Beszélgetésünk ürügyéül a Pro Urbe-díj szolgál, amit a napokban vehetett át. Ön nem győri születésű. Ennek ellenére olyan elismerésben részesült, amit a tősgyökeres helybéliek közül is kevesen mondhatnak el magukról. Mióta él és dolgozik városunkban?

1992-ben jöttem, jöttünk Győrbe, Pápai Lajos püspök úr hívására. Ismeretségünk Veszprémből ered, ahol ő korábban a Regina Mundi plébániát vezette, jómagam pedig az ottani hittanos gyermekekből szervezetem egy szkólát, s velük szolgáltunk a miséken. Püspök úr egy éve lehetett Győrben, amikor megkeresett és felkért a székesegyházi karnagyi feladatok ellátására. Jáki Teodóz atya ekkor már egy éve visszavonult, s az ő helyére keresett alkalmas embert. Igyekszem megfelelni.

Amikor az ember elvállal egy ilyen felkérést, milyen feladatokra számít? Mennyiben tér el egy székesegyházi karnagy feladatköre például egy kisvárosi kántorétól?

Azt, hogy mi a kántori munka, én már tudtam, hiszen előtte huszonöt évig kántorizáltam. Tizenhárom évesen kezdtem a kántori szolgálatot. Budapesten születtem, és a templomból, ahová jártunk, elment a kántornő, s hogy úgy mondjam, rám maradt a feladat. Zeneiskolába jártam, egy évet már elvégeztem a kántorképzőből is, s ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy átvegyem a posztját. 1966 őszén került az egész az én vállaimra. Olyannyira, hogy karácsony közeledtével a templom „nénikből” és „bácsikból” álló kórusának tagjai feltették a kérdést: „Tibikém, idén nem énekelünk?”. Szokás volt ugyanis, hogy karácsonyi mise előtt műsort adott a templom kórusa. „De ki fog vezényelni?” – kérdeztem én. „Hát te! Te vagy a kántor, nem?” – szólt az egységes és határozott válasz. Így kezdődött a pályám. Az azóta eltelt esztendők megfelelő rutinnal vérteztek fel a kántori munkához.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A székesegyházi karnagy feladata azonban sokkal sokrétűbb és színesebb, hiszen egy püspöki székhely zenei életéért felel. Vannak például olyan liturgiák, amit csak a püspök végezhet, így nagycsütörtökön a krizmaszentelési szentmise, vagy a papszentelés és a diakónusszentelés. Amit én nagyon fontosnak érzek a munkámat illetően, hogy a székesegyházban, az egyházmegye első számú templomában folyó liturgia egészének – benne a zenei szolgálatnak is – mintaértékűnek kell lennie. Remélem, az is, mindannyian erre törekszünk.

A bazilikában liturgia szolgálatában a Palestrina kórusnak hagyományosan nagy szerepe van…

Igen. A kórust 1931-ben alapította Halmos László karnagy úr, s most már nyolcvanhatodik esztendeje működik, 1992 óta az én vezényletemmel.

Mit kell tudnunk a kórusról? Hányan alkotják? Képzett muzsikusok mindahányan, vagy valami egyéb a kiválasztásuk alapja?

Minden tekintetben igen nagy a szórás. Ma 28 tagunk van. A kórus tagjai között megtalálni a 17 esztendős fiatalt ugyanúgy, mint a 80 éves énekest. Képzettségben szintúgy, mert a zeneileg képzetlentől a profi muzsikusig terjed a skála. Igazából nem a képzettség számít, sokkal inkább az elkötelezettség. A templomban vasárnapról vasárnapra, ünnepről ünnepre szolgálni kell, ehhez jön a heti próba. Ebben a kórusban énekelni hatalmas lekötöttséget jelent, és nemcsak a kórustagnak, hanem a családnak is, hiszen alkalmazkodni kell a szolgálathoz. Ha jól számolom, évente van 52 hét, plusz az egyéb ünnepek, ez legalább hatvan szolgálat. Ha megnézek egy világi kórust, annak ha van tizenöt fellépése, az már sok.

Miből tevődik össze az énekkar repertoárja?

A vasárnapról vasárnapra való éneklés természetesen nem azt jelenti, hogy mindig mást kell énekelnünk. Illetve a liturgiának megfelelően igen, de van egy alaprepertoárunk, amit a kórus álmából felébresztve is el tud énekelni, amihez bármikor nyúlni tudunk. Éneklünk régi darabokat, klasszikusokat, de modern műveket is. A kortársak közül, a fiatal generációból említhetem például Horváth Márton Levente nevét, akinek van egy nagyon szép oltáriszentségről szóló motettája (O Salutaris Hostia), amit nagyon szívesen énekel a kórus. Ugyanezt a himnuszszöveget korábban már megzenésítették a reneszánszban és a romantikában is, például Liszt Ferenc – bármelyiket szívesen előadjuk, mert hát gyönyörű mindegyik és tudjuk őket.

Az Interneten fellelhető felvételek alapján úgy gondolom, hogy Ön arra is nagyon odafigyel, hogy győri szerzők darabjait is megszólaltassák.

Igen, igen. Halmos Lászlót például mindenképpen.

És a régebbi korok komponistáit?

Hogyne, Richter Antalt, Istvánffy Benedeket feltétlenül. Azonban az ő műveiket sajnos nem tudjuk beilleszteni a mai liturgiába, vagy csak nagyon-nagyon érintőlegesen. Darabjaikat inkább koncerteken vagy egyházzenei áhítatokon szoktuk elénekelni. Például a múlt karácsony alkalmával a 200 éve született Istvánffy Benedek karácsonyi, Jam virga Jesse című offertóriumát adtuk elő, zenekari kísérettel, két szoprán szólistával és a Pedagógus Kórus közreműködésével.

A székesegyház ezek szerint zenekart is fenntart?

Nem. A város muzsikusaiból kialakult egy kis kör, ők alkalmanként a segítségünkre vannak, és lehetővé teszik nagyobb lélegzetű, hangszerekkel kísért művek előadását is. Mindig számíthatunk rájuk.

Egy kórus történetében kivételes pillanat, ha egy ősbemutató részese lehet, ha elsőként adhat elő egy művet. Különösen igaz ez, ha helyi vonatkozású darabról van szó. Úgy tudom, volt részük ilyen élményben.

Igen. A győri születésű, ma már Salzburgban élő fiatal zeneszerző és klarinétművész Burkali Theodor komponált Győr város felkérésére egy zeneművet, ami Szent Lászlóról és tiszteletéről szól. A Szent László oratórium hatalmas apparátust igényelt: orgonát, nagyzenekart, kórust, szólistákat. A mű előadásában közreműködött a Győri Filharmonikus Zenekar és a Győri Fesztiválkórus is. A darabot Medveczky Ádám vezényelte. A bemutatóra 2009-ben, a Szent László körmenetet követően, este került sor. Noha ízig-vérig modern darabról beszélünk, a mű hatalmas sikert aratott.

Ez is a repertoárjuk része lett?

A kedvező fogadtatás ellenére a darabot később nem mutattuk be, mert ekkora előadói kört mozgósítani erőn felüli vállalkozás lett volna. Időközben azonban megváltozott az ünnepelés rendje a székesegyházban. Június 26-án, László nap előestéjén kihelyezik a fej-ereklyét, s ezt követően egyházzenei áhítatra kerül sor. Megkerestem Theodort, hogy a darabot át tudná-e írni úgy, hogy mi a saját eszközeinkkel is elő tudjuk adni ezeken az alkalmakon. Így született meg 2014-ben egy kisebb apparátust igénylő változat, amit azóta is örömmel éneklünk. A másik ősbemutató, amire büszkék lehetünk, Virágh Lászlóhoz, az Ars Renata Énekegyüttes vezetőjének nevéhez kötődik. Az elmúlt esztendőben az ő Szent László kompozícióját énekeltük elsőként. Óriási élmény volt, hogy a bemutatón ők is részt vettek, velük egy műsorban énekelhettünk.

Koncertkörutak, fellépések, egyházzenei áhítatok, misék, búcsúk, lemezfelvételek sokasága van a háta mögött. Így visszatekintve az elmúlt 25 évre, mire a legbüszkébb? Mire mondja, hogy „Hát igen, ez az!”? Volt ilyen?

Biztos volt. Ha szakmailag nézem, ugyan elég régen volt, 1996-ban; de igen nagy büszkeséggel tölt el, hogy a franciaországi Amiens-ben elnyertük a Székesegyházi Kórusok nemzetközi versenyén a III. díjat. Megmondom őszintén, hogy énnekem legalább ekkora élmény, vagy talán még sokkal nagyobb, amikor mondjuk egy húsvéti nagymisén eléneklünk egy Mozart Koronázási misét vagy egy Schubert G-dúr misét, és az ott a liturgiában gyönyörűen megszólal. Vagy például a nagypénteki szertartásokon elhangzó darabok a maguk egyszerűségében. Többet ér talán még annál a harmadik helyezésnél is.

Meglepő válasz, de értem, hiszen nem önmagáért szól az ének.

Valóban nem. A családom és a kórus már nevet rajtam, mert én virágvasárnap előtt vagyok a legidegesebb. A nagyhét az év legfontosabb szakasza számomra. Rengeteg feladattal jár: a nagycsütörtöki krizmaszentelő mise, az esti utolsó vacsora emlékére tartott mise, az azt követő Jeremiás siralmai, aztán a nagypénteki passió, a nagyszombati sokrétű szertartásrend, majd a húsvét vasárnapi ünnepi nagymise zenei szolgálata. Ez így egyben énnekem az év csúcspontja, ennek a nyolc napnak kell a legjobbnak lennie. Ettől, bevallom, izgulok. Ma már kissé kevésbé, de azért a feszültség még most is megvan.

Kórusával szebbnél szebb zenedarabokat tolmácsol. Azonban elég Bachra gondolnunk – aki a Tamás templom karnagya volt –, hogy elménkbe tolakodjon egy kérdés: Ön szokott-e zenét írni?

Nem. Egy hangot sem. Mondták azt, hogy Schubert a befejezetlen művek zeneszerzője, én pedig elmondhatom, hogy az el nem kezdett művek zeneszerzője vagyok. Rengeteg művem van, amit el sem kezdtem… Komolyra fordítva a szót: énbennem nem az indít el dallamokat, hogy elolvasok egy verset, zsoltárt vagy liturgikus szöveget. Engem az indít el, ha megismerek egy művet, vagy hallok egy addig ismeretlen darabot, esetleg találkozom a kottájával, és azt érzem, hogy hű, ezzel a művel tudnék a hallgatóságnak valamit mondani. Engem az előadói oldal izgat, ezt sokkal inkább meg tudom fogni. Ez régről gyökerezik bennem, hiszen a diplomakoncertemhez ugyanígy választottam művet.

Ösztönös döntést hozott?

A Zeneakadémián ötödéven többedmagammal Kodály Jézus és a kufárok című művét választottam vizsgadarabként. Ez egy olyan remek, aminek az előadására pályája során talán soha máskor nem nyílik módja az embernek. Egyikünk sem akart lemondani erről a darabról, jómagam sem tudtam elengedni, egészen addig, amíg egy nap otthon a rádióban meg nem hallottam Verdi Négy szent ének című művét. A Stabat Matert hallva már tudtam, hogy ez lesz az, amivel nekem valamit kezdenem kell. Megkerestem a kottát, átnéztem, s tudattam a társaimmal, visszalépek a versengésből...

Amit én hallottam a székesegyházi feladatkörről, az önmagában elég nagy vállalás, de úgy tudom, emellett Ön a Pedagógus Kórus karnagya is.

Hát igen. Ez tulajdonképpen a véletlen műve. Abban az évben, amikor ideköltöztünk, összefutottam az utcán egy régi zeneakadémiai diáktársammal, Ládi Etelkával. Az idő tájt ő vezette a Pedagógus Kórust, de egyéb teendői mellett annak további irányítását nem tudta vállalni, megkért, vegyem át a kórus vezetését. Elmentem egy próbára, ahol is bemutatkoztam. Megbeszéltük a tagokkal, hogy adunk egymásnak kölcsönösen fél év próbaidőt, hátha megtetszünk egymásnak. A kísérlet olyan jól sikerült, hogy a mai napig együtt dolgozunk.

Az elmúlt hetekben a Mindenki című film sikere kapcsán nagyon sokan formáltak véleményt pro és kontra. Ezek között olvastam egy írást, amely szerint Magyarországon a kórusmozgalom gyakorlatilag megszűnt. Ez nagyon sarkos megállapítás. Mit gondol Ön a győri kóruséletről?

Igen, a mozgalom megszűnt, az állami, vállalati fenntartás megszűnt, ami helyett ma pályázati rendszer van. Ez bizonyos szempontból nem szerencsés, a kórus nem tud tervezni, a programok megvalósíthatósága esetleges. Ezek mellett Győrben működnek a felnőtt kórusok, bár a fiatalok nagyon hiányoznak. Elképzelhetőnek tartom, hogy egy nagyszabású kórusfesztivál ráirányítaná a fiatalok figyelmét a felnőtt kórusokra. Sok fiatal tanul zenét, őket szeretném elsősorban látni a színpadon.

Megelőzött, jegyzeteimben szerepel az utánpótlás szó, és utána három kérdőjel…

Nos, az Éneklő ifjúság találkozó iránti érdeklődés is változó. Az egyházi iskolák képviseltetik magukat, a többiek esetlegesen. Volt/van néhány iskola, néhány igen odaadó pedagógus, akik kiváló munkát végeznek, elképesztően jó eredményekkel; például a lébényi iskolában László Balázs tanár úr. Akiket ő oda hoz énekelni, úgy énekelnek, mint a kis angyalok, és nem is akármilyen darabokat! Sajnos nem látom az iskolai kórusokban éneklő fiatalokat a felnőtt énekkarokban. Ennek okairól érdemes lenne egyszer komolyan elbeszélgetni minden illetékes bevonásával.

A győri kórusélet kapcsán meg kell említenünk a két nagyobb rendezvényt: a győri dalárdák számára szervezett Tavaszi kórustalálkozót és a Győri Egyházmegye területén működő templomi kórusokat célzó Szent Cecília napi kórustalálkozót. Ön mindkettő előkészítésében részt vesz.

A tavaszi kórustalálkozót 25 éve szervezzük a Győr területén működő világi énekkarok számára. Pár napja, március 13-án tartottuk éppen az idei seregszemlét, ahol 10 kórus mutatta be rövid műsorát. A másik, őszi találkozót összekötjük egy kántornapnak nevezett szakmai továbbképzéssel. A délelőtti előadásokat délután követi a kórusok bemutatkozása. A program része egy ünnepi szentmise, ahol a kórusok együtt énekelnek.

Az imént említette a kántortalálkozót. Jól tudom, hogy Ön részt vesz a kántorképzésben is?

1973-tól 1992-ig tanítottam a budapesti nyári Kántorképző Tanfolyamon, amióta idekerültem, azóta szintén oktatok, sőt 1994-től én vezetem a kántorképző tanfolyamot.

Az elmúlt esztendőben komoly változások történetek ezen a területen.

Valóban. Megérett a helyzet arra, hogy a tavalyi évben a Hittudományi Főiskola levelező tagozatán új szakként a római katolikus kántor-egyházzenész képzést elindíthassuk. Ez egy hat féléves BA diplomát adó hitéleti és zenei képzés mindazok számára, akik a felnőttképzés keretében szeretnének ez irányban tanulni. Én itt karvezetést tanítok, illetve szakmai gyakorlatot vezetek. Ez utóbbi feladat nem igazán megterhelő, hiszen minden hallgatónk már gyakorló kántorként működik, csak szeretné magasabb szintre emelni a tudását. A képzés tehát elindult, most jön a következő felvételi időszak, érdeklődéssel várjuk, hányan lesznek az új évfolyamban.

Beszélgetésünk során nagyon sok mindenről szót ejtettünk. A kántori munkáról, a karvezetésről, az oktatásról. Van-e olyan dolog, amit aktív éveiben még mindenképpen meg szeretne valósítani? Kérdésem elsősorban arra irányul, hogy tervez-e valamilyen kiadványt: CD-t valamely kórussal, esetleg valamilyen szakirodalmi munkát, tankönyvet?

Tankönyvet éppen nem, de tervbe vettem a főiskolai hallgatóknak egy kórusmű összeállítást, valamiféle zenei „antológiát”. Ez a kiadvány egyidejűleg módot adna a gyakorlásra, példatárként működne, és egyben egy egyházi esztendőre való énekanyagot szolgáltatna egy templomi kórus számára. Most éppen azt próbálom felmérni, hogy milyen nehézségi fokú anyagokkal számoljak.

Beszélgetésünk vége felé szeretnék kicsit rákérdezni a családjára is, ha megengedi. Állítólag minden férfi sikere mögött ott áll egy asszony, egy család...

Igen, ez így van.

Hogyan viselik ők ezt az életformát, hogyan tudják támogatni Önt?

Maximálisan mellettem állnak. Feleségemmel három gyermeket neveltünk fel, már mindannyian megvoltak, amikor ide költöztünk. A legidősebb fiam a Zeneművészeti Egyetem szolfézs-zeneelmélet-karvezetés szakát elvégezve „szerelmesedett” bele a fafúvós hangszerek építésébe és javításába, ma ezzel foglalkozik itt Győrben. A középső fiam nem zenei pályát választott, inkább fafaragást tanult a Kovács Margit Iskolában. Ma ezt a mesterséget és a néprajzi alapismereteket tanítja ugyanitt. A legkisebb fiam szintén kántorként működik. A két nagyobb fiam családos, a harmadik még előtte áll a családalapításnak. Nagy boldogságunkra most várjuk 8. és 9. unokánkat. Igen, ikreket várunk. Feleségemmel együtt ők a szűkebb családom, ők biztosítják azt a szeretetteljes, nyugodt légkört, amely nélkül ezt a munkát nem tudtam volna végezni és nem tudnám tovább folytatni.

Berente Erika
Fotók: Zilahy Márta, Vas Balázs, Csendes Richárd