843

Gabriel Garcia Márquez 90

Nagy Mária írása

„Az élet nem az, amit az ember átélt, hanem az, amire visszaemlékszik, és ahogy visszaemlékszik rá, miközben el akarja mesélni” (Garcia Márquez) 90 évvel ezelőtt, 1927. március 6-án született Aracatacaban a mágikus realizmus megteremtője, Gabriel José de la Concordia García Márquez.

Gabriel García Márquezt sokáig anyai nagyszülei nevelték. Nagy hatással volt rá nagyapja, Nicolás Ricardo Márquez Mejía, aki az „Ezernapos háborúban” (kolumbiai polgárháború 1899-1902 között) ezredes volt, az ő elbeszélései nagymértékben befolyásolták lelki fejlődését. 1928 és 1947 között további 10 testvére született. 1940-től Bogotában tanult jogot a jezsuitáknál. Olcsó kávéházakban múlatta idejét, olvasott és írt. 1945-ben Barranquilában kezdte meg újságírói működését az El Heraldo című lapnál. Később a bogotai El Espectador című folyóiratnál dolgozott, itt jelentek meg első elbeszélései.

Első regényét, A söpredéket barátai adatták ki 1954-ben, miközben ő Rómában az olasz filmművészetet tanulmányozta. Bebarangolta Európát, Magyarországot is felkereste, majd egy ideig Párizsban élt, itt született az Ezredes úrnak nincs, aki írjon című regénye. Első figyelmet érdemlő írása az Egy hajótörött története volt, amely cikksorozatban jelent meg 1955-ben, és egy hajótörés dicstelen történetét meséli el. 1956-ban hazatért Kolumbiába, két évvel később feleségül vette Mercedes Raquel Barcha Pardót. 13 éves korától ismerte őt, már akkor hűséget fogadtak egymásnak. Két gyermekük született: Rodrigo García Barcha (1959) és Gonzalo García Barcha (1962).

1958-ban Caracasba utazott, és itt folytatta az újságírást. 1959-ben, a kubai forradalom győzelme után a Prensa latina munkatársa lett, 1960-ban az ENSZ közgyűlésén ő képviselte a kubai hírügynökséget. 1961-ben Mexikóba költözött és haláláig itt élt. 1962-ben A balszerencsés óra című művével elnyerte hazája nemzeti díját. Ebben a faluban nincsenek tolvajok című novelláját megfilmesítették és bemutatták a locarnói filmfesztiválon. 1967-ben Barcelonába költözött, és megjelent a Száz év magány című regénye, a Buendía család misztikus, csodás története, a mágikus realizmus gyöngyszeme, amely 1969-ben Párizsban elnyerte a legjobb külföldi mű díját. 25 nyelvre fordították le és 50 millió példányban fogyott el, Márquezt díjak özönével jutalmazták.

A Száz év magány magyarul 1971-ben Székács Vera fordításában jelent meg. „Márquez regénye játékos és megrendült szemléje azoknak az emberi adottságoknak, amelyek gyönyörű seregével elűzhetnénk a magányt, s melyeket eddig még nem tudott igazán győzelemre vinni az emberiség. Könyvében úgy szeretnek – olyan eksztázissal, olyan hévvel –, ahogy talán még egyetlen regényben sem. S még a gyűlöletük is valami ilyesmit sugall! A régi emberek, ősatyák, ősanyák ’elferdült’ energiái a valóság káprázataival. Az önpusztító erők, amelyek – megszelídülve – a világot fordíthatnák ki sarkából! Ez a regény (mint minden nagy mű) az ember metaforája, az élet hatalmas példázata. Szilaj, fantasztikumaiban is reális eposz a mértéktelen szerelemről és bánatról, a kifogyhatatlan emberi leleményről és a csillapíthatatlan sóvárgásról. A sokágú életről: egy család törzsében, terebélyében. Márquez egy dél-amerikai család száz esztendejének történetébe sűríti mindazt a modern és tragikus tudást, amellyel megajándékozta íróit ez a kor; az emberről, az életről, a társadalomról való könyörtelen lírai tudást.” (Legeza) A regényről Pablo Neruda így nyilatkozott: „Talán a legnagyobb reveláció a spanyol nyelvben Cervantes Don Quijoté-ja óta”.

1972-ben megkapta a Rómulo Gallegos-díjat, melyet ötévenként a legjobb spanyol nyelven írott regénynek ítélnek oda. A díjat a Movimiento al Socialismó-nak ajánlotta fel. 1981-ben a Francia Becsületrend Lovagja lett, 1982-ben regényeiért és novelláiért megkapta az Irodalmi Nobel-díjat.

Gabriel Garcia Márquez szinte valamennyi művének színhelye egy tipikus, de képzeletbeli város, Macondo (ehhez hasonló poros, tropikus éghajlatú városban töltötte a gyerekkorát), amely azt a szerepet tölti be Márquez életművében, mint Yorknapatawpha Faulkner regényeiben. Utóbbi hatását nagy előszeretettel bizonygatták a kritikusok Márquez műveiben, az író saját vallomása szerint viszont csak az első regénye, A söpredék megjelenése után kezdett el Faulknert olvasni.

A Szerelem kolera idején című regényében szülei szerelmének állított emléket. A sikerregény megihlette a népszerű kolumbiai énekesnőt, Shakirát, aki két dalt is írt a regényből készült filmhez (a Despedida a 65. Aranyglóbuszon jelölést is kapott a legjobb eredeti dal kategóriában). A mexikói hatóságok 1967-től egészen 1985-ig megfigyelték, lehallgatták Márquez telefonját, és követték mindenhová – a dokumentumok azóta is titkosak. Valószínűleg Kubával és Fidel Castróval való szimpatizálása miatt került a célkeresztjükbe, az egyik felvételen állítólag arról beszél Márquez, hogy odaadta az Egy előre bejelentett gyilkosság krónikája című regényének publikálási jogait a kubai kormánynak. A titkosszolgálat nemcsak Márquez kubai kapcsolatait, hanem François Miterrand-nal való ismeretségét is figyelte, valamint olyan mexikói szerzőkkel való barátságát, mint Octavio Paz vagy Savador Novo. Mivel nem rejtette véka alá az „amerikai imperializmusról” alkotott véleményét, sokáig nemkívánatos személy volt az Amerikai Egyesült Államokban, míg végül Bill Clinton elnök kijelentette, hogy a Száz év magány a kedvenc regénye, és feloldotta a vízumtilalmat ellene.

2002-ben megjelent Azért élek, hogy elmeséljem az életemet címmel az önéletrajzi írása, amely egy háromkötetesre tervezett mű első része. 2004-ben megjelent, magyarul Bánatos kurváim emlékezete címen olvasható kötete után már nem publikált több könyvet. Utolsó regénye az öregedés gyásza és a kortalan szerelem ünnepe. Egy aggastyán és egy fiatal lány lehetetlen szerelméről szól. Az író műveiből jól ismert karibi kisvárosi környezetben játszódó történet fiktív, de az önirónia nagyon is valóságos, és a regény minden sorát áthatja.

Márquez a 2000-es évek óta időskori demenciában szenvedett: az emlékezetkihagyás tünetei először 1999-ben jelentkeztek, azután, hogy nyirokcsomórákban megbetegedett, és a tünetek a kemoterápia hatására súlyosbodtak nála. 2014. áprilisában tüdőgyulladással kórházba került, hazaengedték, majd 2014. április 17-én mexikóvárosi otthonában érte a halál.

Nagy Mária

Forrás: wikipedia.hu, konyves.blog,hu, popkult.blog.hu, Világirodalmi Lexikon. 3. köt. F-Groc. Budapest Akadémiai Kiadó, 1975.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.03.06