A Zalaegerszegtől 10 kilométerre délkeletre, a Szévíz völgyében fekvő falu zarándokhely volt az idők kezdete óta, 1694-ben a veszprémi püspök küldte ide a ferenceseket a gyógyító erővel felruházott forrásra épülő búcsújáró hely működtetésére. A barna reverendások pedig, jó menedzserek révén, 1724-re szép magas barokk templomot húztak fel a román kori kápolna végébe. És természetesen csak ezután fogtak hozzá a kolostor építéséhez, mert akkoriban az Isten még fontosabb volt, mint az ember. És ha már kolostoruk volt, hát műhelyeket is emeltek Szent Ferenc rendjének jámbor és dolgos tagjai. És ezek között a műhelyek között talán még mézeskalácsos manufaktúra is volt.

Mert a barátok sem böjtöltek mindig, meg aztán a búcsúkon árult istenes mézeskalács figurákkal a bevételek mellett a hitet is lehetett mélyíteni. A mézeskalács pedig elég régi dolog, a régészek már az ókorból ismernek cserépből készült formákat, amibe az alapanyagot beletették. A „sötét” középkorban pedig céhekbe tömörültek a mézeskalácsosok is, 1619-ből Pozsonyból is tudunk egy ilyenről. A debreceniek kicsit később, a Rákóczi-szabadságharc után indultak, de ott a mai napig tartják a hagyományt, készítik rendületlenül a lisztből, tojásból és mézből készített figurákat: a tükrös szíveket, a huszárokat, pólyás babákat. Búcsúszentlászlón talán még a 19. század vége felé felhagyott az iparral az utolsó mézeskalácsos. Az 1907-es esztendőben aztán Németh József uram úgy gondolta, hogy a keszthelyi Balaton Múzeum elődjének ajándékoz egy csomó mintát. Közülük választottuk ezt a 20,6 centiméter magas darabot.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu