1708

Olvasni jó! show a Kölcsey Iskolában

A hívószavak: tudás, játék, szórakozás, humor, olvasás

Hagyományosan a Magyar Kultúra napjához kötődően rendezi meg a neves győri iskola a Kölcsey-hetet. Koszorúzással, emlékműsorokkal, közös szavalással emlékeznek meg névadójukról és nemzeti imádságunk, a Himnusz megszületéséről. Az ünnepi alkalmak megszervezése mellett vetélkedőket, versenyeket is hirdetnek, hogy kiderüljön, hogy kik azok a diákok, akik egy-egy tantárgyból a legfelkészültebbek; egy-egy művészeti ágban a legtöbb talentumot kapták – és hogy kik a legjobb „olvashowman-ek”.

Az Olvasni jó! show ötletgazdái minden tanévben felhívást tesznek közzé, amiben olyan 3-4. osztályos „könyvmolyokat” keresnek, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy az előre megadott három kötetet elolvassák, és elég bátrak, hogy az olvasottakról számot adjanak, megmérkőzve több tucatnyi másik könyvbaráttal. A szervezők arra törekszenek, hogy mind a fiúk, mind a lányok találjanak kedvükre való olvasmányt. Ebben az esztendőben Csukás István: A téli tücsök meséi című kötetét, Eleanor H. Porter: Az élet játéka című romantikus könyvét és Tatay Sándor: Kinizsi Pál című történelmi regényét kellett elolvasni.

A jubileumi, immár tizedik alkalommal megrendezett Olvasni jó! show-ra január 24-én délután került sor. Ugyan egy vetélkedőről beszélünk, de gyakorlatilag bravúros módon két verseny zajlott egymással párhuzamosan: a jelentkező iskolák képviseletében 11 háromfős csapat indult, de mellettük 20 egyéni versenyző is összemérte a tudását.

A változatos feladványok alaposan próbára tették a gyerekeket: valóban kiderült, hogy ki az aki legjobban emlékszik az olvasottakra; ki mennyire ügyes a könyvekhez kötődő eszperente játékban; ki ismeri a legjobban az állatos szólásokat; ki marad legtovább a porondon a Maradj talpon! vetélkedő során; ki mennyire jó előadó; kinek vág az esze a leggyorsabban. A gyerekek alaposan felkészültek, szoros küzdelemben végül is többszörös holtverseny alakult ki. A végeredmény a következőképpen alakult:

Az egyéni verseny eredményei:

I. helyezés:
Ledo-Fomin Blanka, a Győri Tánc - és Képzőművészeti Iskola tanulója
Felkészítő tanár: Virágos Klára

II. helyezés:
Szakál Zsombor, a nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola tanulója
Felkészítő tanár: Kiss Renáta

III. helyezés:
Gulácsi Csilla, a Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium tanulója
Felkészítő tanár: Turócziné Horváth Izabella

IV. helyezés:
Kerpics Katrin, a Győri Móra Ferenc Általános Iskola és Szakgimnázium tanulója
Felkészítő tanár: Turócziné Horváth Izabella

A csapatverseny eredményei:

I. helyezés (88 ponttal):
Nagymegyeri Bartók Béla Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola Megyerkőcök csapata (Földes Boglárka, Kristóf Vivien, Kákics Fanny)
Felkészítő tanárok: Petőcz Petronella, Kiss Renáta, Mikolai Klára

II. helyezés holtversenyben (84 ponttal):
Péterfy Sándor Evangélikus Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda Főnix csapata (Ugróczky Dóra, Fejérvári Réka, Gombás Aliz)
Felkészítő tanár: Horváthné Kovács Andrea
Móricz Zsigmond Általános Iskola Betűfalók csapata (Gortva Nikolett, Kovács Gréta és Nagy Júlia)
Felkészítő tanár: Murányiné Sipőcz Zsanett

III. helyezés holtversenyben (87 ponttal):
Győri Tánc- és Képzőművészeti Iskola „Az élet balettosai” csapata (Csonka Flóra, Komáromi Anna, Urbán Noémi)
Felkészítő tanár: Virágos Klára
Győri Fekete István Általános Iskola Tutajosok csapata (Gönczöl Máté, Kretler Zsófia, Horváth Roland)
Felkészítő tanár: Böröndyné Czágásch Mónika

A vetélkedőn induló, olvasni szerető gyerekek valami igen fontos dolognak vannak a birtokában: egy olyan szokásnak, ami - ha el nem hagyják- gazdaggá és színessé teszi az életüket. S ha eztán még az élet játékát is gyakorolni fogják, ahogy azt Eleanor H. Porter könyvéből megtanulták, derűsebb, kiegyensúlyozottabb felnőtt lét vár rájuk – s ez tényleg igazi főnyeremény minden résztvevő számára.

Berente Erika

 

 

2017.01.26
4