1070

Gurulóeszköz, amivel átformálták az országot


Elnézem ezt a képen szunyókáló embert, aki talán már az újságpapírból megevett ebéd után dőlt le egy kicsit el nem kelt árucikkei mellett. Egy pótkocsi kereke is látszik, biztos a traktorra vár, hogy felrakják a portékát, és hazainduljanak a szanki piacról. A kiskunhalasi múzeumban őrzött képen a két disznóvágásokon használt, fatörzsből vájt teknő, az öt deszkákból passzentosan összeállított mosóteknő és a sok szerszámnyél mellett ott van 11 kubikostalicska is.

Amiket, mint arról már olvashattak ezeken az oldalakon, szintén a bognárok feladata volt elkészíteni. Ahogy a szekerek, ezek is valamilyen könnyű és szívós fából, égerből, szilből vagy esetleg bükkből készültek. Viszont kevesebb vas alkatrészt látunk rajtuk, a talicska négyküllős kerekének tengelye mellett talán csak a kerék vasalása volt az, ami fémből készült. Az öt fődarabot, a talicska két oldallapját a fogantyúval és a súlyelosztás végett a kerékre döntött előlapot egyszerű csapolással és két faékkel rögzítették. Így a kovácsnak csak a vasalás kikalapálása maradt feladatul, amihez nem is kellett látnia a talicskát, átvitték a műhelyébe a bogár által legyártott kerekeket, ő pedig rájuk kanyarította a szögekkel rögzített vaslemezt, és véget is ért a kubikos talicskához kapcsolódó tevékenysége. Na jó, a tengelyeket is ő csinálta, de hagyjuk már a kovácsot dolgozni, nézzük inkább ezt a nagyszerű munkaeszközt.

Amire akár egy mázsa földet is rá lehetett tornyozni, és könnyedén eltolni, mert a súly hetven százaléka a kerékre esett, csak 30 kilót emelt a kubikos, aki ásójával, lapátjával és talicskájával száz esztendőn keresztül formálta az ország képét. Indultak a munkák a Tisza szabályozásával, árvízvédelmi töltések hangyaszorgalommal való megépítésével. Aztán jöttek a vasúti töltések és a közutak is. Millió és millió köbméter földet mozgattak meg ezzel az egyszerű és nagyszerű eszközzel, aminek már láttam modern kori, vasból és bádogból, gumikerékkel készült változatát is. Ahogy a szekereknél, itt is „szabványok” alakultak, köztük a szentesi forma lett a legelterjedtebb, nyilván ezzel volt a legkönnyebb a munka. A mi szunyókáló bognárunk, vagy annak a megbízottja viszont nem a szentesi talicskákat árulja. Ezek a tömzsi, a rakterét nézve felfelé szélesedő szentesi formával szemben nyújtottabb oldalelemekkel készültek, így a raktér is hosszabb lett, a rakomány terhéből már nemcsak a kerék, hanem a karok is kaphattak jócskán. Talán ezért sem keltek el a talicskái a szunyókáló embernek, Szankon, Kányádi Sándor szülőhelyén is ismerték a szentesi formát, annak biztos lett volna keletje.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.04.04