658

A breszt-litovszki béke – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

Az első világháború folyamán Németországnak és az Osztrák-Magyar Monarchiának a legnagyobb problémájává a többfrontos háború vált, mivel így képtelenek voltak koncentrált erővel fellépni egy-egy – egyébként náluk gyengébb – ellenfelükkel szemben. 1917-ben végül az egyre nagyobb problémákkal küszködő Oroszországot sikerült kiütni a játszmából.

A márciusban megbukó cárt ugyan egy antantbarát kormány követte, de a Svájcból német támogatással hazatérő Lenin november 7-én (a mi naptárunk szerint október 25-én) puccsal magához és bolsevik csoportjához ragadta a hatalmat. A bolsevikok a hagyományos diplomáciával szemben ekkor elsősorban nem földterületekhez kívántak jutni, hanem időt akartak nyerni, hogy kiépíthessék uralmukat, amely ekkor még igencsak ingatag volt. Egyfelől világforradalomban gondolkodtak, azaz hittek abban, ha tovább folyik a világháború – de már nélkülük –, akkor mind az Antant, mind a Központi hatalmak kölcsönösen kivérezeti a másikat, s így megnyílik az út a kommunista hatalomátvételre ezekben az országokban is. Másfelől nem ország- és nemzetérdekek, hanem a marxizmus talaján állva osztályok szövetségében gondolkodtak, s így propagandával és pénzügyi támogatással belülről akarták felbomlasztani Európa országait. Ezt azonban ekkor még kevesen értették, s a Breszt-Litovszkban zajló béketárgyalásokon a németek képtelenek voltak rájönni, mi a bolsevik engedékenység igazi oka.

Természetesen az, hogy Lenin Németország engedélyével és valószínűsíthetően pénzügyi támogatásával érkezett – gyakorlatilag lezárt vasúti kocsin – 1917-ben az Oroszországhoz tartozó Finnországba, nem jelenti azt, hogy előre le volt beszélve, milyen feltételekkel kötnek majd különbékét, ha hatalomra kerül. Egyszerűen mindkét fél ki akarta használni a másikat a saját céljai megvalósítására. A bolsevik vezetésben sem uralkodott egyetértés, hogy mekkora területről lehet lemondani a békéért. Lenin gyakorlatilag minden árat hajlandó volt megadni, míg mondjuk Trockij keményebb alkudozást képzelt el.

Mindenesetre 1917. december 3-án megkezdődtek a tárgyalások, és 1917. december 15-én már sikerült is megállapodni egy fegyverszünetben. A megkezdődő béketárgyalásra minden felet meghívtak, az Antant többi tagját is, de azok elutasították a megjelenést, sőt megjelenés helyett az USA Németország után az Osztrák-Magyar Monarchiának is hadat üzent. Ez IV. Károly császár és királyt, aki eddig különbékével próbálkozott, rávette a harc teljes erővel való folytatására, és az osztrák-magyar delegáció is elutazott Breszt-Litovszkba érdekeit érvényesítendő.

Az orosz küldöttséget a karaita zsidó származású Adolf Abramovics Joffe vezette, Lenin instrukcióinak megfelelően. Problémákat okozott a felek közt az orosz birodalomból kiváló államok kérdése (elsősorban Ukrajna), de a német és osztrák-magyar érdekek sem estek sokszor egybe. Januárban Trockij vette át a bolsevik tárgyalóküldöttség vezetését, s a hangulat ridegebbé vált, majd Trockij a tárgyalásokat felfüggesztve el is utazott. A németek ekkor a létrejövő államokkal kezdtek békét kötni, elismerték Finnország önállóságát, s a balti államokét, bár ezt természetesen német függésben képzelték el. Ukrajnával februárban sikerült különbékét kötni, melynek egész területét német és osztrák-magyar megszállási zónákra osztották, és nagy mennyiségű gabonaszállítmányt vetettek ki rá. A bolsevik vezetésben lévő Trockijt támogató többséget végül Lenin azzal zsarolta meg, hogy egész egyszerűen otthagyja őket, ha nem kötnek akármilyen feltétellel békét. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a bolsevikokat támogató hadsereg nem lesz képes ellenállni a Központi hatalmak hadseregeinek. Közben a német, osztrák-magyar és török seregek egyre nagyobb részét szállták meg az egykori cári birodalomnak.

Végül február 28-án újra orosz küldöttség ment Breszt-Litovszkba, és március 3-án alá is írta az elsősorban németek által diktált békét (a képen). A békeszerződés 13 pontja nem állapított meg pontos határvonalakat, csak azt a határozták meg, meddig szállja meg a Központi hatalmak az országot (Baltikum, Belorusszia nagy része, Ukrajna csaknem egésze). Kimondták Ukrajna és Finnország függetlenségét. Törökország a Kaukázusban kapott területeket. Lengyelország és a Baltikum jövőjéről nem esett szó, már csak azért sem, mert Németország és a Monarchia másként képzelte el Lengyelország sorsát. Oroszországnak 6 milliárd márkát kellett hadikárpótlásként fizetni a győzteseknek, s mindkét fél köteles volt elengedni a hadifoglyokat.

Bár igen drága árat fizetett a békéért, utólag azt mondhatjuk, Lenin jól taktikázott. Időt nyert oroszországi hatalmának megerősítésére (leszámol a szociálforradalmár eszerekkel), s 1918 novemberében, mikor a Központi hatalmak összeomlott, a békeszerződést is érvénytelennek mondhatta.

Sajnos az oroszokkal megkötött különbéke már túl későn történt meg, hogy a felszabaduló német-osztrák-magyar csapatok saját javukra döntsék el a világháborút, s mind a dualista állam nyári Piave folyónál indított, mind a németek 1918 tavaszán-nyarán indított offenzívája sikertelennek bizonyult, s ősszel először a Balkánon, majd a nyugati fronton is döntő vereség következik be.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Hajdu Tibor: Szovjet-Oroszország és az első világháború vége. In: História. 2008. 1. sz. 3-6. o.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.03.03