetés gyógymódját alkalmazva. Máskor a tragédia katarzisával érinti meg szívünket, rámutatva a kiveszőben lévő emberségre. Feltár, szembesít, és rögtön terápiát is alkalmaz.

„Az én írói életem zegzugos útjának legfőbb oka, életem legnagyobb sorsfordulata volt a második világháború. Ez az élmény azóta se hagy nyugodni, föl-föltámad bennem, más-más formában... A háború a legtöményebb élet, mert a legjelenvalóbb halál. Minden perc magában hordta azt a lehetőséget, hogy az lesz az utolsó. Ezért egyszerre olcsó és drága lett az idő. Egy ideig megpróbáltam a régi dolgokról, a régi módon írni, de aztán rájöttem: mindent elölről kell elkezdenem. Csak egy vágyam volt: átadni, közölni valahogy, amit átéltem. És én a valóság felől indultam neki.”

Úrifiúként indult el a háborúba, és tapasztalt férfiként, érett művészként tért vissza. Már nem tartotta magát kiválasztott, különleges embernek. A közösség felelős tagjaként tehetségét arra akarta fordítani, hogy közvetítse, amit lát. Egy visszásságokkal teli világban kereste a legmegfelelőbb kifejezési formákat, amivel ébresztheti az embereket.

„Szeretnék abban a tudatban írni, hogy az olvasóim felnőttek, akik elbírják az igazságot, az őszinteséget, és nem szorulnak kíméletre, mint egy gyermek. Szembe kell nézni önmagunkkal, felmérni hibáinkat, felmérni erényeinket. Mert azt hiszem, ennek a századnak épp az a próbája, hogy mennyire ismeri magát az egyes ember, mennyire van tisztában a helyzetével egy család, és mennyire ismeri saját szerepét és útját egy nemzet.

Ennek a világméretű kérdésnek én csak egy csücskét tudom megfogni a magam írói művével. A XX. században egy óriási fordulóponthoz érkezett el a világ, amit tudományos-technikai forradalom névvel illetnek. Ez azt jelenti, hogy egy irtózatos erőpróba elé kerülünk mindnyájan, írók és olvasók, fiatalok és idősebbek. A „rohanó idő” voltaképpen azt jelenti, hogy minden ember, aki megáll, és azt mondja: úgy vagyok jó, ahogy vagyok, 5-10 év múlva az útszélre kerül. Tanulni kell, mert új módon kell majd helytállni mindannyiunknak. Ha egy író ezt nem méri fel, ha erre nem készül fel, akkor nem tud segíteni utat találni olvasóinak, akik bíznak benne.”

Örkény íróként olyat tudott megragadni, ami ma is érvényes, és nemcsak Magyarországon. A világ számos színpadán mutatták be abszurd drámáit. A Tóték egyetemesen ábrázolja a zsarnokság természetét, melynek kialakulásában az elnyomottak felelősségét is kiemeli. Az alaphelyzet vissza-visszatér a történelemben: a kiszolgáltatott kisember nap mint nap folyamatosan mérlegelésre szorul, eleget tegyen-e a hatalom legújabb bornírt kívánságának, felborítva ezzel minden szabályt, ami szerint a normális emberek élik mindennapi életüket. Meddig lehet elmenni? Feladhatja-e az ember a saját énjét?

A mű számtalan feldolgozást ért meg. Ezek közül Örkény kiemelte Latinovits Zoltán alakítását, mely emblematikussá tette az Őrnagy figuráját. Az Isten hozta őrnagy úr! című film Fábry Zoltán rendezésében 1969-ben készült el. Örkény 1970‐ben Párizsban elnyerte a Fekete Humor Nagydíjat a Tóték színre kerülése alkalmából.

„A groteszk megingatja a végérvényest, de nem állít egy másik végérvényest a helyébe. Pont helyett mindig kérdőjelet tesz, tehát nem lezár, befejez, hanem utat nyit, elindít.”

Az Egyperces novellákkal Örkény új műfajt teremtett. Népszerűségük mutatja, hogy alapvető emberi problémákat vetnek fel, melyek ma is aktuálisak. Ellentmondásokra, ésszerűtlenségre vagy az igazságtalanságból, értékvesztésből fakadó gyakran tragikus jelenségekre hívja fel a figyelmet. A humor erejével még a reménytelen helyzetekben is az életerő fontosságát hangsúlyozza. Mindig csak a lényeget ragadja meg, a történeteket példázattá, tanmesévé sűríti.

„[…] a legtöbb, amit egyik ember a másiknak adhat, az a szolidaritás. Az egész emberi etikám erre a szóra épül, és ez a kulcsszava az én írói munkásságomnak is. Ennek köszönhetem, hogy bár jól ismerem a nyugat írói mozgalmait, módszerekben sokat tanultam tőlük, de filozófiájukban sohasem azonosultam velük. Hiszem például, hogy abban az információözönben, szózuhatagban, amiben élünk, a közlés értéke devalválódott, de nem hiszem, és sohasem fogom hinni, hogy ember és ember közt valaha is megszüntethető a kommunikáció. […] Ha nem járom meg a háborút és a hadifogság iskoláját, akkor ma talán Beckett filozófiájának lennék én is egyik támasza. Így csak azt tudom hajtogatni, igaz, néha józan érvek nélkül, hogy az emberiség nem menthetetlen, amíg egy ember a másiknak megmentője lehet.”

Idézetek Örkény Istvántól:

Légy türelmes és belátó, gondolj arra, hogy a tiszta érzés és az igaz gondolat egyforma szépen szólal meg a világ minden nyelvén.

Akitől az élet mindent elvett, azt szokta jóvátételképpen a bölcsesség italával megitatni.

Tíz percet is lehet jól beosztani, és lehet rosszul harminc évet.

Paradoxon, hogy épp a modern társadalomban vált mitikus fogalommá a halál, mely pedig az élet szerves része, szükségszerű befejezése, minden emberi munka, alkotás, haladás legfőbb serkentője.

Nekünk, emlősöknek nem mellékes kérdés, hogy mi daráljuk-e a húst, vagy bennünket darálnak-e meg.

Az iskolának az a feladata, hogy a kérdezést természetes és leküzdhetetlen szokásunkká tegye.

Ami tömegnek látszik, az sorsokat rejt magában; a legszürkébb, legszűkszavúbb ember is emlékeket, vágyakat, indulatokat, szenvedélyeket hordoz.

Aki másokat győz le, mindig beszennyeződik. De aki önmagán győzött, megtisztul általa.

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, orkenyistvan.hu, mek.oszk.hu, citatum.hu, Örkény István: Lágerek népe

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. Örkény István fényképe a Körkép című antológia 1974-es kiadásában jelent meg, Vahl Ottó fotóművész alkotása. A kép köteten belüli sorszáma: 16. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.