648

„A szeretet nagyobb a gyűlöletnél”

95 éve ítélték börtönbüntetésre Mahatma Gandhit

1922. március 22-én a brit bíróság 6 évi börtönre ítélte Mahatma Gandhit, az indiai függetlenségi mozgalom vezéralakját. Mivel rengeteg igazságtalanságot tapasztalt, és azt látta, hogy a brit uralom gátat szab hazája fejlődésének, Gandhi békés harcba kezdett. Az egész országot polgári engedetlenségre, passzív ellenállásra buzdította. Biztos volt benne, hogy az igazság ereje győz, az erőszakot teljes szívéből elutasította.

Gandhi Indiában, Gudzsarát államban született, jómódú család sarjaként. Szüleivel az indiai dzsaina vallás követője volt, amely egyesíti magában az ősi hindu világnézetet a későbbi buddhizmus vallásbölcseleti eredményeivel. A dzsainista háttér erősen meghatározta Gandhi későbbi tanait. Ez alapján tette meg tanai alapjául az erőszakmentességet.

„Az erőszak gyökerei:
Jólét, munka nélkül,
Öröm, lelkiismeret nélkül,
Tudás, jellem nélkül,
Kereskedelem, erkölcs nélkül,
Tudomány, emberség nélkül,
Imádat, áldozat nélkül,
Politika, elvek nélkül.”

1887-ben, apja halála után két évvel érettségi vizsgát tett. Családja ezután Angliába küldte továbbtanulni. 1888 és 1891 között Londonban tanult jogot. 1891-ben, miután ügyvéddé avatták, hazautazott Indiába. 1893-ban egy indiai kereskedőcég ügyvédi állást ajánlott neki Dél-Afrikában. Ő elfogadta a munkát, hogy így egy új országot ismerhessen meg és bővíthesse a tapasztalatait. Itt azonban szembesülnie kellett az indiaiakat sújtó diszkriminációval. A hindu kisebbség szószólója lett. Ebben az időben alakította ki filozófiai rendszerét, melyre egész pályafutása épült. Elvének lényege, hogy az igazság ereje győz, így passzív ellenállással kell elérni a kitűzött célokat.

„Használd az igazságot az üllődnek, az erőszakmentességet a kalapácsodnak, és utasíts el mindent, ami nem állja ki az igazság üllőjének és az erőszakmentesség kalapácsának próbáját.”

Dél-Afrikában pár év alatt sikeres ügyvéd és kimagasló politikai személyiség lett. A szerződött munkások jogainak védelmezőjeként széles körben ismertté vált. Konferenciákon szólalt fel, memorandumokat fogalmazott a kormány minisztereinek, leveleket írt az újságoknak, és petíciókat küldött szét. Létrehozta a Passzív Ellenállás Egyesületét, és 1906 szeptemberében a johannesburgi Empire Színházban összegyűlt indiaiakat megeskette, hogy nem engedelmeskednek a megalázó törvényeknek. Más tömeggyűléseken is a kormány elleni bojkottra szólította fel az indiaiakat.

John Ruskin könyveinek hatására Johannesburg közelében egy önfenntartó mintatelepülést hozott létre Phoenix elnevezéssel. A nincstelen és meghurcolt embereknek szeretett volna átmeneti otthont nyújtani. A telepen mindenki fizikai munkát végzett és szerény vegetáriánus táplálékot fogyasztott. Megpróbálta megvalósítani Tolsztoj kései elképzeléseit, így a közösség később a Tolsztoj-farm nevet kapta.

„Önmagunk megtalálásának a legjobb módja, ha elveszünk mások szolgálatában.”

1908-ban megírta Hind Szvarádzs, avagy az Indiai önkormányzat című művét, amelyből a modern civilizációról, az orvostudományról, az oktatási rendszerről, a gépekről, a vallásról és az emberekről alkotott nézeteit ismerhetjük meg.

1915-ben családjával visszatért Indiába, ahol nem sokkal később felhagyott az ügyvédi gyakorlattal. Arra a meggyőződésre jutott, hogy a törvénykezés olyan módszer, amely erőszak alkalmazásával próbál igazságot tenni. A függetlenségi mozgalom élére állt, s ekkoriban kapta híveitől a Mahátma jelzőt. Ahmedabad közelében megalapította a Szabarmati vagy másképp a Szatjágraha ásramot, melynek feladata a függetlenségi mozgalomban részt vevő aktivisták képzése volt. Az ásram életét a jama és nijama etikai szabályai határozták meg, melyek közül az igazságot (szatjá) és az erőszakmentességet (ahimszá) tekintették a legalapvetőbbnek.

India ebben az időben még brit koronagyarmat volt. Gandhi a Brit Birodalommal szemben a hindu nacionalizmus képviselőjeként lépett fel. Bátorította a parasztokat, hogy ne fizessék a törvénytelenül kivetett adókat. 1918-ban Csamparanban polgári engedetlenségi mozgalmat, Ahmadábádban sztrájkot szervezett. Ekkor tartott először éhségsztrájkot politikai eszközként egy közügy érdekében. Gazdasági és kulturális meggondolásokból buzdított a pamutipar hagyományának újraélesztésére. Tevékenysége hozzájárult, hogy az országban mindenfelé elterjedt a rokka.

1920-ban Tilak indiai politikai vezető meghalt, ettől kezdve Gandhi lett az Indiai Nemzeti Kongresszus vitathatatlan irányítója. A Kongresszus Gandhi javaslatára jóváhagyta a kormánnyal való együttműködés megtagadását, az idegen intézmények bojkottját és a teljes önkormányzat követelését. 1922-ben az egész országot polgári engedetlenségre buzdította, amiért hat év börtönbüntetésre ítélték. 1924-ben vakbélgyulladással megoperálták, majd a betegsége miatt szabadon engedték. Ezután 21 napos éhségsztrájkot tartott a hindu-muzulmán egység helyreállításáért. Miután nagy tekintélye volt, ezzel sikerült nyomást gyakorolnia a vallási vezetőkre, hogy azok egységkonferenciát hívjanak össze, amelyen megállapodtak a lelkiismereti és vallásszabadság biztosításában, és egyben elítélték az erőszakot. Ettől az időtől politikai akciói révén egyre élesebb ellentét alakult ki a brit hatóságok és az indiai függetlenség hívei közt.

Gandhi több alkalommal került börtönbe kitartó önzetlen törekvése miatt, hogy népét kiemelje a szolgaságból. Az egyik legszomorúbb eset 1930-ban történt. Január 30-án lapjában, a Young Indiában közzétette 11 pontos követelését. A Kongresszus és Gandhi politikai követeléseinek sztrájkhullám, fegyveres megmozdulások és parasztmozgalmak adtak nyomatékot. Március 12-én Ahmadábádból a sómenet élén elindult, hogy tiltakozzon a britek sómonopóliuma ellen. Közel 400 kilométeres utat tett meg, miközben több ezer tiltakozó csatlakozott hozzá. Végül április 5-én érkezett meg a tengerhez, Dandiba.

Webb Miller, a United Press közismert tudósítója jelen volt a helyszínen, és feljegyezte az eseményeket: „A menetelők válogatott csapatának közeledtére a rendőrök a tömeget visszavonulásra utasították. A menet azonban haladt tovább. Hirtelen – tudósított Webb Miller – parancsszóra több tucat helybéli rendőr rohant rá a menetelőkre, és csapásokat mértek fejükre szeges végű bambuszbotjaikkal. Egyetlen menetelő sem emelte fel még a karját sem védekezésül. Úgy dőltek el, mint a tekebábuk. A menetelők várakozó tömege minden egyes csapáskor felnyögött, és még a lélegzetét is visszafojtotta együtt érző fájdalmában. Akiket összevertek, eszméletüket veszítve elterültek, mások betörött fejjel vagy törött vállal vonaglottak a földön. Akiket még nem ért utol a végzet, azok a sor megbontása nélkül némán és kitartóan meneteltek tovább, amíg őket is le nem verték. Amikor az első oszlopot ledöntötték, egy másik jött elő. Azután megint egy újabb.”

Tizenegy órára a hőmérséklet elérte a 47 Celsius fokot, és Gandhi önkénteseinek aktivitása alábbhagyott. Miller felkeresett egy átmeneti kórházat, és háromszázhúsz sebesültet számolt össze – sokan közülük eszméletlenek voltak, mások súlyos fej- és egyéb sérüléseket szenvedtek. Addigra már két ember meghalt. Ugyanezek a jelenetek ismétlődtek napokon keresztül. Más szerzők is írtak az eseményről. Rabindranath Tagore így számolt be a Manchester Guardian 1930. május 7-i számában: „Azoknak, akik Angliában élnek, messze a Kelettől, most fel kell ismerniük, hogy Európa teljesen elveszítette korábbi erkölcsi tekintélyét Ázsiában. Már nem az igazságos bánásmód zászlóvivőjének tartják az európaiakat, sem az emelkedett elvek képviselőjének, hanem olyan népeknek, akik a Nyugat faji felsőbbrendűségét igyekeznek fenntartani, és kizsákmányolják mindazokat, akik a határaikon kívül élnek. Európa számára a történtek nagy erkölcsi vereséget jelentenek. Bár Ázsia fizikailag még mindig gyenge, és nem képes megvédeni magát az alapvető érdekeit fenyegető agressziótól, ettől függetlenül mostantól fogva megengedheti magának, hogy lenézze Európát, amelyre ez idáig felnézett.”

Gandhit a börtönben töltött idő önvizsgálatra és a börtönökről való elmélkedésre késztette. Erről számolnak be levelei is: „Ha a világ lángban áll, nem olthatjuk azt el a türelmetlenségünkkel. Igazából nem is a mi dolgunk, hogy eloltsuk. Tudtad-e, hogy ha hatalmasak a lángok, a tűzoltók egyáltalán nem vesztegetik rá a vizet? Csak a környéket próbálják megmenteni.

Ha megtettük egyéni kötelességünket, az ugyanannyit ér, mintha az egész tüzet eloltottuk volna. Látszólag még mindig ég, de nyugodtak lehetünk, hogy már kialudt. Ez minden, amit az igazság keresése közben találtam. Csak azt várhatjuk el, ami lehetséges. Nincs értelme a holdbéli hegyek levegője után vágyakozni, mert az nem elérhető számunkra. Ugyanez áll a kötelességünkre is.

A börtön számunkra egyáltalán nem börtön. Idegen nálunk nem létezik. Az idegenek mind barátok, legyenek bár bűnözők vagy éppen börtönőrök. Itt, a Jeravda börtönben megtanultuk, hogy még az állatok között is barátokra leljünk. Van egy macskánk, akitől sokat tanulhatunk. És ha kifinomultak az érzékeink, örömmel hallgathatjuk a fák és a növények beszédét, és nagyra becsülhetjük a barátságukat.

Ha a haldokló a lelkében még kötődik a világhoz, akkor boldogtalan, és a többieket is boldogtalanná teszi. Ugyanez érvényes a bebörtönzött emberre is, akinek nem szabad többé a külvilágra gondolnia, mivel a bebörtönzés a polgár számára maga a halál. Ez a tanácsom nem új keletű. Bunyan nem írhatta volna meg a Zarándok útját, sem Lokamánja Tilak a Gítához fűzött magyarázatát, ha a börtönben továbbra is a külvilágon törték volna a fejüket.

Egy börtönlakó számára – akárcsak a barátai és a szerettei számára – az önuralom a leghelyesebb. A valódi önuralom felfrissíti az embert, ám gépiessé vagy kényszerűvé válik, ha idegesítően vagy lehangolóan hat ránk. Szoktassuk magunkat arra, hogy boldognak érezzük magunkat.

Bizonyos fokig mindenki hozzászoktatja magát ahhoz, hogy elboldoguljon olyan dolgok nélkül, amit nem kaphat meg. A Gítá-dharma (kötelesség) követője boldogan szoktatja magát ahhoz, hogy meglegyen bizonyos dolgok nélkül, mert a Gítá boldogsága nem a boldogtalanság ellentéte, hanem magasabb rendű annál. Aki a Gítának szenteli magát, az sem nem boldog, sem nem boldogtalan. Amikor eléri ezt az állapotot, számára nincs többé fájdalom vagy öröm, győzelem vagy vereség, hiány vagy birtoklás. A börtönben élt élet kiváltságos lehet, ha megtanuljuk gyakorolni a Gítá tanítását.”

Lord Irwin alkirály 1931-ben szabadon engedte a Kongresszus vezetőit és Gandhit. A Gandhi-Irwin tárgyalás a Kongresszus hivatalos elismerését jelentette, de 1932-ben az új alkirály, Freeman-Thomas kemény kézzel fogott hozzá a rendcsináláshoz. Gandhit és a Kongresszus vezetőit ismét letartóztatták, a pártot illegálisnak nyilvánították.

Gandhi 1933 tavaszán felfüggesztette a már csak itt-ott felbukkanó polgári engedetlenségi mozgalmat és feloszlatta a párt szervezeteit. A politikai élet csak akkor éledt fel, amikor a brit parlament elfogadta az India kormányzásáról szóló 1935. évi törvényt, amely India új alkotmánya lett, és 1937-ben lépett hatályba. Ezekben az években Gandhi a politikától a háttérben maradt, és még 1933-ban falufejlesztési filozófiája révén létrehozta a Szevágrám ásramot Vardhá mellett, ahol aztán ő is hosszú éveken át élt. 1939-ben megakadályozta a Kongresszuson belül a baloldal előretörését és helyreállította a párt egységét.

A második világháború idején többször hangsúlyozta, hogy csak a független, szabad India tud csatlakozni a szövetséges hatalmakhoz. A polgári engedetlenség és a passzív ellenállás a leghevesebb európai és észak-afrikai harcok idején érte el csúcspontját, ám India függetlenségét mégsem sikerült kivívniuk. 1942-ben az Össz-indiai Kongresszusi Bizottság Gandhi által megfogalmazott határozata: „Britek, távozzatok Indiából!”. Gandhit és a többi vezetőt letartóztatták. 1943-ban 21 napos éhségsztrájkot tartott. 1944. május 6-án Wavell alkirály kiengedte; szabadulása után azonban szembesülnie kellett azzal, hogy politikai küzdelme nem érte el a célját: a hinduk és muzulmánok kiegyezése nem jött létre, nem tudta elejét venni a véres zavargásoknak, és a volt gyarmat 1947-es függetlenné válásával két országra szakadt: Indiára és Pakisztánra. 1946-ban Gandhi Noakháliba (Bengália) ment, hogy lecsillapítsa a vallásközösségi vérengzést. A zavargásokban legjobban sújtotta területeket járta gyalog egyik faluról a másikra, hogy a békét helyreállítsa. Nem járult hozzá az ország felosztásához, amit így a Kongresszus nélküle fogadott el.

1948-ban éhségsztrájkkal elérte, hogy India adja át Pakisztánnak a nemzeti vagyon neki járó részét. Január 30-án, miközben arra akarta rávenni a hindu közösséget, hogy tegyen engedményeket a muzulmán kisebbségnek, Újdelhiben egy szélsőséges nacionalista, Náthúrám Vinájaka Godsze – aki a hinduk árulójának tekintette őt – lelőtte.

2007 júniusában az ENSZ közgyűlése október 2-át, Gandhi születésnapját az erőszakmentesség világnapjává nyilvánította.

Idézetek Mahátma Gandhitól:

„Szeressétek ellenségeiteket, tegyetek jót haragosaitokkal, azokra, akik átkoznak benneteket, mondjatok áldást, és imádkozzatok üldözőitekért!”

„Nacionalistának vallom magam, de az én nacionalizmusom olyan tágas, akár a világmindenség. Engem az egész Föld boldogulása foglalkoztat. Nem szeretném, ha az én Indiám más népek hamvain emelkedne fel. Ha kell időtlen időkig várok, de nem óhajtom véres eszközökkel keresni hazám szabadságát.”

„Az ember nem más, mint saját gondolatainak terméke: azzá válik, amit gondol.”

„Az emberiség szolgálatán keresztül szándékozom meglátni Istent, mert tudom, hogy Isten nem az egekben s nem is odalenn lakozik, hanem mindenkiben.”

„Nekünk kell a változássá lennünk, amit a világban látni akarunk.”

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, ursuslibris.hu, citatum.hu

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 1. kép; 2. kép; 3. kép.

2017.03.22
22