A táj minden korszakban elvarázsolta az embert, aki pihenés, feltöltődés, esetleg új élmények miatt kereste fel a folyók és tavak partjait, a szelíd dombokat, vagy a vadregényes hegyeket, erdőket. A természethez kapcsolódó élmények felidézésében mindig is nagy szerepe volt a tájfestészetnek, amely a felvilágosodástól kezdve önálló műfajként jelent meg a képzőművészetben. A 19. században a műfaj nagy utat járt be, de a klasszicizmus idilli tájban elhelyezett jeleneteitől a romantika szélsőséges lélekállapotokat kifejező hangulati és történelmi képein át az impresszionizmust előkészítő plein-air festészetig a természet megfigyelése végig központi téma maradt. A nagy európai művészeti áramlatok éreztették hatásukat a 19. századi magyar festészetben is. A soproni kiállításon a Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő 1870 és 1910 között készült magyar tájképekből láthatunk egy válogatást: Munkácsy Mihály, Paál László és Szinyei Merse Pál alkotásai mellett Mednyánszky László, Székely Bertalan, Deák Ébner Lajos, Bihari Sándor, Fényes Adolf és Mészöly Géza tájképeivel találkozhatnak a látogatók a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban.