1413

Fából faragott álmaink az Európa Koncert Szalonegyüttessel

F. Sipos Bea írása

Könnyedség, elegancia, játékosság – a Szalon-estek sorozatában ez a hármasság teremti meg a koncertek alaphangulatát, mely március 10. kora tavaszi estéjén sem maradt el. Sok-sok ismert dallam – Verdi, Schumann, Brahms tollából –, egy csipetnyi ismeretterjesztés, egy csipetnyi mese, körítve Tóth János fafaragó művész gyönyörű alkotásaival – sokszínű és gazdag programot kínált közönségének a Farkas Árpád vezette Európa Koncert Szalonegyüttes.

A Richter János Zeneművészeti Szakközépiskola koncertterme teljesen megtelt, és már az első ütemek után otthonos koncerthangulat alakult ki. Az est mottója, a „Fából faragott álmainkTóth János nagyszerű alkotásaiban bontakozott ki; faragott székek, tükrök, szárnyas oltár, kisebb-nagyobb dísztárgyak sorakoztak a színpadon, amolyan rögtönzött tárlatként, Csillag Veronika múzeumpedagógus ajánlásával, ismertetésével. S ahogyan a tárgyakba faragott motívumok kanyarogtak, indáztak, úgy fonódtak, szövődtek egymás után a hangverseny zenei témái is: keringők, szerenádok, tangók váltották egymást.

Ezen az estén a húros hangszerek családja került a fókuszba: sorra kapott szóló szerepet a hegedű, a brácsa, a cselló, a nagybőgő – egy-egy jellegzetes darabban kibontakozva. A szalonzene hangulatában különleges színfolt volt a mandolin, melyet a rendezvény művészvendége, Németh Ottó mutatott be (Carlo Cecere: Versenymű mandolinra).

A koncertprogram második felében a zenekar legújabb mese-feldolgozását prezentálta. A kis herceg kerettörténetébe ágyazva egy kis, oktondi méhecske kalandjait szőtte körbe zenével az együttes.

Zenés meseátirataik hiánypótlóak Győrben: az elsősorban óvodás és kisiskolás korosztálynak szóló műsorok alkalmat teremtenek a klasszikus zenével való élményszerű találkozásra. S mivel a mese műfaja szerencsére kortalan, a pénteki est közönsége is önfeledt derűvel hallgatta a történetet.

A koncertet örökzöld Brahms-táncok zárták – meg persze némi ráadás Németh Ottó gitáros közreműködésével.

A Szalon-estek Az operett tündöklése címmel novemberben folytatódnak, melyre az est házigazdája és megálmodója, Farkas Árpád zenekarvezető újra nagy szeretettel várja a közönséget!

Az Európa Koncert Szalonegyüttes így állt fel a rendezvényen: Farkas Árpád zenekarvezető (hegedű, brácsa), Hornung Dóra (hegedű), Szűtsné Tarr Viktória (gordonka), Zink Ferenc (nagybőgő), Kozma Renáta (fuvola) és Berki Ibolya (zongora).

F. Sipos Bea

2017.03.14
105