Csomós Mari lett a nemzet színésze


Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének március 27-én Budapesten. A választást hagyományosan a Nemzeti Színházban tartották, és a nemzet színésze címet viselő tizenegy művész döntött arról, hogy a február 26-án elhunyt Berek Kati helyére Csomós Mari kerül a testületbe.

A színház honlapján olvasható közlemény szerint a nemzet színészei alig több, mint félórás tanácskozás után hozták meg döntésüket. Almási Éva, Molnár Piroska, Bodrogi Gyula, Haumann Péter, Király Levente és Tordy Géza személyesen jelent meg a Nemzeti Színházban, Szacsvay László, Törőcsik Mari, Andorai Péter, Cserhalmi György és Máthé Erzsi telefonon adták le voksaikat.

Csomós Marinak elsőként a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila gratulált telefonon, majd sorra a nemzet színészei is. A nemzet színésze címet a nemzeti színjátszás élő művészei közül azok kaphatják meg, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása, a magyar színművészet, a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A címet első ízben 2000. augusztus 22-én adták át, halálig szól, egyszerre legfeljebb tizenketten viselhetik, és életük végéig részesülnek a jelenleg havonta nettó 630 ezer forint juttatásban.

Ha a cím egy viselője elhalálozik, a megüresedett helyre a cím többi birtokosa egyhangú szavazással tehet javaslatot. A nemzet színésze cím annak adományozható, aki fő- vagy epizódszerepekben kimagasló teljesítményt nyújtott, betöltötte a 62. életévét, 40 évet a színészi pályán vagy legalább 20 évadot – évadonként legalább egy szerepben – a Nemzeti Színház színpadán töltött.

A nemzet színésze jelenleg Almási Éva (2016-tól), Andorai Péter (2015-től), Bodrogi Gyula (2007-től), Cserhalmi György (2014-től), Csomós Mari (2017-től), Haumann Péter (2010-től), Király Levente (2006-tól), Máthé Erzsi (2000-től), Molnár Piroska (2011-től), Szacsvay László (2015-től), Tordy Géza (2008-tól) és Törőcsik Mari (2000-től).

A cím korábbi birtokosai: Agárdy Gábor (2006-ban hunyt el), Avar István (2014-ben hunyt el), Berek Kati (2017-ben hunyt el), Bessenyei Ferenc (2004-ben hunyt el), Bitskey Tibor (2015-ben hunyt el), Darvas Iván (2007-ben hunyt el), Garas Dezső (2011-ben hunyt el), Gera Zoltán (2014-ben hunyt el), Kállai Ferenc (2010-ben hunyt el), Komlós Juci (2011-ben hunyt el), Kóti Árpád (2015-ben hunyt el), Lukács Margit (2002-ben hunyt el), Psota Irén (2016-ban hunyt el), Raksányi Gellért (2008-ban hunyt el), Sinkovits Imre (2001-ben hunyt el), Szabó Gyula (2014-ben hunyt el), Sztankay István (2014-ben hunyt el) és Zenthe Ferenc (2006-ban hunyt el).

Csomós Mari nevéhez számos színpadi és filmes alakítás fűződik. 1961-1965 között végezte el a Színművészeti Főiskolát Simon Zsuzsa osztályában. Veszprémbe szerződött 1965-1968 között. 1968-1971 között a kecskeméti Katona József Színház, 1971-1978 között a Szolnoki Szigligeti Színház tagja volt. 1978-1983 között a Nemzeti Színház, 1983-1994 között a Katona József Színház alapító tagja. 1994-től az Új Színházban szerepelt 1997-ig, majd 1997-ben a Radnóti Miklós Színházhoz szerződött.

Művészi teljesítményét számos díjjal ismerték el: a Jászai Mari-díjat 1973-ban, az érdemes művész címet 1978-ban, a Kossuth-díjat 1996-ban vette át. Többször kapta meg a legjobb női alakításért a színikritikusok díját, 1999-ben a Halhatatlanok társulatának örökös tagjává választották.

Csomós Marit meglepetésként érte a hír, hogy őt választották a nemzet színészének. Az MTI-nek elmondta, hatalmas megtiszteltetés számára az elismerés. A Radnóti Színház társulatának tagja elárulta, hogy a délelőtti próba és az esti előadás között öltözőjében pihent, amikor a Nemzeti Színház igazgatója, Vidnyánszky Attila felhívta a hírrel, hogy őt választották a nemzet színészei a testületbe.

Megállt a szívem, a szó legszorosabb értelmében. De aztán továbbment. Nagyon örülök. Nagyon köszönöm a kollégáimnak” – mondta, kiemelve, hogy azok szavaztak rá, akikkel együtt dolgozott. Almási Évával egy osztályba járt, Molnár Piroskát főiskolás kora óta ismeri, Máthé Erzsivel, Törőcsik Marival a Nemzeti Színház társulatánál volt együtt. „Mind istenített nevek, akik ezt megszavazták” – tette hozzá.

Csomós Mari, akit Berek Kati helyére választottak a nemzet színészei, felidézte, hogy a február 26-án elhunyt színésznővel is játszott együtt a Nemzeti Színházban az Éjjeli menedékhelyben és az Új Színházban a Vérnászban. Mint mondta, zavarba hozta az elismerés, és ilyenkor felteszi magának a kérdést az ember, hogy megérdemli-e. „Azt tudom, hogy sokat dolgoztam, de nem egy címért tesszük a magunk dolgát, hanem a közönségért” – hangsúlyozta a színész, aki jelenleg Dosztojevszkij A játékos című művében próbál. A nagymama figuráját játssza, amelyet egykor Gobbi Hilda alakított a Katona József Színházban, és amelyet nehéz szerepnek érez. A Radnóti Színházban jelenleg Wajdi Mouawad Futótűz című darabjában és a Lear királyban láthatja a közönség, az Örkény Színházban a Macskajátékban, a Rózsavölgyi Szalonban az Előttem az élet című előadásban játszik.

Pályája fontos darabjai közül kiemelte G.B. Shaw Szent Johannáját, García Lorca Yermáját és Shakespeare A makrancos hölgyét, amelyekben a szolnoki Szigligeti Színházban szerepelt, a budapesti Katona József Színházban töltött időszakból Füst Milán Boldogtalanok című drámáját, amelyben Gobbi Hildával és Sinkó Lászlóval játszott, valamint A menekülés című darabot, amelyben Cserhalmi Györggyel dolgozott.

Az Új Színház-beli évekből Csehov Ivanovját, Lorca Vérnászát, Szép Ernő Patikáját, Vörösmarty Csongor és Tündéjéből Mirigy szerepét idézte fel, a Radnóti Színházban eltöltött két évtizedből többek között Albee Nem félünk a farkastól című művét, valamint McDonagh A kripli című darabját emelte ki.

Mindent játszottam, a szerzőket is elég lenne felsorolni” – mondta Csomós Mari, akinek nevéhez több tucatnyi játék- és tévéfilmszerep is fűződik.

MTI Fotó: Kallos Bea
Forrás: MTI

2017.03.30