185 éve született Lewis Carroll angol író, matematikus, az Alice Csodaországban írója


Charles Lutwidge Dodgson 1832. január 27-én született az angliai Daresburyben, ír felmenőkkel rendelkező anglikán lelkész családban. 1856-ban vette fel a Lewis Carroll írói nevet: a Lewis a Lutwidge latin változatának, a Ludovicus-nak az angolos, a Carroll a Charles ír megfelelője. Matematikai tehetségét már korán felismerték. Egyetemi tanulmányait Oxfordban végezte, majd az egyetem elvégzése után a Christ Church kollégiumban kapott tanári állást. Tanulmányai végeztével az anglikán egyház diakónusa lett, pappá sohasem szentelték, mert az egyházi pályánál jobban vonzotta a matematika. Negyven évig tanított.

Félénk, visszahúzódó ember volt, dadogását soha életében nem tudta leküzdeni. Főleg gyerekekkel barátkozott, bizarr humorú leveleket írt nekik. Christ Church kollégium dékánjának a kislánya, Alice Liddel szórakoztatására írta fő művét az Alice Csodaországban-t, amely 1865-ben jelent meg. Viktória királynő is el volt bűvölve a műtől, a kíváncsi Alice bátor helytállásától a különös szabályokkal és szereplőkkel telezsúfolt Csodaországban. A gyermekregény folytatása Alice Tükörországban címmel 1872-ben jelent meg. Carroll varázslatos meséi ma is bestsellernek számítanak az egész világon. Az Alice könyveknek ugyanakkor mélyebb értelmet is tulajdonítanak, azokat a viktoriánus politika kemény szatírájának és az egyház önelégültsége elleni támadásnak tekintik.

Az Alice Csodaországban angol nyelvű iskolákban Ausztráliától Dél-Afrikáig ma is tananyag . A két Alice-kötetet több mint száz nyelvre fordították le, és számtalan feldolgozása született. Filmváltozatainak száma több tucat: az első egy 1903-as rövid némafilm, de van köztük rajzfilm, Walt Disney-féle és japán, továbbá az egyéb műfajokban cseh balett és koreai zenés színmű. Kapható DVD-n, például Nick Willing filmje 1999-ből, amiben Whoopi Goldberg alakítja Cheshire Cat figuráját. Tim Burton változata sem az utolsó a sorban: Phantasmagoria címmel Marilyn Manson is rendezett belőle egy még forgalmazásra váró fantasy horrorfilmet. A témát könyv formájában is továbbírták, az első adaptációban, az 1895-ben „Új Alice a régi Csodaországban” címmel kiadott műben Alice amerikai kislány; magyarul 2007-ben jelent meg Peter Abrahams Lenn, a nyuszi barlangjában: rejtélyes történések Echo Fallsban című parafrázisa.

Nagyszámú kisebb humoros művet, cikket, rejtvényt, tréfát is közreadott. Jelentős matematikai munkákat is írt a formális logikáról és az euklidészi geometriáról. Számos találmány fűződik a nevéhez: ő alkotta meg a scrabble-t, és ő találta fel egyebek mellett a borítékok leragasztására alkalmas, mindkét oldalán ragacsos papírcsíkot is.

Lewis Caroll a szerzője a legismertebb angol nyelvű nonszensz versnek, az Alice Tükörországban kötetében is szereplő, Tótfalusi István által Gruffacsór címmel magyarra fordított, „a zepén turboló és purró nyalkás brigyókról” írt Jabberwockynak, és az ő tollából származik a képzeletbeli tengeri állatnak, a snarknak a vadászatáról szóló, megjelenésekor azonnal nagy sikert arató humoros, fantasztikus elbeszélő költemény.

Korának egyik kiváló fényképésze is volt, különösen gyermekfotói, portréi jelentősek. Még életében perbe fogták egy kiállításon megjelent gyerekfotói miatt, pedofiliával is vádolták. De több kutató szerint egész életében cölibátusban élt. Idős korában migréntől szenvedett, és talán epilepszia is sújtotta. Influenza szövődményeként fellépő tüdőgyulladásban halt meg 1898-ban.

Nagy Mária

Forrás: Wikipédia, magyarnarancs.hu, parameter.sk

A képek a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származnak, a szerzői jogtulajdonos a képek készítője. A felhasznált képek forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el: 1. kép, 2. kép

2017.01.27