Honnan a Zéró becenév?

A hangszeres tudásomra utal. Hajdan egy békéscsabai kocsmában ülve három haverral zenekart akartunk alapítani úgy, hogy nem volt semmilyen tudásunk hozzá. Így választottuk az Abszolút Zéró nevet. Ez az együttes évekig létezett a fejünkben, de egy próba sem jött össze.

Melyik volt az a zenei stílus vagy zenekar, amely akkora hatást gyakorolt rád, hogy aztán mindig a zene körül járjon az eszed, és végül megélhetésként is a zeneiparban dolgozz?

Ez már a legelején is nagyon vegyes volt. A főbb vonulatok a punk, a dark, a new wave, indie és a metal voltak. Nem volt kötelező szegmentálódni, mindenből ragadt rám egy kicsi. Az idősebb békéscsabai ismerősöktől lestük el, mit érdemes hallgatni, de volt lemezboltos haverunk is. Nagyon jó volt suli után egész délután a kazettás pavilon előtt állni és új zenéket hallgatni.

Békéscsabai vagy, mégis Szegeden kezdtél komolyabban foglalkozni koncertszervezéssel. Ez hogyan alakult így?

Már Békéscsabán azon gondolkodtunk, hogy ha már zenélni nem tudunk, akkor hogyan tehetnénk hozzá a magunkét a zenei szcénához, és így jött az ötlet, hogy akkor szervezzünk koncerteket. Aztán Szegeden tanultam tovább, de valójában nem tetszett az egész egyetemista lét. Végül grafikus tanoncként bekerültem a MASZK Egyesülethez, akik színházzal és nagyon beteg zenékkel foglalkoztak. Nem sokkal később Kis Krisztiánnal meg is alapítottuk a Negative Art működtetéséért felelős egyesületet. Ezt fontos kiemelnem, hogy a Negative Art nem egy hagyományos értelemben vett cég vagy vállalkozás, hanem egyesület.

Aztán végül te is Pesten kötöttél ki.

Igen, amikor már hetente kétszer kellett feljárnom, és 2006-ban azon kaptam magam, hogy egy haveromnál már saját szobám is van, rájöttem, hogy érdemesebb lenne ide költözni. Ez idő tájt kezdtem el a szervezés mellett a koncertek jegyértékesítésével is foglalkozni.

Melyik volt az első külföldi zenekar, akit elhoztál Magyarországra?

Szomszédos országokból (Románia, Szlovákia) érkező bandákkal kezdtem Csabán, majd Tóth Balázzsal (Planetnoir) közösen hoztuk el az Ancient nevű norvég black metal zenekart a gödöllői Trafó klubba 2001 körül. Akkoriban nem okozott gondot a pestieknek elmenni Gödöllőig, ilyen rétegzenei koncertek esetén is alap helynek számított a Trafó.

A promóterkedés mesterfogásait tanultad valakitől vagy teljesen autodidakta koncertszervező vagy?

Leginkább a saját hibáimból tanultam, meg abból, hogy beszélgettem más szervezőkkel. Persze rengeteget lehet olvasni róla, meg idővel szaklapokat is kaptam a témában, de arra például villámgyorsan rájöttem, hogy ezek a szaklapok nem a magyar piacról szólnak. Eleinte a legtöbbet a JATE klub egyik koncertszervezőjétől, Fincától tanultam, aki a Nevergreen dobosa volt, és miután egyszer egy békéscsabai koncert után nem tudtuk kifizetni őket, megígértem neki, hogy bemegyek a szegedi irodájába, hogy rendezzük a gázsit. Végül óriási haverság lett belőle, sőt én lettem a Nevergreen koncertszervezője egy időre. Pár évvel később már együtt szerveztük az EFOTT-ot.

Hogyan nőtte ki magát a vállalkozásod?

Fokozatosan egyre nagyobb koncerteket szerveztünk, amelyeknek a profitja lehetővé tette, hogy olyan kisebb bulikat is tető alá hozzunk, amelyek amúgy nem állnának meg a lábukon. Olyan időszakunk is volt, amikor görcsösen ráfeszültünk arra, hogy ebből éljünk meg. Na, ez egy csapda, amibe nem szabad belesétálni, mert abban a pillanatban daráló lesz belőle, nem pedig szenvedély.

Meg fennáll a veszélye annak is, hogy a sok felelősség miatt már nem tudod élvezni a koncerteket. Ezt hogy véded ki?

2004 körül kaptak fel minket, akkor sok megbízást kaptunk például fesztiválszervezőktől, hogy hozzunk el ilyen-olyan kisebb-nagyobb bandákat Magyarországra. Ebben az évben csináltuk az EFOTT-ot is. Katasztrofális időszak volt, túlvállaltuk magunkat, és semmit sem sikerült úgy megcsinálni, ahogy szerettem volna. Aztán 3-4 évvel később sikerült visszalassulni arra a tempóra, amiben optimálisan lehet dolgozni. Már nem vállaltunk el ész nélkül minden koncertet, nem akartunk mindenáron a Pecsába vinni bulikat, hanem inkább a klub-szcénára koncentráltunk. A Petőfi Csarnok bezárását amúgy sem sajnálom nagyon. Valami új, hasonló méretű helyszínre szükség van, de inkább olyan szemléletű menedzsmenttel, mint amivel a város komolyabb klubjaiban találkozol.

Mik voltak a legkellemesebb és a legkellemetlenebb meglepetések ezen a harctéren?

A legjobb időszak talán akkor köszöntött be, amikor elkezdtük szervezni a Fekete Zaj fesztivált a Mátrában, majd azon keresztül a Vágtázó Halottkémek menedzsere lettem. Ekkortól foglalkozom úgy igazán azzal, amit szeretek csinálni. Vagy ott volt az a backstage-buli az A38 hajón. Az egész koncertet a backstage-ben tartottuk, oda zsúfolódott be a zenekar és a közönség is. Erre szerintem azóta se nagyon volt példa a hajón.

Megérte?

Fenét. Csak az Artisjus elvitte a bevételünk felét, mert ugyanannyi jogdíjat kellett fizetnünk, mintha a nagyteremben lett volna a koncert. Ennél viszont sokkal rosszabb élmény volt a Fields of the Nephilim meg nem valósult koncertje, ők ugyanis benyelték a teljes gázsit, és végül nem jöttek el.

Nem szarvashiba előre kifizetni egy zenekart?

De. Csak nagyon lelkes voltam és nagyon akartam ezt a koncertet. Durva tanulópénz volt, azóta se kaptuk vissza a pénzt, és drága lenne külföldi bíróságra menni vele.

Beszéljünk kellemesebb élményekről…

Motörhead! Őket Debrecenbe hoztuk el. Az előző estét végigittuk Mikkey Dee-vel. De akikkel igazi barátság is szövődött köztünk, az az Anathema és a New Model Army. Az előbbi gitárosának mi csináltuk meg élete első szólókoncertjét, aztán az egész zenekarral jóban lettem, néhányan még az anyukámhoz is eljöttek vacsorázni. A New Model Army-val pedig onnan indult a dolog, hogy egyszer leégett a próbatermük, a magyar New Model Army tribute-zenekar (Raw Melody Men) pedig kitalálta, hogy szervezzünk nekik egy gyűjtést. A bulit közösen megvalósítottuk, és elvittük a borítékot Justin Sullivannek a pesti akusztikus bulijára. Iszonyúan meghatódott, és azóta is minden kiadványukból egyből küldenek nekünk egy példányt Békéscsabára, és ha Európa másik felén találkozunk is, mindig nagy szeretettel üdvözölnek. Ez a Raw Melody Men érdeme, de nagyon jó volt részt vállalni belőle.

A kapcsolódó Youtube videó lejátszása.

A Fekete Zaj fesztivál ötlete honnan jött? Találtál egy piaci rést?

Pontosan. Volt egy űr. Rájöttem, hogy nincsen olyan nyári fesztivál, amelyre szívesen elmentem volna, így aztán csináltam egyet. Egyébként egy véletlennek köszönhető az egész. Elkísértem egy haverzenekart egy fellépésükre a Mátrába. Itt ugyanis már létezett egy heavy metal fesztivál Alhana Tábor néven, de éppen az volt a búcsúévük, úgyhogy gyakorlatilag megörököltük tőlük a helyszínt. Iszonyúan tetszett a környék, közel is volt.

Mi ölte meg végül a fesztivált?

Egy helyi vállalkozó, vagyis a vendéglátós lenyúlta a szponzorpénzt. Pedig 2012-ben már éppen kezdtünk volna belendülni, de ebbe a légkörbe én már nem akartam visszamenni.

Nem akartad továbbvinni a Fekete Zajt, mint brandet? Kereshettél volna más helyszínt neki.

A mi célközönségünk a harmincasok voltak, akik már Gödöllőig se nagyon hajlandóak elmenni, mert főleg pesti klubkoncertekhez vannak szokva. Tehát ezzel a 80 kilométeres távolsággal is a határokat feszegettük, ennél távolabb nem mehetünk. Ráadásul a többségük normális, fedett szálláshelyeket igényel, nem lehet őket sátrakba kényszeríteni. Szóval egyszerűen nem találtunk olyan helyet, ami mindezen igényeknek megfelelt volna. Nem zártam le teljesen ezt a történetet, de nem könnyű újrakezdeni. A nevet jelenleg a Fekete Zaj Osztálykirándulás önkéntesei tartják életben.

Most már évtizedekben mérhető az ügyködésed ezen a téren, mi minden változott ezen idő alatt a zeneiparban? Mennyire változott meg maga a promóterkedés?

Nagyon. Már különösebben nem kiváltság promóternek lenni. Azt látom, hogy az internet segítségével nagyon mennek az alulról jövő kezdeményezések, amikor páran összeállnak, hogy akkor szerveznek egy koncertet valahol. Sokkal több a műfaj, sokkal több a zenekar, sokkal több a lehetőség. Így sokkal könnyebben lesz valakiből szervező, mert a menedzsmentek is örülnek minden lehetőségnek. Hajdan borzasztó nehéz volt kontaktokat szerezni, most meg ott a Google. Ez egy pozitív folyamat, eszem ágában sincs siránkozni miatta. Most is dolgozok olyan underground promóterrel, aki egyik héten punkkoncertet szervez, a másik héten meg tört ütemekben utazó fellépőt hoz.

Időközben más területeket is lefedtél, amik nélkülözhetetlenek a szórakoztatóiparban: jegyértékesítés és menedzselés. A VHK-n kívül kiket menedzseltél/menedzselsz?

Koncertszervezőként dolgoztam néhány zenekarral, menedzserként csak a VHK. Amikor 2009-ben visszatértek, még a basszusgitáros, Mestyán Ádám intézte a zenekar körüli dolgokat. A második fellépésükre a Fekete Zajon került sor, ami után elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mi lenne, ha besegítenék, és azóta ez szép lassan átkerült hozzám. Teljesen egy hullámhosszra kerültünk pillanatok alatt, most már szinte zenekari tagként kezelnek, én pedig mindent megteszek értük, amit csak tudok. A legjobb bennük, hogy nem görcsölnek, hanem egy igazi baráti közösség az övék, és azt csinálják, amihez csak kedvük van, a maguk őrült módján. Igazából nem is akarok másokat menedzselni.

Hallom, jön az új Vágtázó Halottkémek EP.

Igen, négy új számot vettek fel a próbatermükben, és most készült egy digipack EP belőle.

Ezekben még szerepelnek témái a nyáron elhunyt Fritznek?

Igen, felfedezhető rajtuk a keze nyoma, sőt, igazából ő körülötte forognak a számok, neki szólnak, és ezt a borítón is látni fogod, amit szokás szerint Barcsik Géza készít.

A jegyértékesítésben betöltött szereped egy külön történet, hol tanultad ki a szakmát?

Ez is a MASZK Egyesületnél kezdődött félig házi, félig nyomdai körülmények között, és mára tulajdonképpen ez vált az elsőszámú munkámmá. Mindig érdekelt, hogy lehet megoldani a másolásvédelmet, és grafikusként szerettem jegyeket tervezni. Aztán amikor bekerült a magyar piacra a szlovákiai Ticketportal, az akkori ügyvezetőjük arra kért meg, hogy segítsek nekik pozícionálni magukat és bizalmat szerezni a helyi koncertszervezők körében.

Jelenleg pedig te vezeted a Tixát, ami tulajdonképpen a Ticketportal konkurenciája.

Ez úgy kezdődött, hogy a ticketportálos munkám befejeztével kimentem Skóciába a barátnőmhöz, ahol a munkám révén rengeteg focimeccsre jártam, és láttam, hogy ott mennyire különbözik a beléptetés és „jegyezés” az itthon megszokottaktól. Ezeket a tapasztalataimat gyúrtam aztán bele a Tixába egy koncertszervező szemével. A magunk útját járjuk, nem a többi jegyes céget figyeljük.

Tudnád rangsorolni valamilyen módon e három tevékenységedet?

Nem igazán, mert a VHK szívügy, a Tixába ölöm a kreatív energiáimat, és a koncertszervezést is élvezem, ráadásul ennek van a legnagyobb múltja, idén lesz 20 éve, hogy megszerveztem az első koncertemet.

Merre tovább? Nyitsz újabb frontot, vagy ezeket tökéletesíted?

A Tixával nyitnék külföldre, de ez még a jövő zenéje.

Dudich Ákos
Grafika: Németh Gyula
Forrás: langologitarok.blog.hu