Az opera teljes címe L’Orfeo, favola in musica, azaz Orfeusz, zenével elmondott legenda. 1650-ig ugyanis nem használták a zenés színházi műfaj megkülönböztetésére az opera kifejezést. Helyette dramma per musica, azaz zenés dráma, vagy favola in musica, azaz zenés mese elnevezés volt a bevett gyakorlat.

A zenetörténetben nem Monteverdi alkotása volt az első opera, hanem Jacopo Peri (1561-1633) Ottavio Rinuccini (1562-1621) librettójára írt Dafné című műve, amelyből – sajnálatos módon – csak töredékek maradtak fenn. Ugyancsak Peri írta az első fennmaradt operát is L’Euridice címmel, amely szintén azt az Orfeusz mítoszt dolgozta fel, amely már Monteverdi korára „az egyik leggyakrabban megzenésített történetté vált”.

A szövegíró Striggio a librettót a reneszánsz kedvelt színpadi műfaja, a pásztorjáték, vagy más néven pásztordráma formájában írta meg. A szerzők azonban az eredeti görög mitológiai történet tragikus befejezését megváltoztatták operájukban. Az Orfeo ősbemutatóján megjelenő nézők számára kiosztott szövegkönyvben még az eredeti mitológiai befejezés szerepelt, „azaz Orfeuszt feldühödött nők tömege szedi ízekre”. Ezzel szemben a szerzőpáros röviddel az első előadás előtt megnyugtatóbb befejezés mellett döntött, talán éppen azért, hogy a mű „az udvari ízlésnek jobban megfeleljen”.

A firenzei előzmények nyomán Monteverdi operájában a zenét a szöveg szolgájaként kezelte, elődjeitől eltérően csodálatos képzeletgazdagsággal valósította meg ezt az eszményt. Az Orfeo-ban „ária- és dalszerű szakaszok váltakoznak szabadon recitáló monológokkal”. Monteverdi „polifon madrigálokkal és táncokkal egészítette ki a művet”, amelynek „legkarakteresebb dallamai a ritornellókban, a cselekmény tagolását szolgáló, rövid hangszeres közjátékokban tűnnek fel. Ezek az énekszámok előtt és után, sőt a versszakok között is felbukkannak”. A zenéjét „a recitativók uralják, ám azok rendkívül sokféleképpen jelennek meg. Ellenben a későbbi operáira jellegzetes elkülönülő ária nem jellemző az Orfeo-ra”.

Monteverdi operatörténeti jelentősége abban van, hogy Orfeo-jával „új irányt szabott az opera fejlődésének”. Számos zenei újítást alkalmazott, például „az addig is ismert recitativót új szerepbe helyezte azáltal, hogy ária bevezetésére használta”. A korábbi idők kicsi zenekarát, amely méreténél fogva kevésbé érhetett el drámai hatást, Monteverdi 40 hangszerre bővítette, ezáltal „szélesítve és mélyítve a hangskálát”.

Orfeusz szólamát Monteverdi valószínűleg a kor ünnepelt mantovai énekese, Francesco Rasi (1574-1621) számára és képességeinek megfelelően komponálta. A firenzei Medici-család „adta kölcsön” az Orfeo ősbemutatójára a több szerepet is éneklő kasztrált énekest, Giovanni Gualberto Maglit, aki késve érkezett a próbákra, emiatt Monteverdinek rekordidő alatt kellett betanítani számára mind a szöveget, mind a dallamokat.

Az előadás óriási benyomás tett a hallgatóságra. A sikeres premier után egy héttel Vincenzo Gonzaga herceg utasítására másodszor is előadták az Orfeo-t, amelyet ezt követően Itália több városában, például Firenzében, Cremonában, Torinóban és Milánóban is játszottak. Monteverdi egyetlen operájaként még a zeneszerző életében megjelent nyomtatásban is, először 1609-ben, majd 1615-ben.

Claudio Monteverdi és színpadi művei jelentik „az operával való kísérletezés időszakának betetőzését”. Működésének köszönhetően az opera „olyan színházi élménnyé alakult, amelyben a zene minden eszközzel a drámai szöveget szolgálja”. Monteverdi Orfeoja „az új műfaj történetének határkövévé” vált, „gazdag hangszerelésével, zenei formái változatosságával, a történet drámai tagozódásával és szereplői hús-vér valóságával az eszményi zenedráma szabványoktól mentes, tökéletes megvalósításának” példája lett.

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Till Géza: Opera; Opera Képes enciklopédia Budapest Kossuth Kiadó, 2005; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve; Cesare Orselli [et al.] Az opera születése

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.