LEGO kiállítás

Az Árkádban

A világ talán legismertebb és legsikeresebb játéka – ahogy még sohasem láttuk! A LEGO tematikus vitrinekkel és óriásfigurákkal érkezik a győri Árkádba (Budai u. 1.), hogy elvarázsolja a kicsiket és nagyokat egyaránt. A kiállítás január 20. és február 12. között látogatható. LEGO játszóház: hétköznapokon 15-18 óra, hétvégén 10-18 óra között – társasjátékok, Duplo-sziget és Ninjago asztalok. Élményfotózás: hétvégén 14-18 óra között.

Szinte nincs is olyan gyerek, akinek a játékai között nincs legalább egy pici Lego-figura, olyan pedig egészen biztosan nincs, akit ne hozna lázba a sokoldalú építőjáték. Szinte nincs olyan dolog, amit ne lehetne megépíteni Legóból a több mint 10 ezer féle alkatrész segítségével, erről az Árkád látogatói is megbizonyosodhatnak. Itt lesznek például a Star Wars szereplőnek 3D-s óriás modelljei, csupa pici építőelemből felépítve, Buzz Lightyear és Woody a Toy Story-ból, s óriás Friends szereplők, bohóc, zsiráf is látható lesz. Tematikus vitrinekben elevenedik meg a rendőrség ,tűzoltóság és a nagyváros nyüzsgő világa, s játszóasztalokon pedig minden gyerek – vagy akár gyereklelkű felnőtt – belefeledkezhet az építésbe. 

A Lego kocka – csalóka módon – nagyon egyszerűnek tűnhet, ám alapos tervezés és komoly gyártástechnológia szükséges minden egyes alkatrész előállításához. Ennek köszönhető, hogy a tizenévesek számára tervezett Technic készletek motorjai és fogaskerekei gond nélkül összeépíthetők akár a háromévesek számára készült DUPLO kockákkal. Évente körülbelül 20 milliárd Lego-kocka készül, ami óránként 2,3 millió kockát jelent. Az összes elemnek ugyanolyan szigorú minőségi követelményeknek kell megfelelnie. Az összerakásukhoz és szétszedésükhöz szükséges erő pontosan meghatározott, maguktól nem eshetnek szét az összerakott darabok. A megfelelő összetartó erő eléréséhez ezredmilliméteres pontossággal készülnek az alkatrészek; az eltérés legfeljebb 0,002 mm lehet.

Az egyik technológiai titok, hogy a Lego-alkatrészek fröccsöntéséhez használt formákban beépített érzékelők vannak, amik a nyomás és a hőmérséklet ingadozásait figyelik, mivel a tűrésen túl mindkettő selejtet eredményezhet. Minőségellenőreik a lehető legaprólékosabban ellenőrzik a készterméket, hogy semmilyen jelentős szín- vagy méretbeli eltérés ne fordulhasson elő. A Lego cégtől származó információ szerint a fröccsöntési eljárásuk annyira pontos, hogy minden elkészült egymillió kockából csak 18 bizonyul selejtnek, annak ellenére, hogy nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Ennek köszönhető az a csúcsminőség, ami lehetővé teszi, hogy a harminc évvel ezelőtt és a ma gyártott Lego kockák minden gond nélkül összekapcsolódjanak.

Amióta belefogott a műanyag kockák gyártásába, a Lego cég több ezer készletet jelentetett meg, különféle témák köré csoportosítva azokat: Világűr, Kalózok, Középkori várkastélyok, Vadnyugat, Városi élet, Sarkvidék, Dinoszauruszok, Robotok, Hajók, Versenyautók, Vonatok, Star Wars, Harry Potter, Batman, Indiana Jones, Jurassic Park, Pharao's Quest. Folyamatosan jelennek meg újfajta alkatrészek, tovább növelve a lehetőségek számát. Léteznek továbbá motorok, fogaskerekek, lámpák, zajkeltők és kamerák, amiket a többi Lego alkatrésszel lehet használni. Vannak számítógéppel vezérelhető, programozható kockák is, melyekkel bonyolult műveleteket hajthatunk végre. A Bionicle sorozat alkatrészeiből akciófigurák, a Clickits rendszerrel pedig egyedi bizsuk készíthetők.

Érdekes LEGO-tények:

– Ha összekapcsolnánk az évente gyártott LEGO elemeket, az olyan hosszú lánc lenne, hogy több mint ötször körbeérné a Földet.
– Átlagosan 62 LEGO kocka jut egy emberre a Földön
– Hat darab 2x4-es kockát 915 millió féleképpen lehet variálni.
– 1949 óta megközelítőleg 440 milliárd LEGO kockát gyártottak. Ez azt jelenti, hogy a föld minden egyes lakójára átlagosan 62 darab LEGO kocka jut.
– Évente több mint 400 millió gyerek játszik LEGO-val.
– Másodpercenként 7 doboz LEGO-t adnak el világszerte.
- A LEGO neve a dán „leg godt!” kifejezésből származik, ami azt jelenti: „játssz jól!”

2017.01.18