Ez meglehetősen aláásta az akkor uralkodó Lancaster-házi VI. Henrik tekintélyét, aki amúgy sem volt alkalmas az ország irányítására mentális betegsége miatt. 1453-ban például idegösszeroppanást kapott, és 18 hónapon át megszólalni is képtelen volt. Még ugyanebben az évben azonban fia született, s az addig trónörökösnek számító York-házi Richárd herceg, családja elleni megtorlástól és leszámolástól tartva, fegyveres felkelést indított. Noha Richárd herceg nem vitatta a Lancaster-ház uralkodási jogát, a két család között évről évre egyre jobban elmérgesedett a konfliktus. VI. Henrik felesége, Anjou Margit mindenáron biztosítani akarta gyermeke számára a trónt, s úgy érezte, ehhez ártalmatlanná kell tenni a szintén királyi vérből származó Yorkokat. Richárd 1460-ban elesett egy csatában, és így fia, Eduárd lett a fehér rózsák, azaz a York család feje. 1461-ben ismét háború tört ki a két fél között.

A döntő összecsapásra a yorkshirer-i Towton mellett került sor egy fennsíkon március 29-én, pokoli időjárási körülmények között. York hercege mintegy 25-30 ezer fős sereggel rendelkezett, míg a király csapatát vezető Henry Beaufort, Somerset hercege 30-35 ezerrel. A csatateret a Lancaster-párti sereg választotta ki, egyik szárnyát Towton települése, másik szárnyát egy erdő fedezte, ráadásul a fennsík legmagasabb pontján véve állást, a York sereg volt kénytelen emelkedőnek fölfelé támadni. Úgy tűnt, minden a király seregét segíti.

A korszak hagyományainak megfelelően a csatát az íjászoknak kellett volna eldönteniük, akik a félelmetes angol hosszú íjjal voltak felszerelve, ám ennek használhatóságát aznap erősen korlátozta a szakadó hó és a viharos erejű szél. Eduárd herceg szerencséjére a szél a havat éppen a „lancasterek” szemébe fújta, lehetetlenné téve számukra a célzást. Az összecsapás így kézitusává lett, amelyben Anglia akkori lakosságának 3%-a (fegyverforgatóinak 10%-a) vett részt! A pokoli körülmények nem tettek lehetővé finom harcászati megoldásokat, az egész egy irgalmatlan csihi-puhi jellegét öltötte. Szerencsénkre a csata után eltemetettek tömegsírjai előkerültek, így lehet fogalmunk az akkori kézifegyverek pusztításáról. Borzalmas még ma is elképzelni, ahogyan egy-egy, tetőtől talpig páncélba burkolózó lovag belegázol buzogánnyal a sokszor sisakkal sem rendelkező gyalogosok soraiba. Nem véletlen, hogy a legtöbb sérülés a fejeket érte, és ezek szinte azonnal halált okoztak. (A címlapképen Richard Caton Woodville rajza, az alsó képen pedig John Quartley rajza látható a csatáról.)

A csontvázakon talált nyomok hűen mutatják, hogy bizony a középkori csata igencsak kegyetlen tudott lenni. A Lancaster sereg egy darabig keményen kitartott, ám rövid időn belül két vezetője is elesett, s ez zavart okozott soraikban. Végül Eduárd serege minden ponton előretört, s üldözni kezdte a menekülőket. A csata ezt követően mészárlássá alakult, amelyben egyesek szerint 28 ezer angol is életét veszíthette. A csata után Eduárd bevonult Londonba, és magát koronáztatta meg Anglia királyává.

Az angol kutatók szerint a csatában puskákat is használtak, sőt Tim Sutherland azt állítja, itt találták meg az első puskagolyókat Európában. E kijelentés lehet igaz, az azonban bizonyos, hogy a kontinensen ekkor már jó ideje használtak kézi lőfegyvereket, például Magyarországon ekkor már egyáltalán nem számított kiemelkedő ritkaságnak a puskások (pixidarius) alkalmazása… Így a towtoni csatamezőn talált golyók legfeljebb fizikai bizonyítékok arra, hogy ekkorra valóban elterjedőben volt a tűzfegyverek használata.

A rózsák háborújáról egész sor irodalmi alkotás született, de olyan ma ismert fantasy-ket is megihletett, mint a Trónok harca, gondoljunk csak a Lancaster-Lannister és York-Stark párhuzamokra…

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép.