833

Ez az alabárd nem az az alabárd


Az igazi alabárd mai szóval egy hibrid gyalogsági fegyver volt, amit valamikor a 14. század első felében kezdtek el használni a híres svájci gyalogosok. A Magyar Nemzeti Digitális Archívum tovább bővülő adatbázisában most egy jóval korábbi harci eszközt járhatunk körbe a 3D-s technika segítségével. Ezt csak a bronzkort kutató régészek nevezik maguk között, no és publikációikban alabárdnak.

Az igazi alabárd egyszerre volt vágó és döfő fegyver, tehát feltalálója a lándzsát egyesítette valahol a harci bárddal, ami korábban a gyalogosan harcoló lovagok egyik tornákon is használt fegyvere volt. A magasan ülő páncélos lovas ellen küzdő gyalogos a hosszú nyéllel tudta távol tartani ellenfelét, a bárddal vágta, az egyre hosszabbá váló heggyel, vagy nyársal pedig szúrni próbálta a lovast.

Sőt, egy időben a bárddal átellenben egy kampót is kiképeztek az eszközre, amelyet a páncél réseibe akasztva, a lovagot le lehetett rántani a lóról. És akkor már verve volt a félelmetes ellenfél, legtöbbször felállni sem tudott a súlyos vasak miatt. 1477-ben a svájci kantonok Nancy-nél pontot tettek Merész Károly burgundiai herceg látványos felemelkedésére. A kivételesen tehetséges, lóháton küzdő uralkodót egy gyalogos ölte meg alabárdjával, kettéhasítván sisakját és egyben fejét. A fegyver karrierjének aztán a puskák elterjedése és tökéletesedése vetett véget.

Magyarországra a török ellen a 13. század vége felé bevetett zsoldosok hozták el az alabárdot, de itt nem futott be nagy karriert, már csak mint díszfegyver, hatalmi jelvény szerepelt. Igaz, ebben a formában, pontosabban a vágóélt és a szúró részt egy pengében összesítő vibárdként 1945-ig szolgálatban volt a Koronaőrségnél. A Szigetszentmiklóson talált bronzkori eszköz persze egészen más formát mutat, mint a koronaőrök által használt díszes fegyverek. Ez a rézből öntött, kerekített hegyű, a nyélre három szeggel rögzített eszköz ugyanakkor teljesen alkalmas volt az élet kioltására. És nagy valószínűséggel erre is használhatta a Felső-Ürge dűlőben élő gazdája, amíg tehette. Aztán mint oly sok minden, ez is a föld alá került, hogy aztán előhozz majd a régészek ásója.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2017.01.24