A kis Zsuzsanna értelmes gyermek volt, szorgalmasan tanult, külsőre is hasonlított bátyjára. Édesanyjuk, Sarolta azt akarta, hogy legkisebb lánya nyelveket, irodalmat, történelmet tanuljon, kitűnő volt a nyelvérzéke. Boldog gyermekkorának 14 éves korában az 1831-es kolerajárvány vetett véget, de nem félt a fertőzéstől. Nagyon bátran viselkedett, testvérével együtt látogatta a betegeket, élelmet, gyógyszert vitt nekik. Kossuth Lajos a történelmen kívül jogi ismereteket is tanított neki. Pesten a Törvényhatósági Tudósításokat másolta, Kossuth hálás volt húgának a segítségért. Találkozott a reformkor nagy alakjaival, Kölcseyvel, Wesselényivel. Fiatalon megismerkedett az akkori legfontosabb problémákkal.

Amikor bátyját letartóztatták, majd börtönbe zárták, Zsuzsanna gondoskodott a családról, pedig még ekkor is nagyon fiatal volt. Egyetlen barátjával, Vörös Antallal osztotta meg minden gondját, baját. 1841-ben férjhez ment Meszlényi Rudolf kisbirtokos ügyvédhez, akinek húgát, Terézt Kossuth vette feleségül. Érdekes, hogy két testvérpár házasodott össze, ráadásul ugyanabban az évben. Kossuth „ikerlelke” azonban továbbra is Zsuzsanna maradt. Hamarosan két lánya született, ezért kevesebb időt tudott bátyjával tölteni.

Az 1844-ben megalakult Országos Védegylet munkájából kivette a részét, az első vidéki szervezet megalakítása az ő nevéhez fűződik. Székesfehérváron a védnöksége alatt rendezték meg az első védegyleti bált, ahol a nők hazai „pöttyös” ruhában jelentek meg. 1847-ben hirtelen elveszítette a férjét, aki a decemberi fagyban, hatalmas hóban kelt útra, hogy részt vegyen az országgyűlés munkájában. Néhány héttel ezután megszületett a kisfiuk. Szomorúan hagyta el Sárbogárdot, ahol annyi boldog évet töltöttek, és felköltözött Pestre. Év végén azonban újra menni kellett, három gyermekével és idős édesanyjával Debrecenbe költözött.

A szabadságharc során rengeteg katona megsebesült, viszont nem volt kötszer és ápolónők. 1849. április 16-án Kossuth Lajos kinevezte legkedvesebb húgát az összes tábori kórházak főápolónőjévé. Ezt a levelet írta hozzá: „Rád kell bíznom a sebesültek gondozását, menj a magad útján, és használj fel minden eszközt, amire szükséged van.”. Biztosította, hogy önkéntes adományokból önként jelentkezők végezzék a sebesültek és betegek ellátását, mely először fordult elő a hazai betegápolás területén. Kossuth Zsuzsanna tábori kórházakat és segélyhelyeket állított fel, és éppen olyan jó szervezőnek bizonyult, mint a bátyja, járta az országot. Kötelességének érezte a sebesültek ápolását, mindenkihez akadt néhány jó szava. A kórházakban az osztrák katonákat ugyanolyan gondosan ápolták, mint a magyarokat. Az asszonyok a kórházakba mentek segíteni, akik otthon maradtak, tépést készítettek. Az orvosok és ápolónők emberpróbáló munkát végeztek. Az akkoriban szokásostól eltérően szétválasztották a sebesülteket a fertőző betegektől, és altatás mellett végezték a műtéteket. Hódmezővásárhelyen kolerajárvány tört ki, itt ismerkedett meg Dembinskivel, aki így írt róla: „Éppoly szeretetre méltó, mint amilyen kiváló szellemű. Jártassága és hozzáértése az országos dolgokban bámulatra méltó.”.

A világosi fegyverletétel után menekülnie kellett, de kisgyermekeivel és anyjával csak Nagyváradig jutottak, itt orosz fogságba estek. Elveszítette egyetlen fiát, akinek gyenge szervezete nem bírta ki az utat. Egyetlen szobába zsúfolták össze az idős Kossuthnét, három leányát és kilenc unokáját. Zsuzsannának sikerült elérnie, hogy egy házban kerüljenek elhelyezésre. Hamarosan viszont Haynau kezére került Kossuth családja, aki Pestre vitette őket, ahol fél évet börtönben töltöttek. A mostoha körülmények miatt a gyerekek skorbutot kaptak, Zsuzsanna lappangó tüdőbaja itt tört ki. Fél év után állították hadbíróság elé, de nem a saját életét féltette, hanem a hozzátartozóiért küzdött. Azt hangsúlyozta, hogy csak azt tette, amit minden magyar nőnek meg kellett volna tenni: ápolta a betegeket. Valószínűleg hosszú várfogságra ítélték volna, ha nem járnak közben érdekében osztrák katonatisztek, akik kijelentették, hogy „ez az asszony gyógyított meg bennünket, neki köszönhetjük az életünket”. Féléves fogság után kiengedték, vele együtt az egész Kossuth-családot, visszamentek régi otthonukba. Reménykedett abban, hogy hamarosan visszatérhet bátyja, és kivívja hazája függetlenségét.

Nevelőintézetet nyitott, ahol magyar szellemben tanítottak, ő a történelmet vállalta. Haynau ezt megtiltotta, és ki akarta toloncoltatni őket Pestről. Részt vett egy felkelés előkészületeiben, mely miatt újra elfogták és börtönbe vetették, ahol tüdőgyulladást kapott. A bécsi kormány kiengedte, azzal a feltétellel, hogy elhagyják Magyarországot, sőt még Európát is. (Kossuth Lajos ekkor már az Egyesült Államokban volt.) Nagy fájdalommal búcsúzott el szeretett hazájától. Belgiumban rövid időre menedéket kaptak, ahol elhatározta, hogy megtanulja a csipkeverést, éjjel pedig francia és angol nyelvű könyveket olvasott. Hamarosan egy kis csipkeverő műhelyt nyitott. Különösen fájdalmasan érintette, hogy a szétszóródott magyar emigráció egy része azzal vádolta meg, hogy a haza javára gyűjtött pénzt családjára fordította.

1852 karácsonyán meghalt Kossuth édesanyja, ezután felszólították őket, hogy három hónapon belül hagyják el Belgiumot. Amerikában újra csipkeverő műhelyt nyitott, büszke volt arra, hogy a munkájából, nem a Kossuth névből él. A megfeszített munka következtében azonban sajnos kiújult a tüdőbaja. 1854-ben, fiatalon, mindössze 37 évesen halt meg New Yorkban, tevékeny, küzdelmes élet végén.

Kossuth Zsuzsannában az első katonai kórházakat létesítő és felügyelő ápolónőt tisztelhetjük. Élete sok szállal összekapcsolódott Kossuth Lajoséval, aki az 1848/49-es szabadságharc vezéralakja volt.

Sulyok Attiláné

Forrás: Kertész Erzsébet: Úttörő asszonyok Bp, Kossuth Könyvkiadó, 1983.; apolasiegyesulet.hu

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.