511

A Ménfőn elhunyt Derra Jakab császári-királyi vezérőrnagy (1773? – 1840)

Horváth Gábor írása

Derra Jakab sírköve (valójában inkább emlékkőnek tekinthető, mivel a tábornok sohasem nyugodott Ménfőn, mint az alább idézendő újság korabeli leírásából kiderül!) a ménfőcsanaki Bezerédj-kápolna mellett igazi unikum. Némileg meglepődve tapasztaltam, hogy a helytörténészeknél nem találok adatokat róla, így magam néztem utána, mit lehet összeszedni e férfiúról. Derra Jakab Bezerédj / Bezerédy Annát[1] vette feleségül, így kapcsolódik Ménfő történetéhez, illetve Ménfőn halt meg 1840-ben. Feleségétől három gyermeke született, Miklós, Kálmán és Rozina.

Derra Jakab vezérőrnagyról Réfi Attila írt rövid összegzést a napóleoni-kor császári-királyi huszárság törzstiszti karáról jegyzett prozopográfiájában.[2] A külön nem hivatkozott adataink Réfi ebben leírt életrajzából származnak. Derra Jakab nemesi származású, magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt, s 1773 körül született a Somogy megyei Libickomán. 1790. augusztus 13-án a 12. Kavanagh-vértesezredben kezdte katonai pályáját mint önköltséges hadapród. 1793. június 26-án káplár, majd 1794. szeptember 16-án alhadnagy lett. A forradalmi háborúk Franciaország ellen jelentősen megkönnyítették a bátor és tehetséges katonák számára az előrejutást. 1799. január 14-én főhadnagy, e tisztségben vett részt az 1805-ös Napóleon elleni koalíciós háborúban is. Itt nem volt szerencséje, 1805. november 24-én Castelfrancónál francia fogságba esett, s január 6-án becsületszóra (hogy nem fog fegyvert a franciák ellen a harcok végéig) hazaengedték.

1806. március 16-án másodkapitány lett a vasasoknál, majd 1808. február 28-án áthelyezték a 12-es számú Nádor-huszárezredbe, ahol 1809. március 1-én már elsőkapitányként volt lajstromban. Alig két hónapra rá őrnaggyá léptették elő, s átkerült az 1. Császár-huszárezredbe. Itt az újonnan alakuló osztály parancsnoka lett.[3] Derra 1809. augusztus 6-án másodőrnagy lett, de nem találtam adatot az 1809-es háborúban való működéséről. A császár-huszárok 1809-ben a Varsói Hercegség ellen hadakoztak, de őt név szerint nem említi Treuenfest ezredtörténete ezek során.[4]

1812-ben a Császár huszárezred annak az osztrák hadtestnek a részét alkotta, amely Napóleon oroszországi offenzíváját hivatott támogatni, hiszen Ausztria ekkor Franciaország szövetségese volt. Derra Jakab őrnagyként szolgált, ő vezette az ezred egyik osztályát. Ez év május 16-án lett az ezred elsőőrnagya. A császári-királyi csapatok Bluden falunál 2000 orosz-tatár-baskír lovasra bukkantak. A kifejlődő összecsapásban Horváth Antal ezredes vezette harcba a Császár-huszárokat, akik heves gyalogsági és kartácstűzben verték ki az ellenséget a faluból. Az ütközetben az ezredes életét vesztette, s így Derra Jakab az első számú őrnagy vezette az ezredet báró Luzsénszky Ferenc alezredes megérkezéséig.[5] Október végén az őrnagy súlyosan megbetegedett, s kénytelen volt Varsóban maradni.[6]

Érdekes esetet ír le Nagy Géza báró Simonyi Józsefről írt tanulmányában. Eszerint Derra 1812-ben lett alezredes a 4. Hessen-Homburg huszárezredben, szerinte „nem a legtisztességesebb módon”, megelőzve Simonyit. Ugyanis az ezredes külsősként ugrott be, s a posztot elvileg a híres Simonyi Józsefnek kellett volna rangsor alapján megkapnia, akinek így csak az első számú őrnagyi poszt maradt.[7] A történet azért is különleges, mert némileg támogatja azt a Réfi által egyértelműen tévesnek mondott állítást, hogy Derra szolgált a 4. huszárezredben alezredesként. Így talán mégiscsak történhetett valami átmeneti áthelyezés, de Réfi Attila ebben a szakértő.

1813-ban Ausztria Napóleon ellen fordult, s a huszárok immár az oroszok oldalán küzdöttek. Derra alezredes Schwarzenberg herceg csehországi hadseregének tagjaként Németországban harcolt, több összecsapásban vett részt a cseh-szász közelében.[8] 1813. augusztus 17-én 1500 emberével 4-6000 francia-lengyel ellen vette fel a harcot Riechenbergnél.[9] Az ütközetben Derra csoportja (2 osztály Császár huszár, az 5. vadászzászlóalj és egy fél lovasüteg) a nagy túlerő ellen két órán át tartotta állását, majd rendben visszavonult. Az összecsapásban 19 katona esett el osztrák oldalon, köztük Nagy huszárfőhadnagy.[10] 1814-ben Derra divíziója Genf felszabadításánál volt jelen[11], s a Rajna mentén Bardet francia tábornok ellen harcolt.[12] Az ezred 1815-ben, Napóleon visszatérése után is felkészült a harcokra, de végül nem került már komoly harcokba, mert mire a parancs szerint Dijonba vonultak volna, lezajlott a waterlooi csata.

A háborúk végeztével beköszöntő korszakban már nem volt lehetőség továbbrobogni a ranglétrán, legalábbis jelentősen lelassult a sebesség. 1828. március 9-én a Császár-huszárok ezredese, majd 1833-ban vezérőrnagy (Generalmajor) lett. Eddig jutott a ranglétrán, amint az a kápolna mellett álló sírkövön is olvasható. A vezérőrnagy végül emelt nyugdíjjal 1839. augusztus 19-én vonult nyugállományba, 49 év szolgálat után.[13] Sajnos nem sokáig élvezhette a civil életet, 1840. május 27-én Ménfőn hosszas betegeskedést követően elhunyt. A Hirnök című újság 1840. július 9-én így írta meg Derra halálát:

„Győr, jul. 5. Múlt hó 27dik napján Ménfőn ezen megyei pusztán Derra Jakab cs. kir. general őrnagy, ki rokonai körében Bezerédy Ignácz, kir. tanácsos és 1-ső alispány urral enyhülést keresvén , és gyógyulást reménylvén, hosszas és fájdalmas nyavalyájából fejlődött velősorvadásban 65dik évében a jobb életre átszenderült. Halálát ezen jelen férfiunak 's vitéznek, buzgó hű polgárnak , 's felejthetetlen atyának leginkább kesergik gyermekei úgy mint Derra Kálmán [a] császár nevét viselő 1ső számu Huszárezred századosa, Derra Miklós a főméltóságu magyar udvari cancelláriánál tiszteletbeli fogalmazó, és Derra Rosina, gróf Klebelsberg Ferenc, Sándor orosz koronaörökös nevét viselő 4ik Huszárezred századosának hitvese. A megholtnak hideg tetemei Homoródon takarítattak el, az engesztelő áldozat pedig ugyan a ménfői kápolnában tartatott meg. Béke hamvainak.”[14]

A két család nem szakadt el egymástól teljesen 1840 után sem, 1843-ban a Bezerédj-család 36 ezer forintért vette meg a Derra gyermekektől az anyjuk által hagyatékból nekik jutott 542 holdnyi hidjai, apáthii, s medinai birtokokat.[15]

Horváth Gábor

Jegyzetek:
1. Alojziának is nevezték.
2. Réfi Attila: A császári-királyi huszárság törzstiszti kara a francia forradalmi és a napóleoni háborúk korában (1792-1815). Budapest-Sárvár, 2014. Derra Jakabra: 243-244.o.
3. Az ezred osztályait annak parancsnoka alapján nevezték el ezredesi, alezredesi, első őrnagyi és másod őrnagyi osztálynak.
4. Treuenfest, Amon von: Geschichte des k.k. Husaren-Regimentes Kaiser Nr. 1. Wien, 1898.
5. Réfi Attila: A magyar huszárság részvétele Napóleon oroszországi hadjáratában. In: HK, 2014. 2. sz. 332-333.o.
6. Treuenfest, 304.o.
7. Nagy Géza: Vitézvári Báró Simonyi József. In: HK, 1912. 512.o.
8. Treuenfest, 312-315.o.
9. Básthy, Joseph v.: Denkmahl heldenmüthiger Auszeichnungen deutscher und ungarischer Helden de neussten Zeit. (Sine loco), 1845. 177.o. Más forrás szerint 2000 emberével 6000 francia ellen harcolt.
10. Schels: Die Vertheidigung des nördlichen Böhmens im August 1813. In: Österreische Militärische Zeitschrift, 1838. 1. Band. 133.o.
11. Treuenfest, 348.o.
12. Treuenfest, 350.o.
13. Hazai ’s külföldi tudósítások, 1839. 2. félévi 26. sz. 204.o. és: Hirnök. Szerk.: Balásfalvi Orosz József. 1839. szeptember 30. (78.) sz. (2.o.)
14. Hirnök. 1840. évi július 9. (55.) sz. (1.o.)
15. Bodnár István-Gárdonyi Albert: Bezerédj István 1796-1856. Budapest, 1918. 412.o.

Az írás az Egy könyvtáros viszontagságai a XXI. század hajnalán blogjáról származik.

2017.03.14