678

Radu Țuculescu: Öregmama történetei

Könyvkritika

Radu Țuculescu Tarandus Kiadónál megjelent könyve, az Öregmama történetei igazi parasztdekameron, vagy legalábbis annak látszik első ránézésre. Pajzán történetek, zárt közösség sajátos szabályokkal, pletyka és kibeszélés, sötét titkok, pálinka és bor minden mennyiségben, ösztönök, vágyak, boszorkányság, gyilkosság…

A román író feleségével éveken át látogatta Ditta nagyanyját egy eldugott kalotaszegi faluban, ahol Öregmama mesélt és mesélt, míg Radu főzött neki; majd este lejegyezte a történeteket, melyek magyarul hangzottak el, ezért csak hatvan százalékban értette őket. De úgy tűnik, ez egy cseppet sem zavarta a szerzőt, mint ahogy az sem, hogy az erdélyi néni olvasmányélményei – Bulgakov, Gogol, Shakespeare és más klasszikusok, melyeket unokája válogatott neki nagy gonddal – is bele-beleszövődtek a cselekménybe.

Egy szép lassan elnéptelenedő-elenyésző falu Kolozsvártól negyven kilométerre, ahol a legfiatalabb lakó is elmúlt hatvan – egy eltűnőfélben lévő világ. Történetek, melyek térben egy helyen játszódnak, Petrában – ez persze nem az igazi neve, mint ahogy a szereplőké sem –, időben viszont átölelik Öregmama majdnem mind a 90 évét. De ne képzeljenek semmiféle lineáris időrendet, úgy következnek sorban, ahogy a mesélő kedve, asszociációi diktálták. Vannak köztük olyanok is, amelyek többször is előkerülnek a különböző szereplők nézőpontjából, vagy különböző véleményeket tükrözve. És persze ott van a számtalanszor emlegetett, de csak a kötet végén megismert lakodalom, amikor még a holdat is ellopta az ördög, egy titokzatos, rezsót hurcoló, fekete macskára hajazó, mágikus képességekkel rendelkező ismeretlen okozott zavargásokat, három nap és három éjjel folyt a tánc, és eggyel kevesebben távoztak, mint ahányan érkeztek… Gyilkosság. Hiszen találtak egy véres baltát fekete hajszálakkal, de a holttest sose került elő, ok pedig volt bőven: szex, vágy, féltékenység, hatalomvágy, kísértés, megalázás… és az egyik érzelmi húr túl lett feszítve.

Van minden ebben a titokzatos, mégis ismerős kavalkádban: pletyka, szerelem, kibeszélés, heteroszexuális és leszbikus vágy, még több pletyka, csábítás, még több kibeszélés (főleg az állandóan pálinkától bűzlő férfiak potenciájáról), kegyetlenség, gyávaság, halál, szeretet, emlékek, elmúlás, humor, részegség, irigység és hagyomány. És rengeteg egyedi karakter. Öregmama, aki mindennek a középpontjában áll, ő fogja össze a regényt, körülötte kavarognak az események. Bölcs, jólelkű, jó humorú, ami-a-szívén-az-a-száján típusú, karakán nő igen jó mesélőkével ellátva. A férje, Demeter, a legjobb táncos, akinek a háborúban megsérült az egyik keze már az első bevetésén, ezért a hátralévő időt szakácsként töltötte, s megtanult enni. Aki öregségének egyik napján elhatározta, hogy nem kel fel többé, s így is tett: feküdt egész nap, és evett, evett, evett, és persze hízott… Mikor ezt is megelégelte, szólt Öregmamának, hogy neveljen fel egy disznót, s mikor eléggé meghízott, fel kellett vinni a szobájába, hogy megnézze, jó lesz-e a halotti torra, s mikor látta, hogy igen, meghalt. Koporsóját méretre kellett csináltatni, s temetésén egész éjjel táncoltak. Aztán ott van Margólili, akinek „tűz keringett az ereiben, combjai között pedig eleven parázs izzott”, vagy Rozamunda, aki mindig munkaeszközével, egy késsel a derekán járt, hiszen ő herélte a disznókat, s férje egy talicskában szállította haza, amikor túl sok pálinkával kínálták. Pálanna, a református kántor, aki állandóan elvált a férjétől, majd újra hozzáment, de mellette a pap szeretője volt; Róbert, a méhész, aki felesége, Margólili eltűnése után egyre inkább egy méhre kezdett hasonlítani; Hermántibi és Hermánkati, akik egymás mellett éltek, nem együtt, soha egy szót sem szóltak egymáshoz; Rudi, aki a szibériai hadifogolytáborból egy irkutszki feleséggel tért haza, aki belehabarodott Margólilibe; vagy Hudinella az asztaltáncoltató, a jós és Burdazoli, a részeges postás, aki szerelmes a lovába, Emmába.

Az elmúló falu életének és lakóinak realitása mögött ott húzódik a kicsit bulgakovi mágikus realizmus, mert Țuculescu – saját bevallása szerint – ebben hisz. Talán ettől érezzük, hogy a falunak nincsenek határai, kitágul majdnem az egyetemességig. „A nagyon erős érzelmek és karakterek világa ez. Franciaországi olvasóktól is sok visszajelzést kaptam, Belgiumból és Kanadából is. Azt mondták, hogy ez a falu a nagyszüleik falvára emlékezteti őket, ez nagyon hízelgő. Ilyen a regénybeli, határok nélküli erdélyi falu. Olyan közösség ez, amelyek élén nők állnak, akik nem félnek sem a haláltól, sem az ördögtől, de még a Jóistentől sem! A férfiak is csak a nőktől félnek.” (konyves.blog.hu) – mondja egy interjúban a szerző.

tmoni

Köszönet a könyvért a Tarandus Kiadónak!

2017.01.02
12