439

Átadták Az év levéltári kiadványa-díjakat

III. helyezést ért el a „Primus inter omnes. Tanulmányok Bedy Vince születésének 150. évfordulójára”

Február 28-án Budapest Főváros Levéltárában adták át Az év levéltári kiadványa-díjat. Az elismerésre – melyet a Magyar Levéltárosok Egyesülete alapított és immáron ötödik alkalommal oszt ki – négy kategóriában pályázhattak a levéltárak 2016-ban megjelent kiadványaikkal.

Az elmúlt években egyre látványosabb volt az egyházi levéltárak előretörése, és ez idén sem történt másképp. A „Monográfiák, tanulmánykötetek” kategóriában az I. helyezést a Piarista Rend Magyar Tartománya Központi Levéltára Hegyi Ferenc: Szenctől Tatáig. A piarista rend és a műszaki-gazdasági szakoktatás kezdetei Magyarországon. (Sajtó alá rendezte: Koltai András – Szekér Barnabás) című kiadványa, míg a III. helyezést a Győri Egyházmegyei Levéltár „Primus inter omnes. Tanulmányok Bedy Vince születésének 150. évfordulójára” című kötete érte el. A Győri Egyházmegyei Levéltár ezzel az egyik legsikeresebb intézmény lett a díj történetében: az elmúlt öt évben négy díjat nyert, 2013-ban egy harmadik, tavaly és tavalyelőtt pedig egy-egy második hellyel büszkélkedhetett.

A Primus inter omnes… Arató György, Nemes Gábor és Vajk Ádám által szerkesztett, méretében és súlyában is tekintélyes kiadvány A Győri Egyházmegyei Levéltár Kiadványai. Források, feldolgozások című sorozat 25. darabjaként jelent meg. A kötet 35 tanulmányt tartalmaz együttesen 38 szerzőtől, mintegy 850 szöveges oldalnyi terjedelemben – melyhez a kötet végén még 41 színes kép is csatlakozik. A kiadvány értékét mindezeken túl jelentős mértékben emeli személy- és helynévmutató is, valamint az egyes tanulmányokhoz idegen nyelvű tartalmi összefoglalók is készültek. A Győri Egyházmegyei Levéltár öt évvel korábban – fennállásának tíz éves jubileuma alkalmából – adott ki egy hasonló jellegű, többszerzős tanulmánygyűjteményt: a 2011-ben megjelent In labore fructus című kötet 25 szerző ugyanannyi tanulmányát tette közzé, 473 oldalon. 13 szerző mindkét kötetben publikált viszont, jelen kiadvány szerzői között 25 új névvel is találkozhatunk. (A kötetről részletes írás itt található.)

Forrás: Győri Egyházmegyei Levéltár

2017.03.08