732

Véget ér a Sivatagi vihar hadművelet – Ezen a napon történt

Horváth Gábor írása

Korosztályom meghatározó élménye volt, mikor 10 éves gyerekként a kanapén ülve, a tévén keresztül néztük az irakiak által Kuvait felszabadítására indított hadműveletet, mivel ez volt az első alkalom, hogy a média szinte egyenes adásban hozta a háborút a lakásokba. Megdöbbentő volt, amint a modern fegyverek korábban elképzelhetetlen precizitással mérnek több ezer kilométerről csapást egy alig néhány négyzetméteres célpontra, noha a bevetett hadianyagok zöme még hagyományos bomba volt.

Irak történetének felvázolása túl hosszú lenne, maradjunk annyiban, hogy a XVI. században az Oszmán birodalom hódította meg a térséget, s Perzsiával (ma Irán) szemben sikerült is megtartania, de a terület annyira lényegtelen (és szegény) volt, hogy a helyi sejk jelentős autonómiával rendelkezett. Aztán 1899-ben a sejkség brit protektorátus alá került, mivel Nagy-Britannia a gyarmati versenyfutásban igyekezett a stratégiailag fontos Perzsa-öbölt ellenőrzése alá vonni. Az I. világháború és az Oszmán birodalom felosztása után Irak és Kuvait Nagy-Britanniának jutott, ráadásul a térségben felfedezett óriási kőolajkészletek miatt kiemelkedően fontos lett a terület megtartása. A határok mindig képlékenyek voltak arrafelé, hiszen valódi földrajzi elválasztók (hegy, folyó) hiányában csak térképen meghúzott vonalakról lehetett szó. Kuvait 1961-ben független állam lett, de egy 1913-as török-brit egyezmény értelmében Irak magának követelte (nem is indokolatlanul). Ám ekkor még nem történt gubanc.

A térségben fejlettnek számító Irak 1980 és 1988 között jelentékeny nyugati (benne amerikai!) támogatással hosszú és véres háborút vívott a síita iszlám Irán ellen, mely háború teljesen tönkretette gazdaságát, s hiteleket kellett felvennie arab államoktól (elsősorban Kuvaittól és Szaúd-Arábiától), melyeknek visszafizetésére esélye sem volt. Szaddám Huszein iraki diktátor a költségvetési egyensúly megbomlását azzal kívánta orvosolni, hogy más arab államokat olajkitermelésének csökkentésére buzdított, valamint emelni kívánta a nyersolaj árát, hogy plusz bevételekhez jusson. Ám az arab államok és szövetségesük, az Egyesül Államok megtorpedózta ezt. Szaddám Huszein ekkor úgy döntött, hogy Kuvait megszállásával orvosolja a költségvetési hiányt…

Az iraki hadsereg augusztus 2-ra virradó éjjel bevonult a lényegében védtelen Kuvaitba. Huszein úgy vélte, látszólagos felháborodástól eltekintve nem fog nemzetközi ellenállásba botlani, hiszen azt gondolta, az USA valójában szövetségese Irán ellen, s augusztus 8-án bejelentette Irak és Kuvait egyesülését. Tévedett. Az ENSZ Biztonsági Tanács november 21-én határozatában kijelentette, hogy amennyiben 1991. január 15-ig az iraki egységek nem hagyják el Kuvaitot, erővel fogják azt felszabadítani. Az Egyesült Államok szervezésében Szaúd-Arábia területén egyre nagyobb erők vonultak fel.

Január 15-én lejárt a határidő, és két nappal később az időközben felvonult koalíciós erők légitámadásokkal kezdték meg az iraki állások megpuhítását. A „Sivatagi Vihar” néven futó hadművelet során a szövetségesek két nap alatt teljes légi fölényt vívtak ki Irak és Kuvait felett, s precíziós bombákkal (a bevetett bombáknak azonban csak 10%-a volt lézervezérlésű, a többi hagyományos), valamint Tomahawk cirkálórakétákkal csapásokat mértek fontos katonai célpontokra. Irak válaszul R-11 „Scud” rakétákat lőtt ki Izrael és Szaúd-Arábia felé. A szövetséges repülők a támadás másfél hónapja során 100 ezer bevetésen 85 ezer tonna bombát szórtak le, melyek jelentősen csökkentették az iraki hadsereg harcképességét. A hadművelet elejétől lehetett tudni azonban, hogy Kuvaitot nem képesek pusztán bombázással felszabadítani, szükség lesz szárazföldi akcióra is.

Ehhez mindösszesen majdnem 1 millió katonát vonultattak a térségbe a koalíció tagjai, melyből 700 ezer volt amerikai. Felsorakozott 3300 tank is, melyeknek ékként kellett előrenyomulni a sivatagban. A hadműveletet vezető Norman Schwarzkopf tábornok február 24-én indította meg Szaúd-Arábiából a támadást, amely egy nagy ívű megkerülő csapás volt, és közvetve kívánta elérni Kuvait felszabadítását, az ott állomásozó iraki katonák utánpótlási vonalának átvágásával. A döntés helyesnek bizonyult, s így nem kellett városi harcokba bocsátkozni, amelyek mindig nagy pusztítással járnak. Az elsősorban amerikai és brit csapatok gyors ütemben nyomultak előre, csak ritkán találtak ellenállásra. A hátukba kerülő koalíciós erőktől tartva Szaddám elrendelte Kuvait kiürítését (és az olajkutak felgyújtását), ám a menetoszlopokat folyamatos bombatámadások érték, s a járművek jelentős része megsemmisült. A háborúban 85-100 ezer iraki esett el, szemben a szövetségesek 292 halottjával (melynek csaknem felét baráti tűz vagy baleset tette ki). A hadművelet végül február 28-án ért véget, miután az iraki diktátor az előző napon fegyverszünetet kért az ENSZ-től, s bejelentette Kuvaitról való lemondását. Bush amerikai elnök így 28-án 6 órakor aláírta a hadművelet végét jelentő tűzszüneti rendelkezést.

Az amerikai vezetés 1991-ben megelégedett Kuvait megtisztításával, s nem kívánta Huszein elnök megdöntését. Hogy ez bölcs dolog volt-e vagy sem, nehéz megmondani. A 2003-as invázió óta Irakban lezajló események ismeretében talán nem is volt ez olyan rossz döntés, bár egy kurdnak alighanem más lenne a véleménye…

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: mult-kor.hu, zmne,hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.02.28