472

Huszka Jenő: Lili bárónő

Zeneajánló

A szegedi születésű zeneszerző, Huszka Jenő felsőfokú tanulmányait párhuzamosan végezte Budapesten a jogi karon és a Zeneakadémián. 1897-től kezdve minisztériumi tisztviselőként dolgozott, de ezzel egyidejűleg zeneszerzőként is tevékenykedett. Huszka első nagy sikerét Bakonyi Károly és a minisztériumi szobatárs, Martos Ferenc közreműködésével, az 1902-ben bemutatott Bob herceggel aratta. Napjainkban is nagy sikerrel játszott további operettjei a Gül baba, a Mária főhadnagy és a Lili bárónő.

Az I. világháború éveiben készítette el Huszka Jenő a Lili bárónőt. Nehézséget jelentett, hogy a szöveget és a verseket író Martos Ferenc időközben Svájcba emigrált, így a sűrű levélváltások ellenére Huszka csak lassan tudott haladni a komponálással. A Lili bárónő ősbemutatójára végül 1919. március 7-én került sor Budapesten, a Városi Színházban. A nagy sikert még a történelem viharos változásai sem tudták megakadályozni, egyaránt játszották a Tanácsköztársaság és a román megszállás idején, valamint Horthy Miklós bevonulását követően is. A premier előtt Huszka így nyilatkozott művéről: „A szövegkönyv talán a legjobb azok közül, amiket Martos eddig írt. Elmés, mulatságos, előkelő: a legfinomabb vígjátéki tónusban megírva, és ami fő, mindvégig érdekes. Nagy szerepe van benne a lírának is; igazi melegség árad belőle, amilyen csak igazi költő lelkéből fakadhat. Ez a szöveg valóban inspirálja a zeneszerzőt, és így élvezetes munka várt rám, amikor az operett megzenésítésére vállalkoztam.” A bemutatót követően a Színházi Életben a következő írás jelent meg az operett zenéjéről: „Huszka Jenő… friss, üde, hangulatos muzsikát írt. Csupa melegség és graciozitás ez a muzsika, és a Lili bárónő partitúrája olyan gazdag ötletekben, hogy más zeneszerző három operettet is csinálhatott volna.”

A történetben szerepel egy elszegényedett gróf, aki hirtelen ötlettől vezérelve komornyiknak adja ki magát, egy újgazdag báró a lányával, egy sértett színésznő, egy kissé ütődött vőlegényjelölt, mindez áradó melódiákkal fűszerezve, olyan napjainkig közismert dallamokkal, mint a Tündérkirálynő, légy a párom címmel ismert andalító keringő, vagy a Gyere, csókolj meg szaporán, tubicám szubrett-táncoskomikus duett.

A CD-n szereplő részleteket a Magyar Rádióban vették fel 1983-ban, a főszerepekben a kor legjelentősebb operaénekeseivel. Lili bárónőt Kukely Júlia, Malomszegi bárót Melis György, Illésházy László grófot Molnár András, Clarisset Zempléni Mária, Galambos Frédit Rozsos István alakítja, mellettük zenés színpadon is helytálló prózai színészek két kisebb szerepben tűnnek fel: Berta szerepében Hűvösvölgyi Ildikó, Józsefében pedig Tímár Béla. A felvételen közreműködik a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara Sebestyén András vezényletével.

Ősze Mária

Forrás: A CD könyvmellékletében található írás: László Ferenc: Lili bárónő [Budapest], Kossuth ; Budapesti Operettszínház ; MTVA, cop. 2013, Híres operettek 18. kötet

2017.01.12