1781

EX POZÍCIÓ

Fülöp Péter fotográfiái a VOKE Arany János Művelődési Házban

2017. január 6-án nyílt meg a győri VOKE Arany János Művelődési Ház galériájában Fülöp Péter fotográfus mélyen filozófiai alapú, minimalista fotóinak kiállítása szépszámú, a fotográfiát értő és szerető közönség előtt.

A zenész barát Villányi Péter a képekhez remekül illő, improvizációkkal tűzdelt csellózenével alapozta meg a rendezvény hangulatát. Kiállítást megnyitó beszédében Dallos István tatabányai fotóművész (a Kép-Szín-Tér Fotóművészeti Műhely Egyesület, valamint a Tájak Emberek Korok Egyesület alapító tagja, a Kép-Szín-Tér fotóművészeti nyári táborok művészeti vezetője) a következőket mondta:

„DALLOS ISTVÁN: EXPOZÉ

(az emlékezés virágai)

Tisztelt megnyitó közönség!

EX POZÍCIÓ  1.
Tér és idő
Látását ne veszítse a lélek

Kezdjük expozénkat a talán legkézenfekvőbbel, a fotográfiai expozíció értelmezésével. Sokan a fényképezést a pillanat művészetének tekintik, mintegy a technika ajtajának kulcslyukán át perspektívátlan képet vázolva a fényképezésről. Nyissuk ki ezt az ajtót, lépjünk be, és nézzünk szét egy kicsit. Nagy H egyenlő nagy E szer kis t-vel, azaz a megvilágítás és az idő szorzatának logaritmikus egysége az expozíció. Megjegyzem, és nem lényegtelen, hogy elméletileg a megvilágítás és az idő változtatásával végtelen számú ekvivalens expozíció hozható létre. Talán ebből származtatják a pillanat művészete értelmezést, csak az időt véve figyelembe. Az időről is sokkal több elmondható, minthogy egy pillanat lenne csupán. (Ami fényképnek feladat, az a nyelvnek csábítás. Megragadni a pillanatot, amely a képnek a legsajátabb lényege. A pillanat azonban nem időtlen és nem időbeli. Előtte van valaminek és utána valaminek, ez az előtt és után leginkább az után előttit és az előtti utánit jelenti. Kívül, tehát mindazon, amit történésnek nevezhetünk.) A görögök az idő urának Kronoszt nevezték, aki felfalja saját gyermekeit. Az időről vallott nézetük, miszerint kétféle idő létezik, az egyik a kronosznak nevezett, ami rendes múlása, folyása az időnek. A másik idő a kairosznak nevezett isteni idő, a kivételes pillanat, amikor az ember megérezheti létezésének mélységét. Valami olyasmi, amikor egy pillanatra az én a világ lesz, és a világ válik énné. A művészet ez a pillanat! (Stáció, Tan, Totális Szabadságkorlátozás)

De mi van a megvilágítással? A megvilágítás egy négyzetméter felületre eső egységnyi fényáram, ami pedig egy szteradián térszögbe kisugárzott egy kandela fényenergia. Energia és tér, meg természetesen az idő. A tér a képeken mint perspektíva jelenik meg, amit az emberiség évezredes kísérletezése során a festők, képalkotók tökéletesítettek. A művészet története felfogható a perspektivikus ábrázolás történetének is. A fényképezőgép akkor lépett a történelem színpadára, amikor már a perspektivikus ábrázolásról a festők szinte mindent tudtak. A festők képesek akár több szempontú és antropomorf perspektívát létrehozni, amivel képeiken a valóság jelentését átkódolják, ezzel szemben a fénykép a fotográfiai optika centrális, egy enyészpontú képe a háromdimenziós világról síkba transzponálva. Ezért a fényképész számára a pozíció, azaz a nézőpont roppant fontos a valóság közvetítésében. Innen nézve is érthető Fülöp Péter expozíciója. De ez csak egy lehetséges értelmezés, mert az energia a megvilágítás által létrehozott világosság. Mértékegysége a lux, azaz egy négyzetméterre eső fényáram, vagyis lumen. Maga a fény, spirituális jelentésében a szellem, a lélek. Lux Aeterna az Örök Világosság. Nincs tehát expozíció szellem, lélek nélkül. (Szív Szútra, Atlantis)

EX POZÍCIÓ 2.
Episztemé
Hűtlenek temploma, A teremtés dialektikája

A valósághoz való viszonyt, a pozíció szerint értelmezve, két út bontható ki. Az egyik a valóság felőli nézet, a másik a fényképező alany oldali közelítése. Az első a Westoni megismerő, objektív újrafelismerést takarja, míg a másik a C. J. Laughlin általi teremtést. A fényképezést egy szakadatlan megismerési folyamatnak tekintve – nem kibontva ennek elméleti hátterét – maga a tiszta megismerés, az episztemé. A másik oldal evidens, magyarázatot sem kíván, hisz minden gombnyomás (expozíció) képet eredményez, kivonatot – lenyomatot – teremt térről, időről. Az elhatározás, az expozíció végrehajtása ennek a kettősségnek együttes megjelenése. Amikor a látványok áradatában kialakul a megismerő, fényképező ember belső mentális képével egyező, annak megfelelő látvány, a megismerő és a megismerendő különállása megszűnik, megtörténik az expozíció. Péter számára a fényképezés olyasmit jelent, hogy mozgásba hozza az anyagot, a spiritualitás pedig ennek a mozgásnak a minősége. A teremtés nem eszme, hanem cselekvés, amely annak függvénye, hogy mi magunk menyire függünk a misztériumtól – meg a látomástól, amit alkalomadtán felkínál nekünk. Hinni, nézni, jelen lenni, fényképezni, a fénnyel írni – nem választhatók el számára egymástól. (Eljövetel, Hallgatás, A Tagadás kertje)

Fülöp Péternek különleges bátorsága van ahhoz, hogy ma szembenézzen a megsemmisült táj furcsaságaival, a városok mind közönségesebb arcával, az ipari tájak mechanikus ritmusaival, amelyek annyira távol állnak szívverésünktől, vágyainktól és reményeinktől. Bátorság kell ahhoz is, hogy szembenézzünk társadalmunkat egy kozmológiai rendszernek tekintve annak hallatlan kitágulásával, a mikroszkopikustól a kozmikusig, az entrópiát kultúránk folyamatos kihűlésére alkalmazva. De a legnagyobb bátorság ahhoz kell, hogy mindezt egésznek tekintsük. (Felirat, Végtelenítés)

Azt hiszem, Fülöp elgondolása mindig az, hogy egyszerű forma és mély jelentés. És az emberi tapasztalat igazán mély szintjeivel próbál foglalkozni. Képeit meditációs térnek szánja, játékos mezőnek, ahol a szem körülnézhet és körbetáncolhat, rend, egyensúly és békesség, költészet.

EX POZÍCIÓ 3.
Költészet

Mint W. H. Auden írja, „a költészet dicsősége és egyszersmind szégyene, hogy közege nem a saját terepe, hogy a költő nem találhatja fel a maga szavait”, nos e megfigyelés éppúgy igaz a fotográfiára és a fotográfus képtelenségére, hogy feltalálja a saját „szavait/világait”.

Fülöp Péter, ahogy ő mondja, képei az „éberség” szándékát reprezentálják. Nekem inkább, és ez persze nézőpont kérdése, a Moholy-Nagy-féle „intenzív látás” termékei, a nyers tiszta látásé. Rokonsága a költészettel egyértelmű, a költészet konkrétsága és a költői nyelv autonómiájának elve azonos fényképeinek a nyers, tiszta látásával. Mindkettő mozaikszerű, széttördelt formát és új létrehozott egységet jelent. Fülöp kiragadja a dolgokat eredeti környezetükből, hogy friss szemmel láthassa, és saját belső világa parancsai alapján rendezze, kapcsolja hozzá más dolgokhoz. Képaláírásai nem engedik némaságba merülni képeit. Nem hagy minket eltévedni, hánykolódni az értelmezés végtelen óceánján. Tiszta hangok ezek, amelyek hitet tesznek az igazság mellett.

A fénykép jellegzetesen sorozatműfaj: a magában álló, egyedi remekmű itt inkább kivételt jelent. Ez az alapvető megfogalmazás is Moholy-Nagytól ered. Fülöp Péter ennek szellemében alkot, egy-egy gondolat mentén sorozatokat készít, amiket kiállításokba, illetve könyvekbe rendez. Ezért, ha kiállításain a képek megrendezettnek tűnnek, akkor ez főhajtás a dolgok mögötti rend felé. Ha sötéten hatnak vagy rosszullétet keltenek a nézőben, akkor e rend alatt húzódó káoszról van szó. Ha egy egyszerre ismerős és mégis teljesen idegen világot jelenítenek meg, akkor azért, mert ez a miénk.

EX POZÍCIÓ 4.
Lábnyom
Teremtés könyve XXI. század

Expozíció és nem ars poétika, mert a gondolat, a szellem csak a tettben érzékelhető, értékelhető.

Nem kerülhetjük meg azonban azt a kérdést, hogy mi az érték, mi az állandóság a műveiben? Manapság népszerű dolog az ember biológiai lábnyomáról beszélni. A biológiai lábnyom analógiáját követve kérdezem, hogy vajon mekkora egy alkotó művészettörténeti lábnyoma? Az adott esetben mekkora Fülöp Péter munkáinak fotótörténeti lábnyoma? Mi az az állandóság, amit hozzátett az eddigiekhez? És ami még ennél is fontosabb, vajon megtalálta-e az élet és a művészet közös igazságát? Mert az életet, a valóságot megváltoztatni akaró művészet ideje lejárt. (Világidő)

Vajon mi a helye a város közösségében? Megbecsülik kitartását, állhatatosságát. Ezt döntsék el önök, akik itt élnek, és közösen formálják a városuk értékítéletét. Mi most ünnepeljük a kiállító művészt, és 50. születésnapján kívánjuk együtt: Isten éltesse sokáig!”

A megnyitó után a jelenlévők üdítős/pogácsás vendéglátáson, Fény(kép) filmek vetítésén és a fotográfiáról szóló beszélgetésen vehettek részt az alkotóval. A rendezvényen a Győri Fotóklub Egyesület részéről – rajtam kívül – jelen volt a „nagy öreg” Dániel István és dr. Alexay Zoltán biológus, a győri természetfotósok doyenje.

A nem mindennapi tárlat február 15-ig látogatható, naponta 10-17 óra között (Győr, Révai u. 5.).

Molnár György
a Győri Fotóklub Egyesület és a GYAK tagja

2017.01.10