1045

YBL 200

Vándorkiállítás az Esterházy-palotában

A 2014 Ybl Bicentenárium – A Magyar Építészet Éve tiszteletére országjáró programsorozat indult Ybl Miklós épített és szellemi örökségének, valamint a magyar építészet népszerűsítésére, melynek győri állomásaként nyílt tárlat november 13-án az Esterházy-palotában (Király u. 17.). A kiállítás november 27-ig tekinthető meg.

A Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumba érkezett vándorkiállítást Dr. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára nyitotta meg, köszöntőt mondott dr. Sík Sándor önkormányzati képviselő, illetve Grászli Bernadett, művészettörténész, a múzeum igazgatója. A vándorkiállítás kurátorai Hidvégi Violetta és Ritoók Pál.

A megnyitó ünnepélyen Az Építő Művész címmel irodalmi összeállítást láthattak-hallhattak az érdeklődők a 200 éve született Ybl Miklós életéről és munkásságáról korabeli dokumentumok, irodalmi részletek, valamint képek és zenék felhasználásával. A műsort szerkesztette, rendezte és előadta Tallián Mariann és Lázár Balázs színművészek. Ezután pedig az Ybl Miklós öröksége című dokumentumfilmet vetítették le (rendező-szerkesztő Csontos Györgyi, a rendező munkatársa, utómunkák Novák Lajos).

Az YBL 200 vándorkiállítás az Esterházy-palotában november 27-ig tekinthető meg hétfő kivételével 10-18 óra között.

Fotók: Csendes Richárd


2014.11.14