Baranyai Judit és Pintér László a Marcalvárosi Fiókkönyvtárban

Simonné Horváth Éva írása

Február 23-án kora délután három immár harmadik alkalommal vendégeskedett Baranyai Judit és Pintér László énekművészek a megyei könyvtár Marcalvárosi Fiókkönyvtárában. A művészek népszerű musicalekből és operettekből összeállított vidám zenés műsort adtak a közönségnek.

Baranyai Judit és Pintér László a műsor dalai – melyek főleg a szerelemről szóltak, a Bálint-naptól még nem túl messze lévén – közbeni szünetekben néhány szavas ismertetőket is kapcsolt az előadott énekszámokhoz. Az ismert slágereket a fiókkönyvtárat teljesen megtöltő közönség együtt énekelte a művészekkel, az idő pedig olyan gyorsan repült a remek hangulatban, hogy a zárószám bejelentésekor mindenki csalódottan vette tudomásul az egy óra elteltét. Szerencsére a vastaps eredményeként a vendégek ráadásszámmal kedveskedtek a hálás hallgatóságnak.

Baranyai Judit zenei tanulmányait a zeneiskola után a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta magánének és gitár szakon. A főiskolát már Ausztriában végezte az eisenstadti Haydn Konzervatóriumban, onnan pedig a Bécsi Vienna Konzervatórium magánének- és pedagógia szakára ment. A folyamatos képzések és kurzusok mellett jelenleg tanít is Győrben a József Attila Művelődési Házban. Számos ismert énekessel adott már koncertet opera, operett és musical zenei stílusokban, tanítványai is több helyen megállták a helyüket, mint például Fehér Gabriella, aki a Gór Nagy Mária Színitanodába jár, vagy Horváth Dániel, aki szép versenyeredményekkel büszkélkedhet.

Pintér László szintén a Richter János Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte zenei tanulmányait ének és trombita szakon. Jelenleg a Győri Nemzeti Színház énekkari tagja. Rengeteg szóló koncertet is adott már, duettekkel azonban nem olyan régóta szerepelnek felkérésekre partnerével.

A teljesség igénye nélkül néhány cím repertoárjukból: Az operaház fantomja: Énekelj!; Rómeó és Júlia: Szívből szeretni és Lehetsz király; Fekete Péter: Holdvilágos éjszakán és Szerelemhez (musicalek); Te rongyos élet, Délibábos Hortobágyon, Cintányéros cudar világ, Ringó vállú Csengeri violám, Jaj cica (operettek).

Simonné Horváth Éva

2017.03.06