A Fehér Isten döbbenetes nyitányának totálisan néptelen utcái, valamint a vérszomjas(nak tűnő) négylábúak erősen zombi-kompatibilis atmoszférát sejtetnek, pedig a film végkicsengése egyáltalán nem a pusztításról szól. A kettő között tulajdonképpen szimpla kutya-gyerek történet zajlik hol ezt (a 12 éves Lili), hol azt (a keverék Hagen) a főhőst követve figyelemmel (működőképes dinamikai vezérvonal), azonban a szándékoltan sarkított „vérszomj” mélyen megragadó hatást kelt. Lili társadalmi-szociális kitaszítottsága és Hagen a pokol bugyrain (át)vezető kálváriája nem titkolja a mesterséges befolyásolást, ebből kifolyólag természetesen örömmel áldoz a vizualitás és az emóciók oltárán, de annak ellenére is pozitívan kerül ki a mérlegből, hogy mindezek miatt jócskán enged a hitelességből. Na ja, gyerek meg kutya, Mundruczó azonban tényleg okosabb annál, hogy csupán hollywoodi alaptézisekre építse filmjét.

A Fehér Isten kitágítható és elvonatkoztatható, személyteleníthető és általánosítható. Ha akarjuk. Máskülönben pedig remek film, még úgy is, hogy alapvetően a dialógusaiban (nem, nem életszerű) és a színészi játékában (nem, nem természetes) csikorog-akadozik. A célegyenesbe forduló kutyák, az utolsó fél óra elképesztően zseniális a látványt és a hatásfokot tekintve, az apróbb dramaturgiai hibák ellenére is mindent visz: a száguldás szédületes, a vérengzés korhatártalan, a feszültség fogvicsorítóan intenzív. A külföldi kritikák hol A majmok bolygójához, hol a hitchcocki Madarakhoz hasonlító attitűdje teljesen helytálló, az állatok (bár mesei módon, de) szemléletesen vágnak vissza az ő Fehér Istenüknek. Ám ez a felettes lény nemcsak arra képes, hogy uralkodjon, a viszont-„behódolás” (megbocsátás, közel engedés, egyenrangú félként kezelés) sem áll távol tőle. Szebb és többet mondó záróképet nem lehetett volna alkotni.

S hogy Mundruczó cannes-i díjnyertes, Amerikában több mint negyedmillió dollár bevételt termelő filmjének nemzetközi (angol) címe mennyire kifejező? Elölről hátra és hátulról előre olvasható anagrammaként kutya és ember filmvégi viszonyát adja vissza: White God (Isten) – Dog (kutya). Hadd szóljon az a trombita!

2014, magyar, 120 perc
rendező: Mundruczó Kornél
forgatókönyvíró: Wéber Kata, Mundruczó Kornél, Petrányi Viktória
szereplők: Psotta Zsófia, Zsótér Sándor, Monori Lili, Thuróczy Szabolcs, Gálffi László, Nagy Ervin, Mundruczó Kornél, Ascher Károly, Horváth Lili

Szilvási Krisztián