Ehhez hozzájárult, hogy az indiánok képtelenek voltak alkalmazkodni klasszikus életmódjuk eltűntéhez. Különösen így volt ez a préri indiánjai esetében, akiknek az élete minden szállal a korábbi óriási bölénycsordákhoz kötődött, ám a hatalmas állatokat a vasúttal nyugatra hatoló bevándorló fehérek ezerszámra gyilkolták le, míg végül csaknem kihaltak. Így az egykor virágzó sziú törzsek kénytelenek voltak a rezervátumokat őrző erődök mellett az USA által biztosított konzervhúson és kegyelemkenyéren tengetni életüket.

A sziú törzsek szellemi vezetőjét, Ülő Bikát 1890. december 15-én megpróbálták letartóztatni, ám a 60 év körüli főnök ellenállt, s a kirobbanó lövöldözésben életét vesztette egy amerikai zsoldban álló indián rendőr golyójától. Ülő Bika ekkorra már a friss indián szellemi mozgalom, az ún. Szellemtánc mozgalom híve volt. A Wovoka nevű pajút indián által meghirdetett vallás szerint egy öt napig tartó táncos rituálé segítségével az indiánok elérhetik, hogy a bölénycsordák visszatérjenek, és a fehér emberek eltűnjenek a prériről. Wovoka a tradicionális sziú Naptáncot ötvözte keresztény elemekkel, s nyilvánvaló, hogy 1887-es mozgalma elsősorban a kétségbeesés miatt vált pillanatok alatt népszerűvé a sziú törzsek között.

1890. december 29-én egy 350 fő lakota sziú csoport (elsősorban minikondzsuk és hunkpapák) szellemtáncra készült a Wounded Knee patak mellett. Az amerikai hatóságok parancsba adták, hogy meg kell akadályozni a szertartást, noha ennek különösebb értelme nem volt. A Pöttyös Szarvas főnök vezette csoportot a 7. lovasezred 500 katonája vette körül, hogy visszavezessék őket a rezervátumba. A sziúk megkezdték a szellemtánc előkészületeit Sárga Madár vezetésével, aki azt mesélte a körülötte lévő indiánoknak, hogy a „szelleming”, amelyet visel, golyóálló. A katonák eközben igyekeztek rávenni az indiánokat, hogy adják át a még náluk lévő fegyvereket, mivel a rezervátumba zárt indiánok mindig próbáltak elrejteni egy-egy puskát, melyek már csak vadászeszközként is jó szolgálatot tehettek nekik.

Mikor egy Fekete Prérifarkas nevű harcos nem akarta átadni féltve őrzött fegyverét, két katona megragadta, és erőszakkal próbálta elvenni tőle. Ugyanekkor a társai szerint mágikus hatalommal bíró Sárga Madár földet szórt a levegőbe, s néhány sziú harcos a 7. lovasezred katonáira lőtt. Azonnal elszabadult a pokol, és az amerikai katonák halomra lőtték az egybeterelt indiánokat. A lovasezred gyorstüzelő ágyúkkal is rendelkezett, amelyek szintén nagy pusztítást okoztak. Különböző források szerint 150-300 indián és 25 katona esett el az összecsapásban. Az indián sebesültek és halottak egész éjjel a fagyban voltak, így a sérültek zöme is meghalt másnapra. A hullákat 30-án a katonák tömegsírba dobálták, de előtte lefényképezték a holttesteket (a címlapon a tömegsír látható), külön magát Pöttyös Szarvast is. Utóbbi fotó az indiánháborúk igazi mementója. Dee Brown szerint az indiánok közül 300-an haltak meg (több mint fele nő és gyerek), és csak 51-en (4 harcos és 47 asszony és gyermek) érte el a katonák terelésével a Pine Ridge Rezervátumot.

A mészárlás a környező nem sziú lakosságban pozitív reakciókat váltott ki, mivel az indiánokat kegyetlen gyilkosoknak ismerték (és kétségtelenül voltak ilyen esetek), csak a XX. század hozott változást a szemléletben. Wounded Knee az indián ellenállási és szellemi mozgalmak egyik jelképe lett.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Brown, Dee: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem. Bp.: Cartaphilus, 2011

A kép a Wikimedia Commons szabadfelhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével ezen a linken található.