840

Február 3. – Szent Balázs napja


Február 3. a népszokásokban, névadásban népszerű, legendás Szent Balázs napja. Életére vonatkozóan kevés adattal rendelkezünk. A hagyomány szerint örmény születésű volt, és példamutató keresztény életet élt. Szebaszte népe püspökké választotta. A keresztényüldözések korában Balázs visszavonult egy magányos hegyi barlangba, innen irányította, gyógyította a rábízott közösséget.

Vadállatok őrizték, amelyek háziállatok módjára engedelmeskedtek neki. Sajnos azonban nemcsak a keresztények ismerték a barlanghoz vezető utat. A római helytartó ott se hagyta békén a remete püspököt, és az oroszlánokból, medvékből, farkasokból álló testőrsége sem tudta megmenteni, mert nem engedte harcolni őket. Elfogták, de nem bírták hittagadásra kényszeríteni. Megkorbácsolták, kenderrost-fésülésre szolgáló gerebennel vagy vasfésűvel félholtra kínozták, majd vízbe fojtották. 316 táján végezték ki. Halálának körülményeivel kapcsolatban érdekes történet kering. A helytartó először vízbefojtás általi halálra ítélte: abba a tóba kellett vetni, melybe korábban keresztény asszonyokat fojtottak, mert beleszórták a helytartó házi isteneit a tóba. A partra érve áldást adott a tóra, aztán a vízen járva besétált a tó közepéig. Ott megfordult, és barátságosan fölszólította bíráit, hogy kövessék őt a vízen járva. A 65 férfi mind a vízbe fulladt.

Barlangjában és a börtönben is sok segítséget kérő ember kereste föl. A Balázs-tisztelet nem közvetlenül a halála után kezdődött. Keleten a 6. századtól, nyugaton a 9. századtól már mint a torokbajok elleni védőszentet tisztelték, és gyertyát ajánlottak föl gyógyulásukért. Elterjedt ereklyéinek kultusza is, hamarosan sok helyen feltűntek Szent Balázs maradványai, például Mainzban, Lübeckben, Párizsban és Raguzában, ahol a város védőszentje is lett. Számos templomot szenteltek neki. A késő középkorban a tizennégy segítőszent közé sorolták, de a Balázs-áldás máig élő szokása csak a 16. században keletkezett.

A Balázs-legenda első, a 9. századból származó képi ábrázolása a római Szent Kelemen-bazilika altemplomában található. Szent Balázst a középkorban rendszerint püspöki öltözetben vagy palástban ábrázolták, pásztorbottal és keresztbe tett gyertyákkal, sertésfejjel és gerebennel. A címlapképen egy 13. századból származó, francia üvegablakon látható Szent Balázs a római helytartó előtt.

Szent Balázs tisztelete a latin egyházban a 12. századtól lett általános, akkor tűntek föl a torokbaj ellen védő könyörgések. Később vérzések, hólyagbetegségek, továbbá kelések, pestis és fogfájás esetén fordultak hozzá. Védőszentje lett az orvosoknak, a takácsoknak (gereben), valamint a molnároknak és a fúvós zenészeknek is. Mint az állatok barátja oltalmazta a háziállatokat a farkasoktól. Időjárásjelző szentként is tisztelték – ez az időpont a tél végét és a veszedelmes viharokat jelzi –, kedvező időjárásért hívták segítségül.

Ünnepét Rómában a 12. század óta tartják február 3-án. A legendák szerint számos csodát tett. Egy napon rémült anya sietett hozzá, mert fia egy torkán akadt halszálkától fuldokolt. A szent megáldotta a fiút – egy másik változat szerint eltávolította a szálkát –, így megmentette a biztos haláltól. Másik alkalommal úgy segített egy asszonyon, hogy visszaadta sertését, amelyet farkas rabolt el. Az asszony hálából ajándékot hozott neki: húst, kenyeret és gyertyát. Balázs a gyertya-fölajánlás évenkénti megismétlését áldásával hálálta meg.

Régi hagyomány, hogy Szent Balázs napján 10-12 éves gyermekek fehérbe öltöztek, fejükön koronaszerű papírcsákót viseltek, a Balázs püspököt megszemélyesítő gyermeknek püspöksüvege volt. A játékban tízen szerepeltek: az elöljáró, a püspök, a generális, a kapitány, az orvos, a zászlótartó, a kiskatona, az őrmester, a káplár és a paraszt. A játék Szent Balázs dicséretével fejeződött be. A Balázs-járás az egyik olyan alkalmat jelentette, amikor a gyerekek köszöntőjükkel be-betértek a házakhoz egy kis ajándékért. A tanítónak gyűjtöttek adományokat, amely sok változatban élt, a Rábaközben és a Szigetközben ezt énekelték:

„Emlékezzünk Szent Balázsra, máma van a napja,
A tanítónk tanítását általa mutatja.
Örömet e háznak, apraja nagyjának,
Mint hirdessünk énekszóval, imígy ezt tanítsuk.

Állj fel Kata, a padlásrul hozzál nekünk jó bort,
Valamid van a házadnál, mindenből csak jót hozz.
Lám a nyársunk üres, a hasunk is éhes,
Ha sajnálod szalonnádat, magad is légy éhes.

Elmúlik a rövid farsang, mi azt ne sirassuk,
Majd jövőre iskolában jobban tanulhatjuk.
Sirassák a lányok, mert megmaradának,
Sokszor a nagy méreg miatt ráncos az orcájuk.”

A balázsolók fakarddal és tarisznyával jártak. Ilyenkor a legtöbb háznál már megvolt a disznóölés, így akadt kolbász és szalonna is. Ha kaptak belőle, akkor nagyon örültek.

Magyarországon a 16. századtól ismerjük a gyertya- és a balázsáldást. A gyermekhalandóság okai között régen gyakori volt a torokgyík. A katolikus és görög vallású anyák Szent Balázshoz fordultak. Balázs-napkor a templomba vitték a gyermeket, akinek torkához a pap két keresztbe tett vagy Y alakban hajlított és összekötött gyertyát tartott, miközben a balázsáldás szavait mondta. Ez volt a balázsolás, ezért szokták a szent püspököt keresztbe tett gyertyákkal ábrázolni. A templomban Balázs napján a pap megáldja a jelenlévők torkát, hogy ne fájjon a következő évben.

Sulyok Attiláné

Forrás: katolikus.hu, jelesnapok.oszk.hu, hittansuli.hu, Barsi Ernő: Néprajz az általános iskola kezdő szakaszában. Miskolc, 1992.

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.02.03