574

Február 1. – Giacomo Puccini Manon Lescaut című operájának ősbemutatója

Ezen a napon történt

1893. február 1-jén mutatták be a torinói Teatro Reggio-ban Giacomo Puccini harmadik operáját, a Manon Lescaut-t négy felvonásban. A szövegkönyvet Antoine François Prévost abbé (1697-1763) regénye nyomán Luigi Illica, Ruggiero Leoncavallo, Domenico Oliva, Marco Praga, Giuseppe Giacosa, Giuseppe Adami, Giulio Ricordi és maga a zeneszerző írta. Puccini annak ellenére választotta ezt a történetet, hogy korábban két francia nyelvű opera is készült a regényből, Daniel Auber (1782-1871) és Jules Massenet (1842-1912) zenésítették meg Manon Lescaut tragikus történetét.

Az első két operájának mérsékelt sikere után Puccini számára világossá vált, hogy „csak olyan szövegkönyvvel szabad dolgoznia, amelyben ő maga is hisz, s amely olyan cselekményre épül, amely hordozza az élet valódi lüktetését”. Kiadója, Giulio Ricordi ugyan próbálta lebeszélni a Manon Lescaut témájáról, azonban Puccini ragaszkodott elképzeléséhez, így írt kiadójának: „Manon olyan hősnő, akiben hiszek; egészen biztosan elcsábítja a közönség szívét.” Továbbá azon a véleményen volt, hogy „Massenet francia módra fogja fel Manont: púderrel és menüettekkel, én olasz módra fogom: kétségbeesett szenvedéllyel”. A Manon Lescaut opera „egy kacér és könnyelmű lány és egy fiatal diák szerelméről szól.” Puccini „drámai operájának központi eleme a címszereplő bonyolult lélektana és jellemének fejlődése”.

A Manon Lescaut 1889 és 1892 között készült. A szövegkönyv Puccini folyamatosan változó igényei miatt lassan állt össze, mivel mindenképp olyan librettót akart, amely a legkevésbé hasonlít a Massenet-féle változathoz. Puccini kérlelhetetlensége vezetett a számos szövegíróhoz, de ezen munkafolyamat során találkozott későbbi meghatározó munkatársaival Illica-val és Giacosa-val is. A Manon Lescaut zenéjében már megjelentek „azok a tématöredékek, harmóniaváltások, zenekari effektusok, amelyek Puccini későbbi operáiban újból és újból jelentkeznek”. Továbbá „újszerű zenei gondolatok, operában addig nem ismert hangszínek” tűntek fel. Ebben a művében „bontakozott ki művészetének két sajátos jellemvonása: a dallambőség és a zenekari színhatások iránti érzék” is, valamint „itt jelentkeznek a későbbi művekre annyira jellemző széles melódiaívek is”.

Az ősbemutatón Alessandro Pomé (1851-1934) vezényelt, Manont az olasz szoprán Cesira Ferrani (1863-1943), Des Grieux-t Giuseppe Cremonini (1866-1903) olasz tenorista, Lescaut-t Achille Moro énekelte. A premieren a Manon Lescaut átütő sikert aratott mind a nézők, mind a kritikusok körében, olyannyira, hogy Puccinit és az énekeseket több mint tízszer tapsolták a függöny elé. Rövidesen a világ számos pontján bemutatták a zenedrámát, amellyel egy csapásra világhírűvé vált. A siker anyagi jóléttel is együtt járt, ezért Puccini ettől fogva csak a komponálásnak szentelhette életét.

Puccini így nyilatkozott operájáról: „Manon az egyetlen művem, amely soha semmi fájdalmat nem okozott nekem. A többiek mind – még a szerencsésebbek is – kisebb-nagyobb megrázkódtatásokkal, csalódásokkal jártak. Manon soha: valóban derék kislány.”

Ősze Mária

Felhasznált irodalom: Till Géza: Opera; Opera : zeneszerzők, művek, előadóművészek szerk. Batta András Budapest Vince K., 2006; Winkler Gábor: Barangolás az operák világában 3. kötet Budapest Tudomány Kiadó, Giacomo Puccini: Tosca Budapest Kossuth Kiadó, 2012; Opera Képes enciklopédia Budapest Kossuth Kiadó, 2005; Matthew Boyden: Az opera kézikönyve

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.02.01