439

130 éve született a feledhetetlen komikus Kabos Gyula

Vargáné Blága Borbála írása

„...nagyobb embernek tartom a komikust, aki elfeledteti a napi gondokat, mint azokat, akik a bajokat okozzák.” 130 évvel ezelőtt született az egyedülálló tehetségű Kabos Gyula, aki sosem adta fel, s aki a mellékszerepekből is képes volt főszerepeket kreálni. Élete volt a színház, a film, célja pedig, hogy az emberek arcára mosolyt varázsoljon.

Első színpadi fellépése még diákkorában, statisztaként történt a Népszínház színpadán. Egy operettben, a kínai menyegző jelenete lámpavivőjeként elvétette nagy izgalmában a lépést, és a zenekari árokban kötött ki. A zene abbamaradt, mert a brácsásra esett. Erre a fellépésére, amely inkább „lelépés” volt, így emlékezett vissza: „A közönség felugrált, a zene abbamaradt, amikor nagy nehezen feltápászkodtam, az egész Népszínházban az emberek egymás hasát fogták a röhögéstől. Szóval, mindjárt a pályakezdeten azt csináltam, ami később is megmaradt szerepkörömnek: tragikus figurát alakítottam. Komikus volt, mert nevettek az emberek – tragikus, mert úgy megütöttem magam, hogy utána két hétig nyomtam az ágyat.

Kabos Gyula – eredeti családi nevén Kann Gyula – Budapesten született 1887. március 19-én. Apja, Kann Zsigmond ügynök, édesanyja, Meister Róza háztartásbeli volt. A Wesselényi utcai izraelita polgári iskolába járt, 1901-ben végzett. Szülei a reális könyvelői szakmát tervezték számára, ezért a polgári után beiratkozott a kereskedelmi középiskolába.

Belső indíttatása azonban ellenállhatatlanul vonzotta a színészi pálya felé. Ezért a kereskedelmivel párhuzamosan Solymosi Elek színiiskoláját is elvégezte. Réthy L. Pál színházi ügynöksége által jutott első színházi szerződéséhez. 1905-ben színészi oklevéllel a zsebében művész pályájának első állomáshelyére, Szabadkára utazott Pesti Ihász Lajos társulatához. Néhány év után Zomborba került, ahol Polgár Károly szerződtette, majd rövid időre visszatért Szabadkára. Közben lázasan művelte, képezte magát, mert úgy érezte, a további sorsa, versenyképessége forog kockán. Amikor a nagyváradi Szigligeti Színházban megürült a komikusi állás, régi barátja, Gózon Gyula őt ajánlotta Erdélyi Miklós direktor figyelmébe. Erdélyi megnézte őt a szabadkai színházban, és lelkesen azonnal szerződést ajánlott neki. Nagyvárad ebben az időben előkelő helyet foglalt el, a magyar színházak rangsorában közvetlenül a budapesti színházak után következett. Olyan lehetőségek nyíltak meg itt számára, amit addig nem tapasztalt, és első számú kedvencévé vált a közönségnek. Amikor azonban Beöthy László meghívta a budapesti Király Színházhoz, nem habozott elfogadni a felkérést, amint a váradi szerződése lejárt. Nagy álma teljesült: most már Pesten, a fővárosban mutathatta meg, mit tud.

Az első világháború idején kevés szerepet kapott. 1918-ban elfogadta az ajánlatot, hogy legyen Nagyváradon a Vigadó Varieté igazgatója. Ez a vállalkozás a polgárok szociális helyzete, szegénysége miatt nem lehetett sikeres, ezért hamarosan megvált a varieté művészeti vezetésétől. 1919. március 8-án feleségül vette a hadiözvegy Puhalag Máriát (dr. Surányi Imréné), majd Pestre költöztek, ahol nemsokára megszületett közös gyermekük, Kabos István György. Színészként nem kötelezte el magát hosszabb időre sehol sem, számos pesti társulatban megfordult.

Egy alkalommal a riporteri kérdésre, hogy miért szerződik át más színházhoz, így válaszolt: „Kedvem tartja. Ott is megpróbálom. Más hang, más levegő, más stílus és minden más. Ezt is meg kell próbálni. A külföldieknek nyitva áll a világ minden színpada. Nekünk csak e kis ország néhány szál deszkája. Lépjünk hát rá mindenikre...

A teljesség igénye nélkül néhány színház, ahol játszott: Fővárosi Orfeum, Magyar Színház, Andrássy úti Színház, Pesti Kabaré, Vígszínház, Belvárosi Színház, Fővárosi Operettszínház, Labriola Színház (ma Erkel Színház), Modern Kabaré.

A nagy színházi válság idején, 1929 és 1930 között elvállalta a Fővárosi Művész Színház (a Fővárosi Operettszínház akkori neve) igazgatói posztját. Idealista célkitűzései voltak, saját személyes vagyonából is fizetett 2000 pengőt a színház fellendítése érdekében. Sajnos a színház veszteséges maradt, és a balsikerű ügyek anyagilag, idegileg felőrölték.

A Fővárosi Művész Színházban elszenvedett direktori bukásának fő okát a hangosfilm megjelenésében látta, amely szerinte elhódította a közönséget a színháztól. Emiatt haragudott a hangosfilmre, és hallani sem akart arról, hogy bármi részt vállaljon benne. Végül mégis sikerült rávenni, hogy eljátssza a Hyppolit, a lakáj című film főszerepét. A ma talán legismertebb és legtöbbet játszott korai magyar vígjátékkal indult el filmes karrierje. 1938-ig Kabos Gyula negyvenöt magyar filmben játszott, neve a siker biztosítéka volt a filmgyártók és pénzemberek számára. Neki magának viszont üres maradt a zsebe; a művész színházi bukás, a hitelezők kifizetése miatt nem tudott anyagilag helyrejönni.

1939-ben a fajvédelmi törvények elől Amerikába vándorolt. Nem ismerve a helyi viszonyokat, itt elmaradtak a nagy sikerek. Néhány év múlva New Yorkban, a Broadway egyik színházában előadás közben rosszul lett. Kéthetes kóma után, 1941. október 6-án halt meg, a szíve mondta fel a szolgálatot. Kobas néven temették el a New Jersey állambeli Emerson város Cedar Park-i temetőjében. Hamvait 1996. november 30-án hazahozták Amerikából, és a budapesti Farkasréti temetőben helyezték el.

Visszatekintve életére, színészi pályája a hazai közönség soraiban tapasztalt népszerűsége ellenére nem volt egyértelmű sikertörténet. Ahogy sok más színészt, őt is beskatulyázták. Már fiatalon egy nyilatkozatában említette, mire vágyik: „Komikus szerepeket szeretnék játszani, leginkább olyanokat, amelyek tragikumba hajlanak. Nem csak felületesen nevettetni, hanem mély, igaz emberi érzéseket szólaltatni meg a színpadon: ez minden vágyam.

Szeretett volna drámai színész is lenni. Kortársai véleménye szerint a legtökéletesebb jellemalkotó művészek egyike volt, mégis kevés alkalma nyílt komolyabb szerepekben megmutatni tehetségét. Néhány kivétel, amikor lehetővé vált megcsillogtatnia drámai képességeit: Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című drámája (Marmeladov), a Lovagias ügy (Virág úr főkönyvelő, 1936), a Papucshős (papucshős, 1938).

Emberként magának való, zárkózott és bizalmatlan volt. Egyik pályatársa emlékezése szerint „ha a kamera objektívje becsukódott, a milliókat megnevettető Kabos eltűnt, és egy szomorú ember került a helyére”. Visszahúzódott mindenkitől, nem nagyon vett részt a színészek társadalmi életében. Bár nem imponált neki senki, nem volt tekintélytisztelő, belül rettentő kishitű volt. Ehhez még hozzájárult a világháború után felerősödő faji megkülönböztetés. Talán ezért is tudta a megtaposott kisembert a filmeken, színpadon is kitűnően eljátszani.

Egyedülálló tehetség volt, aki sosem adta fel, nagyszerű komikus, aki a mellékszerepekből is képes volt főszerepeket kreálni. Élete volt a színház, a film, célja pedig, hogy az emberek arcára mosolyt varázsoljon.

Záruljon a róla szóló emlékezés néhány vidám pillanattal. A Lila akác című filmben mondta Angelusz papa (Kabos Gyula) a mulatóba jelentkező lányoknak: „Fiacskám, olyan botfüled van, hogy sétálni lehetne vele. Neked meg botlábad. Kitelne a kettőből egy garnitúra. Te meg úgy tiszteled a taktust, hogy rá nem lépnél a világért sem.

A tehetségvizsga ítélethirdetése: „Hangod nincs, de táncolni sem tudsz, így legalább egyik dolog sem üti majd a másikat.

Rögtönzéseivel nem csak a közönséget, színpadi kollégáit is felderítette. A Csókos asszony című Zerkovitz-operettben Kubanek hentesmestert alakította. „Egyik este azzal lepte meg partnereit, hogy behozott egy kosárban hét élő kismalacot, és svábos kiejtéssel előadta, hogy ábécésorrendben nevezte el őket: Arbán (Orbán), Béder (Péter), Coldán (Zoltán), Divatar (Tivadar), Eden (Ödön), Filmos (Vilmos) és a gis Garcsi (kis Karcsi). Visítva nevetett a közönség, a partnerek, és visítottak a kismalacok is, csak Kabos állt komolyan, pislogva, ártatlanul, mint egy ma született bárány.” (Bilicsi Tivadar)

Vargáné Blága Borbála

Felhasznált irodalom:
Bános Tibor: Kabos Gyula. - [Budapest] : Athenaeum K., 2000. - 347 p.
Bilicsi Tivadar: „Hol vagytok ti régi játszótársak?...”. - Budapest : Gondolat, 1982. - 409 p.
Kabos Gyula, 1887-1941 : születésének századik évfordulójára. - Budapest : Magyar Filmintézet, 1987. - 519 p.
starity.hu
pestisracok.hu
szineszkonyvtar.hu

2017.03.19