1126

Egy lélegzetvételnyi Velence

Kitekintés a maszk mögül

Megcsillan a fény a Canal Grande vizén, gondolák úsznak el a szemünk előtt, hihetetlen, hogy Velence itt lüktet körülöttünk, érinthető közelségben. Kiemelt tér és kiemelt idő, hiszen a karneváli időszakban vagyunk. Itt is, ott is maszkosok bukkannak fel, mintha egy másik világba léptünk volna.

Carne vale, azaz hús, ég veled! A karneválok, a tavaszi megújulás ünnepei már nagyon régóta hozzátartoznak az emberiség életéhez. Európában a római gyökerekből is táplálkozó velencei karnevál a leghíresebb. Ennek a különleges eseménynek nem is lehetne méltóbb helyet találni, mint az élő történelmet hordozó, titokzatos lagúnák és sikátorok városa. A vízen lebegő sziget találkozóhelyet ad múltnak és jövőnek, süllyedésnek és szárnyalásnak. Szinte valószínűtlen a létezése, mintha bármikor eltűnhetne a tengeri ködben.

De most még itt vagyunk, és a fényben pompázó Szent Márk téren kapkodjuk fejünket a gyönyörű épületeket csodálva. Közben újabb és újabb talányos jelmezbe bújt maskarás tűnik fel. Vajon mit üzen a szép álarc?

Ha akarjuk, az egész csupán játszadozás a formákkal. Hiszen az álarcos forgatagban bárkivé válhatunk, bármi megtörténhet. De ha a mélyére megyünk, akkor a karnevál szent játékká válik. Nem mindegy, milyen maszkot választunk. Meg kell keresnünk, hogy lelkünk repertoárjából mit is szeretnénk kifejezni, kipróbálni, megélni. Velence széles palettát kínál. A hagyományos comedia dell’arte figuráitól Casanován át Jokerig. Választunk, és azután próbára tehetjük a magunkra öltött szerepet. A karnevál sűrítve leképezi a Theatrum Mundi – Világszínház szimbólumát, melyet legtöbben Shakespeare-nek köszönhetően ismernek: „Színház az egész világ. És színész benne minden férfi és nő: Fellép s lelép: s mindenkit sok szerep vár Életében...” (Ahogy tetszik II. felvonás 7. szín; fordította Szabó Lőrinc).

A comedia dell’arte, mely szorosan kapcsolódik Velencéhez, rögtönzésen alapult, de pontos szabályok mentén. Adottak voltak a tipikus figurák és voltak ún. kanavászok (összecsiszolt vázlatok), melyek az előadások alapját adták. Egy 1600-as évekből származó kanavászgyűjteményben nemcsak komikus, hanem tragikus szcenáriumokat is találtak, és a hagyományos szereplőkön kívül árnyak, démonok, istenségek és megszemélyesített fogalmak szerepeltek. Ha szerencsések vagyunk, ma is láthatunk allegorikus alakokat – Hold és Nap, Ördög és Angyal, Bölcs és Bolond, Élet és Halál –, akik felidézik a karnevál mélyebb jelentését.

Karneváltörténet

Régen az ünnepi időszak már december 26-án elkezdődött, és egészen húshagyó kedd éjfélig tartott. A város ilyenkor hatalmas színpaddá változott, ahol az emberek színészek és nézők is voltak egyben, a határok feloldódtak, a játéknak mindenki részesévé vált.

Az első írásos emlékek, melyek megemlítik a karnevált, 1094-ből valók. A 13. század végén nyilvánították hivatalos ünnepnek a húshagyókeddet, és a maszk-készítőknek már a középkorban saját alcsoportjuk volt a festők céhén belül. Európa több országába eljutottak az itt készült maszkok, Magyarországra is innen hozatták az álarcokat és ruhákat Mátyás király korában.

Velence a 18. században elnyerte a karneválok városa címet. Ekkoriban már Európa nemeseinek közkedvelt szórakozóhelyévé vált. 1869-ben például Ausztria császára, Ferenc József is részt vett inkognitóban a karneválon a Tron és Rezzonico családok vendégeként. Amikor a köztársaság megbukott, a város fejlődése alábbhagyott, a karneválról is megfeledkeztek. 1980-ban, kétszáz év téli nyugalom után újították fel, és ma már a világ legrangosabb eseményeinek egyike.

Van egy régi hagyomány, mely sokat elárul a karnevál eredeti szerepéről. Mindig az első napon szokták megválasztani a Karnevál Hercegét, aki az ünnepi időszak alatt mindent megkap, ehet-ihat, dorbézolhat kedvére. Ám az utolsó napon mindent elvesznek tőle, és szimbolikusan fel is áldozzák. Utolsó útjára szalmabábu képében kísérik el, máglyán elégetik, és vele minden rosszat és bűnt tűzre vetnek. Az egész ünnep fontos eleme a tűz, amely megtisztít. A tavasz legyőzi a telet, és új életre kelti a világot, s a természettel összhangban az emberek is átélik a katarzist, megtisztulnak és újjászületnek.

Maszk mögül

Maszk mögé bújni lehetőség arra, hogy visszatérjünk egy olyan állapotba, ahol még minden lehetséges, nincsenek határok, szabályok. Minden elmúlóban és ugyanakkor keletkezőben van. A karnevál hatalmas játék, melyben talán sokkal többet felfedezünk és megmutatunk magunkból, mint bármikor. A káoszhoz, a teremtést megelőző, ősi állapothoz való visszatérés szimbóluma, az emberiség eredeti, kollektív összetartozásának kifejeződése, a ciklikusan megújuló élet biztosítója.

„Van-e emberibb ösztön a színészkedésnél? Miért? Mert mi a színészkedés? Törekvés valami másra, mint ami éppen véletlenül vagyunk, valami másra, valami többre, érezzük, hogy örökké hiányzik valami, egyek vagyunk, pedig ezer lehetőség csírái csiklandozzák belsőnket: a nagy akármi, egy állat is, egy virág is, egy isten is, és egy félisten is – nevetséges hiba, hogy mégis csak egy darab emberként kell élnünk, egy arccal: mikor sokkal több vagyunk, ezer változat...
A színész ... visszamerül az őstermészet legősibb termékenységi állapotába – aki pedig az őstermészetbe merül vissza, az az istenekhez tér vissza.” (Szentkuthy Miklós: Meghatározások és szerepek)

Ha a színházat a világ szimbólumának tekintjük, akkor benne az ember a színész, aki keresi a helyét. Néha mintha halványan emlékezne a történetre, s a szerepre, melyre „szerződött”. Néha nem könnyű elfogadni a ránk osztott szerepet. Bár az is lehet, hogy inkább mi választottuk, csak már nem emlékszünk rá. A lényeg, hogy egy szerepet ezerféleképpen el lehet játszani. Megformálhatjuk felszínesen, épp csak a végszavakra figyelve, de úgy is, hogy mélyen megéljük, felismerve minden indíttatását, tulajdonságát. A művész, aki megérti a szerepét, látja annak helyét az egész darabban, az képes föloldódni a játékban, és már nem a személyiséget kifejező maszkjával (persona) hat, hanem a mögötte rejlő valódi lényegével.

A karnevál lehetőség. Lehetőség, hogy közelebb kerüljünk a maszk mögötti titok megfejtéséhez. A játék a tanulás ősi formája. Ha megtanulunk jól játszani, akkor megtanulunk élni a lehetőséggel, hogy felfedezzük önmagunkat. Mert mindannyiunk arca mögött ott van a valódi én, a Lélek, mely kibontakozásra vár.

„A világ színpadán magadra, lélek
öltsd álarcát a testnek s testieknek,
s színjátékot a mennyei seregnek
a természet képében játssz, művészet.

Ki-ki tegye és mondja azt, mi végett
világra jött, során jeleneteknek
legyenek kik jajgatnak s kik nevetnek,
komédiátok jól véghezvigyétek.

Nem képes és nem vágyik másegyébre
senki, mint mit vidítva és vidulva
a végső Bölcsesség írt szövegébe;

s ha megtérnek majd játék s ugrabugra
végén a maszkok földbe, vízbe, égbe,
Istenben látjuk, szerepét ki tudta.”
(Tommaso Campanella)

Szabados Éva

Forrás: Wikipédia, epa.oszk.hu, Titus Burckhardt: Szakrális szimbólumok, Galla Ágnes: Karnevál Velencében, Török Tamara: Goldoni és Velence

A képek a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonosok a kép készítői. A felhasznált képek forráshelyei a szerzői jogi feltételekkel és a szerzők megnevezésével a következő linkeken találhatók: 104. kép; 105. kép; 106. kép.

2017.03.03
2