A Megérintő szavak második kötetéről beszélgetett a Könyvszalon első napján, november 7-én, pénteken Werner Krisztina, a szerző és Szabó Béla, aki portréfotóival járult hozzá ahhoz, hogy az interjúk életre kelhessenek az olvasók számára. A 2013-as Könyvszalon legizgalmasabb beszélgetéseit egybegyűjtő írás fülszövegén olyan ajánlások olvashatóak, melyek a Megérintő szavak első részében szerepelő alkotóktól származnak. Werner Krisztina elmondta, hogy amikor felkérte őket, írjanak ajánlást a folytatáshoz, nem tudhatta, lesz-e válasz. De kellemes meglepetésére mindenki azonnal felelt a felkérésre, és  jó szívvel vállalták az ajánlást. Ez is mutatja, hogy fontossá vált számukra, és nemcsak számukra, hiszen sokak könyvespolcán ott őrződnek az időtálló, érdekes és értékes gondolatok. Hogy lesz-e harmadik rész? Csak remélhetjük.

A Megérintő szavak II. kötetében a következő személyekkel készült interjúk olvashatóak: Bán Miklós, Bárdos András, D. Tóth Kriszta, Fábián György, Frei Tamás, Kepes András, Keszei L. András, Fülöp Péter, Lackfi János, Réti Attila, Szabó Béla, Szentmihályi Szabó Péter, Szentmiklósi Lilla, Veiszer Alinda és Villányi László.

Péntek délután került sor a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér Kisfaludy Károly Könyvtárának olvasótermében Váray László: Baksa Veron vetett ágya című könyvének bemutatójára. A népzenei monográfia – melynek kiadója a megyei könyvtár – egyedülálló a maga nemében, hiszen a népzenei kutatás inkább egy-egy falura, tájegységre irányul, a személyre irányított monográfia nagyon ritka. A szóban forgó alannyal, Veronnal véletlenül találkozott a szerző: biciklizés közben felfigyelt egy nőre, aki kapálás közben énekelt. Megállt... s aztán kiderült, hogy Veron mindig énekel, sokszor még a kérdésekre is dalban válaszol. Erről magunk is meggyőződhettünk, mikor Váray tanár úr lejátszott egy hangfelvételt. Külön érdekessége a gyűjtött anyagnak, hogy bár itt, a Kisalföldön történt az adatrögzítés, nyírségi népzenei dallamok és szövegek kerültek a magnószalagokra, hiszen Veron onnan származott (a könyvbemutatón megjelentek a nyírségi rokonok is). Úgy tűnik, a Kisalföldi hatások nem érintették meg Baksa Veront, akinek – a szerző szavaival élve – „dalból volt a leke”. 229 dalt tartalmaz a kiadvány, meg egy dalcsokrot, amit a dohánysimítóban a többi lánnyal együtt rakott össze, hogy megkönnyítse a munkát (munkadalok). A szövegek kerültek a monográfia elejére – ahogy ez a népdalgyűjtésben szokás –, a dallamtár pedig a második részbe. A zenei illusztrációkkal tarkított könyvbemutatón lassan kirajzolódott előttünk Baksa Veron alakja, aki örömét, bánatát, boldogságát, keserűségét, csalódását, munkakedvét, szeretetét... mindenét dalban mondta el. S mindez a kincs – mely a magyar népi kultúra része – most már biztosan megőrződik, erről gondoskodott Váray László, a megyei könyvtár és a Nemzeti Kulturális Alap, melynek támogatása nélkül ez a szép és értékes kiadvány nem készülhetett volna el.

Szombaton délután a Kisfaludy Könyvtár Muzeális gyűjteményében szép számú közönség gyűlt össze Bruckner Éva, Csepeli György és Csepeli Miklós: A tengerszemű hölgy rejtélye című könyvének bemutatójára. Ki Jókai regényének címszereplőjéről kívánt többet megtudni, ki a patkós-teszéri Zámory család iránt érdeklődött, volt, aki számára pedig a szerzők neve jelentett vonzerőt. Zámory Mihály és családja 1613-ban, II. Mátyástól nyerte el a nemesi rangot. Leszármazottainak élete színes – mondhatjuk –, olykor regényes volt. Éppen ez adta az ötletet a könyv megírására. A család egyik tagja, Zámory Adolf ugyanis „irodalmi karaktergyilkosság áldozata” lett. Az ő első felesége volt Domonkos Terézia, Jókai tengerszemű hölgye. Kezdetben neki kívántak igazságot szolgáltatni az utódok. Sok családban akad, aki felvállalja a múlt kutatását, a családfa összeállítását, de kevés olyan família van, ahol profi végzi el ezt a munkát. Csepeli Miklós felesége, Bruckner Éva történész, ennek megfelelő alapossággal és hozzáértéssel kutatott. A szerzők a munka során szembesültek azzal, hogy a Zámoryak múltja mennyire gazdag, ezért fókuszálni kell. Végül is a család négy tagjának történetét vetették papírra. Filmként peregnek le előttünk a leírtak, szinte regényként olvasható a könyv.

Az első történet nagyrészt a már említett Zámory Adolfról és nejéről, Domonkos Teréziáról szól. Mint előadóinktól megtudtuk, hősünk második, Kisfaludy Erzsébettel kötött házassága már sokkal sikeresebb volt. A bölcs asszony szinte megszelidítette a tékozló életű, kártyás férfiút. Talán a második história az, ami minket győrieket leginkább érdekelhet: a koroncói úrnő, Milkovicsné Zámory Mária élete. Ő volt az, aki idős korában, magára maradva, örökös híján a közre hagyta vagyonát. A Milkovich család tagjai által összegyűjtött, a sok értékes ritkaság mellett friss szakirodalmi munkákat és folyóiratokat is tartalmazó könyvtárát „Győr város és vidéke iránti előszeretetből és e város vezetőségébe vetett bizalom folytán” 1904-ben Győrnek adományozta. Jól döntött. A különgyűjtemény ma is létezik, a család által összegyűjtött kollekció a közelmúltban került új, s remélhetőleg végleges helyére. A könyvbemutató helyszínén, az üveges szekrényekben ugyanis jórészt azok a kötetek találhatók, amelyekben ott a bélyegző: MILKOVICS-ZÁMORY KÖNYVTÁR. A rendezvény moderátoraként, a kötetben foglaltakat kiegészítve az intézmény igazgatóhelyettese, Dr. Horváth József a gyűjtemény kialakulásáról szolgált érdekes adalékokkal. A harmadik történet a „Bakony uráról”, az öntörvényű, lobbanékony, a rettegett Haynaut párbajra kihívó Zámory Kálmánról szól. Őt nevezték annak idején „a lókúti bújtatónak” is, hiszen Kossuth gyermekei nála leltek menedéket. Ez a tette soha nem felejtődött el, a politikai küzdőtéren állásfoglalásai ettől különös nyomatékot kaptak, még akkor is, amikor később Tisza Kálmán bizalmasa lett. Az utolsó, A lóháton írt napló című fejezet főhőse Zámory Imre, Zámory Adolf és Kisfaludy Erzsébet legkisebb gyermeke, aki a katonai pályát választotta. Imre 8x14 centiméteres, kockás füzetbe, lóháton, bizonytalan betűkkel rótt naplója a Nagy háború hiteles krónikája. A hadviselés akkoriban még más volt. Nem volt elég megnyomni egy gombot, ott kellett lenni a tűzvonalban, a harctéren. Zámory Imre élete később sem volt unalmas: megszökött Szamuely halálvonatáról, megélte Budapest ostromát és az ötvenes éveket is.

A rendezvény ismertetésekor nem mehetünk el egy mozzanat mellett. A könyvbemutató során Csepeli György többször utalt arra, hogy származása miképpen határozza meg az életét. Génjei, emlékei, a cselekvési minták, amiket látott, a kultúra, ami körülvette mind-mind hozzájárultak személyisége formálódásához. Ajánlom szíves figyelmükbe az általa írt, a kötetet bevezető  tanulmányt, ami A gének és a mémek címet viseli; itt az előbb említetteket bővebben is kifejti.

A kötet külön értéke a rengeteg fénykép, amelyek családi fotóalbumokból, archívumokból kerültek elő, illetve amelyeket a szerzők és segítőtársaik készítettek. A kötet végi függelék gazdag, megtaláljuk itt a patkós-teszéri Zámoryak családfáját, a jegyzeteket, a felhasznált irodalom listáját és a képek jegyzékét is.

A Zámory családnak az az ága, amelyről a könyv szól, 1980-ban – Zámory Mária elhunytával – kihalt. De ha hátralapozunk, a fülön tíz ifjú ember mosolygós arcképét látjuk. Ők azok, akikben a Zámory vér tovább él.

November 9-én, vasárnap 10 órától egy érdekfeszítő beszélgetést hallgathatott meg, aki részt vett Ferenczi Tamás könyvbemutatóján. A Győri Német Önkormányzat elnökét Dr. Horváth Sándor Domonkos, a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár és Közösségi Tér – a kiadó – igazgatója kérdezte frissen megjelent Tollvonások a győri németség életéből című kötetéről. Az izgalmas korlenyomat elmeséli a németség sorsát, akik első pillanattól jelen vannak Győr életében, akár a török idők várkapitányaiként, kereskedőként, számtalan szerepet betöltve mind a mai napig. Jelenleg kétezren vannak regisztrálva, de Ferenczi Tamás húszezerre becsüli a teljes létszámot. A tömör történelmi kitekintés után, melyben a szerző lefestette a győri németség nehéz időszakait, vívmányait, az aktuális helyzet került a beszélgetés fókuszába. Ferenczi Tamás kiemelte, hogy mennyire fontos megőrizni és továbbvinni azt a hagyományt, amit a nagyapáinktól kaptunk. Ez bármely népcsoportra igaz. A megőrzés és továbbadás fontos szereplői a civil szervezetek, melyek a németség körében kiválóan működnek. Például két kórusuk van, melyek mindegyike több díjat is nyert már eddigi pályafutása során. Másrészt a szerző az oktatás fontosságát hangsúlyozta. A német ajkú óvodában és iskolákban kiváló pedagógusok vannak kiváló eredményekkel. Fontosak a hagyományokat ápoló fesztiválok, rendezvények, például a „Dalolj, táncolj velünk” Megyei Német Nemzetiségi Ifjúsági Fesztivál, amely 2011 óta rendszeresen lehetőséget ad a megyében működő óvodai és iskolai csoportok seregszemléjére. A beszélgetés végén Horváth Sándor Domonkos a folytatás felől érdeklődött. Ferenczi Tamás válaszában elmondta, hogy ő elsősorban festőnek érzi magát, de az írás rengeteg pluszt adott. Ezért tétován bár, de vannak elképzelései. És ha a mostani könyv visszhangja ad elég biztatást, akkor valószínűleg belevág egy újabb könyvbe, hiszen nagyon szerteágazó és gazdag a téma, mint az a Könyvszalon közönsége számára is kiderült.

Szabados Éva, tmoni, Berente Erika
Fotók: Szabó Béla