Bizony, Irinyi János – akiről már olvashattak ezeken a lapokon – volt az, aki végül teljesen modernizálta a tűzcsiholás meglehetősen nehézkes és bizonytalan végeredményű folyamatát. Mert gondoljunk csak bele, mekkora esély volt arra, hogy viharos szélben, esőben a kovakő és acél előállította szikrákat taplógombán fogjuk fel, majd pedig ennek izzását némi száraz forgács, széna lángra lobbantásával az előre elkészített éghető anyagokra vigyük át. Hát nem sok, ezt beláthatjuk.

Nos, mondhatni egy csapásra megoldódtak ezek a problémák Irinyi gyufájával. Ami egyébként extrém körülmények között is képes volt meggyulladni, míg mai utódaival néha csak a fél doboz „elköszörülése” után lehet elérni a kívánt eredményt. Mert vagy a megnedvesedett fej kenődik el a gyufa oldalán, vagy a pálcika törik ketté, és röpül az éppen akkor meggyulladó fej rossz helyre, leginkább az előkészített főznivalóba.

Ezért nézzük meg alaposan ezt a békebeli gyufát, pontosabban a fővárosi Magyar Általános Gyufaipari Rt. budafoki üzemében gyártott Családi „SZIKRA” Biztonsági Gyújtó 2,5x7,5x4 centiméteres dobozát. Nincs rajta semmi sallang, fizetett reklám, meg ehhez hasonló. De abban biztosak lehetünk, hogy ha esetleg egy szál is maradt volna ebben az első világháború előtt vékony falapkából és papírból ragasztott dobozban, az ma is egy pillanat alatt lángra kapna. Mert benne van az anyag, ahogyan a régiek is mondogatták.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu