Az orosz Sadr ikonikus, 1927-ben készített szobrán egy jellegzetes szláv arc néz keményen a burzsoák és az őket szolgálók felé, de nem ez a lényeg most, hanem az, ami a kezében van. Az pedig egy jól-rosszul kifaragott kockakő, réges-régi útburkoló elem, amivel azért mostanság is találkozhatunk városainkban. Bizony, régi történet ez, aki járt Pompejiben, vagy akár csak Szombathelyen, láthatta, hogy a városaikban a rómaiak is alkalmazták a módszert. Igaz, ők nem ragaszkodtak a szabályos kocka formához, csak arra figyeltek, hogy a laposabb felükkel legyenek felfelé a méretes kövek. Pompeji utcái a Vezúvnak köszönhetően megmaradtak a pusztulás pillanatának állapotában, így megállapíthatjuk, hogy nem volt éppen „zökkenőmentes” a kocsikázás a húszezres városban. Ami Krisztus után 79-ben már maradéktalanul le volt kövezve, nem úgy, mint mondjuk Pest-Buda, ahol a 19. század elején csak a mai Belváros területén voltak kövezett utcák, Buda az alacsonyabb részein porba vagy sárba fulladt. Aztán mint a művelt Európában, itt is a kockakő lett az általánosan bevetett megoldás, 1879-re a burkolt utak 70 százalékát fedte ez a burkolóanyag.

Ami kezdetben a vulkáni trachitból készült, majd gránittal próbálkoztak, végül pedig kikötöttek a somoskői bazaltfolyamnál, amit végül is csak el kellett darabolni. Az itteni kockakő eljutott Bécsig is, aztán a magyar kísérletező fajta, ezért az 1870-es évek elején megpróbálkoztak a fakockákkal is. A tölgyből készült, 12-15 centiméter élű kockákat szurokkal rögzítették. Ilyen borítást kapott 1871-ben a Lánchíd, majd két év múlva az Andrássy út és később a Margithíd is. Esőben meglehetősen csúszott, a lovaskocsik vasalt kerekei sem használtak neki. De csendesebb volt minden eddigi burkolóanyagnál, ma a Múzeum körút 7-es szám alatti átjáróház két kapualjában lehet látni belőle mutatóba. Aztán mindezeken kívül próbálkoztunk az okkeres sárga színű keramitkockákkal is, amiket valóságos korcsolyapályává tudott változtatni az eső. Ebből is van még mutatóba, de mi a pápai Vásár utcából indultunk el, ami már rég aszfalttal van burkolva. Az itthon a hatvanas években egyeduralkodóvá váló anyagot sokszor csak ráterítették a sokat látott kockakőre. Így aztán fegyver nélkül maradtak itt a proletárok is, az aszfalttal fedett kockaköveket leginkább légkalapáccsal lehetne elérni és kiforgatni, nem pedig egy feszítővassal vagy csákánnyal, mint a történelmi időben.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu