774

417 éve született Pedro Calderón de la Barca


417 éve, 1600. január 17-én született Pedro Calderón de la Barca spanyol költő és drámaíró. Több mint 200 színpadi játékot írt, melyek közül az egyik legismertebb a magyarul is olvasható Az élet álom, mely szimbolikus mélységeket hordoz, főszereplője a valóság és illúzió kettősségével szembesülve teljesen átalakul.

Pedro Calderón de la Barca madridi nemes családban született, a jezsuitáknál, majd Alcalá de Henares és Salamanca egyetemén tanult. Fiatalon katonának állt, s a heves vérmérsékletű, önkényeskedő és párbajozó spanyol nemes ifjak aranyéletét élte. Itáliában és Németalföldön katonáskodott, baszk földön a franciák, majd a katalán felkelők ellen harcolt.

Kezdeti irodalmi sikereit a húszas évek elején különböző szentté avatások alkalmából rendezett költői versenyeken aratta. Első színpadi művét, a Szerelem, becsület és hatalom című komédiát 1623-ban írta. 1635-ben a Buen Retiro királyi palotát A legnagyobb varázslat, a szerelem című komédiájával avatták fel. Ekkor már ő volt a spanyol királyi udvar látványos barokk külsőségek között folyó színházi életének fő irányítója. Érdemei elismeréséül IV. Fülöp 1636-ban a Santiago-rend lovagjává tette. 1651-ben pappá szentelték, egy évtizeden át Toledóban, majd 1681. május 25-én bekövetkezett haláláig Madridban élt, mint a király tiszteletbeli káplánja.

Drámaírói tevékenységét a húszas évek elejétől haláláig folytatta. Veragua grófjának kevéssel halála előtt küldött jegyzékében 110 művét sorolja fel, ma azonban 120 drámáját, 80 auto sacramentalját (szentségi drámáját), s mintegy 20 kisebb színpadi művét ismerjük. Calderón a Lope de Vega által kialakított sajátos drámaforma legjelentősebb folytatója és továbbfejlesztője volt. Színháza nagy elődjétől főként abban különbözik, hogy uralkodó jegye nem a közvetlen természetesség, hanem a nagyfokú tudatosság és a szigorú logika.

Az a kor, amelyet végigélt, a katolicizmus harcos időszaka volt a protestantizmussal szemben. A kegyetlen inkvizíció éberen őrködött mindenfajta eretnekségnek tekintett másféleség fölött. Ebben a nyomasztó légkörben alkotott Calderón, mely tükröződik is néhány művében. 1635-ben írta A nagy világszínház című darabját, mely a theatrum mundi szimbólumát dolgozza fel vallásos nézőpontból.

Az íróról úgy tartják, hogy határozott ideológiai szándék vezérelte, színháza az ellenreformációs katolikus gondolkodás kifejezője volt. Emellett úgy írt, hogy műveiben a vallásos és világi tárgy gyakran összekeveredik. Ennek folytán olykor még a mennyekben vagy a bibliai környezetben játszódó történetek is elég kalandosak. Fontos témája a becsület és a becsület védelme. A spanyol nemesi körökben az arisztokrata donok és a köznemesi hidalgók tudatában a becsület szüntelenül jelen volt. Valójában ezt ábrázolta az inkvizíció börtönét is megjárt Cervantes is halhatatlan művében, Don Quijote történetében.

Calderón legjelentősebb drámája, Az élet álom, amelyben arról mesél, hogy az ember sohasem tudhatja pontosan, mi a valóság és mi csupán megtévesztő káprázat. Ennek a felismerése teremti meg a főhős, Segismundo jellemfejlődésének lehetőségét.

A mű elején a trónörökösnek született Segismundo rabként sínylődik – egy baljóslat miatt. Ám évek múlva a király úgy dönt, hogy a rossz előjelek ellenére mégis lehetőséget ad fiának, hogy kipróbálja az uralkodást. Az álomitallal elkábított Segismundót a palotába hozatja. De az ifjú, miután megtudja, hogy ki ő valójában, képtelen gátat szabni feltörő haragjának, visszaél a hatalmával, így újra rabláncra kerül. Híres monológjában szükségszerű kötelességként ismeri fel a szabad akaratból való helyes cselekvést, de az életet, a való világot csak álomnak tekinti, amelynek csak a túlvilággal összefüggésben van jelentősége. Ekkor indul el benne az az átlényegülés, melynek köszönhetően méltóvá válik, hogy betölthesse azt a rangot, melyre született.

Ez a dráma kitűnő szerepeivel és fordulatos cselekményével azonnal hatalmas sikert aratott, és már a század végére egész Európában ismert és nagyra becsült lett. Calderón óriási életműve igen különböző hangütésű. Ezen belül Az élet álomról más-más felfogású nemzedékek egyöntetűen mondták, hogy talán az egész spanyol irodalom legkitűnőbb színpadi játéka, de a világirodalom legjobb drámái közé is sorolják. Érdemes tudni, hogy alapját a Barlám és Jozafát (Barlaam és Josaphat) című legenda adja, mely nem más, mint Buddha élettörténetének keleti keresztény átdolgozása. E különleges tartalmú és mélységű drámának a francia klasszicizmus ugyanannyit köszönhet, mint a német barokk. Még az angolok is nagyra tartották, noha nem igazán szerették a spanyolokat. Az azóta eltelt évszázadok alatt Európa legtöbb országában újra meg újra színpadra állítják.

A spanyol „aranyszázad” hanyatló korszakának alkotóját nevezik a drámai monológok mesterének. August Wilhelm Schlegel szerint pedig: „Ha valaki megérdemli, hogy költőnek nevezzék, akkor az Calderon.”

„Segismundo:

Oly keveset tudok én!
Bölcsőm is e sziklasír volt,
Mit tudhatnék itt e sírbolt
Néma és vak fenekén!
Én is úgy mondom: születtem,
Pedig csak vakságra lettem
E sivatag zord vadonban
Nem is élőn, mégis élve,
Nem is halva, mégis holtan.
Embert is csak egyet láttam
Eddig még e mély magányban,
Azt ki irgalomból itt-ott
Égi s földi tudományban
Egyre s másra megtanított.
S megtanultam – nem látsz bennem
Szörnyet? Csodabogarat? –
Annak lenni, ami lettem:
Fenevadak között ember,
Emberek közt fenevad.
E kövek közé szorultan,
Elborultan, nyomorultan,
Vadállattól, vadmadártól,
Halovány csillagsugártól
Még sok mást is megtanultam.
Csak egyet nem: láncra verni
Égő, büszke haragom.
Arra nem tanított senki,
Csak te most, hogy láthatom
Szemed, s szavad hallhatom.
Mert ahányszor rád tapad
Szemem, egyre jobban ámul,
Megcsodál, meg-ujra bámul;
Nem kívánom, csak szavad,
S azt, hogy bámulhassalak.
Mint kit eb mart, s bár halála
Egy csöpp víz: kantányival
Inná s issza: – szemem párja
Úgy szomjúhoz most halálra
Téged, édes bájital.
Halálra, mert nézésedbe
Szomju lelkem belehal.
Elmerülni szép szemedbe
Már halál nekem; de ha
Nem látnálak, mondd mi lenne?
Ha láttodra már halál,
Nemláttodra rám mi vár?
Az hogy tovább, tovább éljek!
Mert boldogtalannak élet,
Mi a boldognak halál.”

(Fordította Harsányi Kálmán)

Összeállította: Szabados Éva

Forrás: literatura.hu, mult-kor.hu, Wikipédia, MEK

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2017.01.17