730

Bakter, aki nem éjjeliőr


Ha már szó esett itt korábban a falvakat éjjel őrző bakterokról, hát kézenfekvő, hogy a vasutasokról is szülessen egy rövid cikk. Amiben természetesen nem vállalhatjuk eme szép hivatás teljes körű ismertetését, történetét. Csak úgy leírunk néhány dolgot a Balaton Múzeum régi illusztrációit felhasználva.

Nyugdíjas állás – eleinknek sokat jelentett eme kifejezés, hiszen a magyar társadalom széles rétegei egészen a múlt század első feléig nem részesülhettek öregkori nyugellátásban. Kivételek persze azért voltak, az állami alkalmazottak mellett például egyes földbirtokosok is fizettek nyugellátást elaggott dolgozóiknak. A többség családi alapon oldotta meg ezt a feladatot, a gyermekek természetes kötelességüknek tartották azt, hogy ellássák elaggott szüleiket. Akik pedig az utolsó pillanatig igyekeztek megtalálni a helyüket a családi munkamegosztásban. A 19. században már elterjedt önkéntes nyugdíjpénztárak pedig olyan vállalkozások voltak, ahol a tagok rendszeres befizetésekkel biztosítottak maguknak öregkori ellátást.

Az állami alkalmazottak közé tartoztak a vasúti dolgozók is, már ha állami tulajdonban lévő vasútvonalon teljesítettek szolgálatot. Ilyen vonalakat Magyarországon 1967 után találunk csak, az első, Pest és Vác közötti vaspálya is még magántulajdonban nyílt meg 1846. július 15-én. És akkor itt el is hangzott egy kifejezés, a szolgálat, ami nem tréfadolog, a vasút szinte a kezdetek óta egy hierarchizált, függőségi rendszerben működő, katonai jellegű szervezet volt, ennek minden külsőségével együtt. A külsőségek közé pedig leginkább az öltözet tartozott, pontosabban a vasutas egyenruha, aminek legalábbis a tisztek körében volt ünneplő és hétköznapi változata is. Igen, ahogy a hadseregben ,a vasúton is voltak/vannak tisztek és altisztek, és ennek megfelelően a ruhán viselt rangjelzések is.

A Balaton Múzeum gyűjteményében most altisztek, pálya-és váltóőrök, vonatmálházók és fékezők egyenruháit láthatjuk a 19. századból ránk maradt rajzokon. Vannak persze a MaNDA archívumában vasutasokról készült fotográfiák is (a vasutas szóra jelenleg 460 találatot mutat a mandadb keresője), és lapozgatva a dokumentumok között, rájöhetünk arra, mennyire komplex világ volt ez. Mert a vasutasoknak a várható nyugdíj mellett voltak szerte az országban üdülői, nagyobbacska városokban zenekarai, dalárdái, sport, természetjáró és mindenféle szervezetei. Voltak külön vasutaskórházak, általános biztosító és segélyező egyesületeik is. Ez utóbbiak ugyan inkább a magánkézben lévő vasutaknál működtek, mert az állam ekkoriban már igyekezett gondoskodni a neki dolgozókról.

Vasutas altisztek (forrás: MaNDA adatbázis)

Ha a történetet mikroszinten nézzük, akkor a faluban is volt tekintélye egy vasutasnak. Ha volt helyi vasútállomás, a szolgálati lakással bíró állomásfőnök a falu potentátjai közé tartozott. Mint ahogy az egyszerű pályaőr sem volt az utolsó ember mondjuk a kocsmában. Neki fix havi fizetése volt, amire akár hitelt is kaphatott. Volt aztán egy szolgálati „bakterháza” a mellette lévő kerttel, amit szolgálati ideje alatt végig használhatott. És ha eljött az öregkor, akkor sem volt teljesen a családjára utalva, hiszen volt rendszeres jövedelme továbbra is, amiből – ha szerényen is – de eléldegélhetett sokáig.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.01.25
10