1833

American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy

Tévésorozatok – 21. rész

Gyilkos vagy nem gyilkos? Még Magyarországon is hatalmas port vert fel az O. J. Simpson-gyilkosság, illetve pártatlanul fogalmazva: O. J. volt feleségének a halála, akit pincér barátjával együtt öltek meg brutálisan 1994. június 12-én. Az ügyben az egyetlen vádlott maga az amerikaifutball-csillag exférj volt, aki 1995. október 3-án ártatlannak ítélve sétálhatott ki a Los Angeles-i fellebbviteli bíróság épületéből. Gyilkos vagy nem gyilkos? Máig nem tudni biztosan.

Azt viszont igen, hogy Mr. Simpson 2007 szeptemberében fegyveres rablást hajtott végre, elfogták, majd további törvénytelenségeket csatoltak bűnlajstromához: emberrablás, testi sértés, fegyverhasználat – úgyhogy a legutolsó döntés szerint legalább 2017-ig rácsok mögött is marad. Szóval a „hős” remélhetően mindenképpen elbukott a vele végletekig szimpatizálók körében is, még ha ez csupán „ártatlanabb” utójátéknak is tűnik az évtizedekkel korábbi gyilkossági vádhoz képest. Amely úgy vonult be az amerikai kriminalisztika nagykönyvébe, mint minden idők legnagyobb nyilvánosságot kapott ügye, így nem csoda, hogy az egész „cirkusz” (mert totálisan az volt) tévéképernyőre kívánkozott. Ez lett aztán az American Crime Story.

Az FX tévécsatorna tízepizódos megrendelését az eddig nem sok vizet zavaró Scott Alexander – Larry Karaszewski producerpáros fejlesztette ki – többek között – a velük ellentétben nagyágyú Ryan Murphy – Brad Falchuk duó (Kés / alatt, Glee – Sztárok leszünk!, Scream Queens: Gyilkos történet, American Horror Story). A széria az amerikai jogász-szerző Jeffrey Toobin 1997-es könyvére alapozott (The Run of His Life: The People v. O. J. Simpson), hogy az O. J. Simpson ügy minden egyes aspektusát bemutassa, ezzel alkotván teljes képet a médiacirkusszá korcsosult bűnügyről. A sorozat egészen elképesztő 22 Primetime Emmy-díj jelölést kapott, de ne rohanjunk ennyire előre, kezdjük a legelején.

Az AHS szériájához hasonlóan antológiaszerű koncepció (a második évad 2017-ben érkezik, középpontjában a Katrina hurrikán utóhatásaival) a dolgok közepébe vágva indított az amerikai futball- és (nagyon erős túlzással) filmsztár Orenthal James (becézve Juice – az orange juice, mint narancsléből) Simpson elkövette(?) gyilkosság estéjével. Egy kis kitérőt követően (O.J. szökni próbál, de végül elkapják) aztán az egész sorozat arra koncentrál, amely az eredeti címben is olvasható: az emberek / a nép O. J. Simpson ellen. A 10 részes évad zömét így a bírósági tárgyalás, az ahhoz közvetlenül és közvetve kapcsolódó személyek, valamint a köztük lévő és változó kapcsolatok rajza teszi ki, amelynek középpontjában ott a bálványként tisztelt vádlott. Az ügy pedig éppen az ismertség és népszerűség miatt válik jogi tárgyilagosságból médiacirkusszá, mert sajnos horderejének amplitudója éppúgy befolyásolta a rendőrségi nyomozást, mint a vád és a védelem felépítését, az egymás lépéseire adott reakciókat. Ahogyan az epizódok peregnek, úgy alakul át a sorozat száraz jogi drámából színpompás hacacárévá, ahol a gyilkosságok ténye már teljesen a háttérbe szorul. A végső ítéletet pedig mindannyian ismerjük (vagy ha nem, akkor tessék).

Az első két színész, akit a tévésorozatra szerződtettek, az Oscar-díjas Cuba Gooding, Jr. és Sarah Paulson volt. Utóbbi az Amerikai Horror Story összes évadában szerepelt, s mivel mindig káprázatos a teljesítménye, nem csoda, hogy az egyik főszereplő, a vádat irányító ügyész, Marcia Clark karakterét ő kapta. Gooding, Jr. viszont újonc az AHS/ACS univerzumban, átütő erejű O.J. Simpson alakításának köszönhetően (pro és kontra lejjebb) azonban az AHS legújabb, hatodik évadában immár házaspárként láthatjuk mindkettejüket viszont. A casting során később aztán következtek a többiek: mindenki jóbarátja, David Schwimmer kapta O.J. legjobb barátja, Robert Kardashian szerepét (igen, a Kardashian lányok apja); a nagy visszatérő (mármint a minőségi alakításokhoz visszatérő) John Travolta Simpson egyik nagymenő ügyvédje, Robert Shapiro gúnyáját; a sorozat-veterán Courtney B. Vance a faji előítéleteket cirkuszi bohócként meglovagoló gátlástalan jogász, Johnnie Cochran figuráját; a vád oldalát Marcia mellett erősítő Christopher Darden-karaktert Sterling K. Brown; a meggyilkolt exfeleség testvére, Denise Brown szerepét az egyre többet foglalkoztatott Jordana Brewster (új Dallas) kapta meg; és a tárgyalást vezető bíró izgalmas, karakán talárját viselő Lance Ito bőrébe a „kemény motoros” Kenneth Choi bújhatott. Tagja lett továbbá a színészgárdának Selma Blair, Nathan Lane, Bruce Greenwood, Rob Morrow és Evan Handler is.

Az O.J. Simpson-ügy forgatása 2015. május 14-én kezdődött az angyalok városában, ahol a jelenetek többségét – a rendőrségen játszódó részeket, a nyomozással összefüggő scene-eket, valamint a bírósági tárgyalóteremben történteket – a Los Angeles Center Studios-ban rögzítették. Bár a sorozat célja a minél hitelesebb bemutatása volt az ügynek, a nyomozati anyag legnagyobb részéhez (mint például Mark Fuhrman nyomozó hangfelvételei, az ügyvédek között elhangzó párbeszédek részletei, stb.) nem kapott betekintési engedélyt a produkció. A 10 részes történet a gyilkosság éjjelével kezdődik (1994. június 12.), és a tárgyalás ítéletének kihirdetése (1995. október 3.) után ér véget – érdekes megnézni, ki mit csinált a botrány kirobbanásának idejében: David Schwimmer például éppen megkapta Ross Geller szerepét a Jóbarátokban, John Travolta a Ponyvaregény dicsfényében sütkérezett (Arany Pálma a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon), Courtney B. Vance pedig A fekete párducot forgatta Sacramentoban. Való igaz, nem ma történt az egész.

A sorozat Kanadában, az FX-en 2016. február 2-án startolt – a dátum „kísérteties”, mivel O.J. és Nicole Brown éppen február másodikán mondtak egymásnak igent az esküvőjükön 1985-ben. A kritikák egyértelműen és döntően az elismerés hangján méltatták az évadot: az egyik legmérvadóbb portál, a Rotten Tomatoes például 64 kritikára alapozva 97%-ra értékelte! Ahogyan írták: „Az American Crime Story: Az O.J. Simpson-ügy kiemelkedően megírt, rendezett és eljátszott, még mindig egy rendkívül aktuális történet, amely jelentősen derít fényt a tényekre, miközben provokálóan szenvedélyes feleleteket nyújt”. Ami mégis negatív kicsengésű kritikákra adott okot, az nem egészében nézve, hanem a részletekben rejlik, de egy ilyen karakterközpontú, a történetet egyértelműen a szereplők dinamikai és személyiség-formálta megjelenése által meghatározott sorozatnál ez nem is lehet másként.

A primer katalizátort egyetlen karakterre lehetetlen és tévedés lenne leszűkíteni, az ACS-et a fő szereplők (direkt különírva és nem egybe) közti interakciók, egymásra hatások, reakciók és visszacsatolások határozzák meg. Az egész ügy tárgya, O.J. Simpson az alfa és omega (ha jobban tetszik, ő az origo) – szóval minden azon állt vagy bukott, sikerül-e tényleg hiteles színészt találni a bőrébe. Bár Cuba Gooding, Jr. nyert már Oscar-díjat (méghozzá pont egy amerikai futballista szerepében a Jerry Maguire-ben 1997-ben), de a múltból sokáig nem lehet megélni, és az utóbbi majd 2 évtizedben tényleg farvizeken (ha) evickélő karrierbe torkollott pályafutása. Többen elő is vették azzal, hogy O.J.-ként ez a nyafogó, magas fekvésű, nyivákoló hangszíne egyáltalán nem adja vissza az igazi Simpson mély, parancsoló stílusát, mások pedig tartalmatlan, semmilyen játékot róttak fel neki, aki a reakciói szerint mintha nem lenne benne a történetben, ráadásul olyan mondatokat is írtak a részére, amelyek a beleélést még inkább akadályozzák. Azzal pedig, hogy alakítása Emmy-jelölést kapott, még több gúnyolódó és bíráló hang találta meg őt.

Persze volt pro is a kontrák mellett, hogyne lett volna. Például én is úgy vélem, hátborzongatóan hihető volt a megformálásában a Simpson mélyén rejtező potenciális pszichopata – mindaz, amit mások erőtlen és oda nem illő viselkedésnek látnak, kimondottan az a felszín, amelynek a mélyén egy erőszakosságot a nyilvánosság szemei elől sikeresen elzáró személyiség hintázik a józanság pengevékony határán. Gooding, Jr. amúgy elismerte, hogy O.J.-t alakítani rendkívül nyugtalanító élmény volt, és a forgatás végeztével kellett egy hónap neki, amíg ki tudott vetkőzni belőle, és újra szabadnak érezhette magát. Ráadásul azt is elárulta, hogy mivel a sorozat egyetlen percig sem erősítette meg O.J. ártatlanságát vagy bűnösségét, alakításának fő módszere éppen ezért az volt, hogy egész egyszerűen az egyik felvételnél úgy játszott, mintha bűnös lenne, a másiknál mintha ártatlan, és a rendező(k)re bízta, melyiket, illetve milyen kombinációban használják fel a kész jelenethez.

A gyilkosság vádját képviselő központi alak Marcia Clark ügyészasszony volt, akit a már szintén említett Sarah Paulson alakított. (Először állítólag az áldozat exnej, Nicole Brown Simpson szerepére nézték ki.) A kritika szerint Clark ahogyan egyre feszélyezőbb és szorongást előidéző helyzetbe kerül, úgy lesz egyre szélesebb Paulson arcmimikájának a spektruma, és válik mind emberibbé elsőre rendíthetetlennek és érzelemmentesnek tűnő alakja. Már aláírtam egyszer elfogultságomat az irányában, de talán autentikusabb dicséret nem is érkezhetett volna, mint maga Marcia Clark véleménye a játékáról, aki egyetlen szóval „elképesztőnek” (eredetiben „phenomenal”) nevezte az alakítását. Clark egy tévéshow-ban elmondta, hogy igazán fájdalmas volt a saját karakterét viszontlátni a sorozat folyamán, de Paulson tökéletesen jelenítette meg őt. (Olyannyira benne élt például a szerepben, hogy ugyanolyan parfümöt használt a forgatáson kívül is, mint Clark…) Valamint az ügyésznő hálás volt Ryan Murphy producernek, hogy nyomatékosan ábrázolta annak a szexizmusnak a mértékét, amelyet végig tapasztalt a valódi tárgyalás során. A vád oldalán Clark (segítő)társa Christopher Darden volt, Sterling K. Brown a szerepért Emmy-díjat is nyert. Elárulta, hogy a szerepbeli Clark és Darden, valamint a valóságban közte és Paulson között rejtélyes párhuzamok alakultak ki, miszerint a kamerákon kívül ők ketten is rengeteg időt töltöttek együtt jegyzetek összehasonlításával, valamint magánéletbeli beszélgetésekkel.

A védelem oldalának két legmarkánsabb és egyúttal legösszeegyeztethetetlenebb képviselője a gátlástalan showman Johnnie Cochran és a primadonna Robert Shapiro voltak. A szintén Emmy-vel jutalmazott Courtney B. Vance játszotta azt az élből antipatikus Cochran-t, akit sztárügyvédként kér (fel) Simpson maga mellé, és aki végső soron eléri, hogy a (szokásos) faji kártyát kijátszva bohózattá silányítsa a pert. Vance remek játékkal érte el, hogy a néha nevetségesnek tűnő Cochran mélyén a néző meglássa azt az önelemző, rendkívül intelligens személyiséget, amelynek a sztárstátuszt köszönheti. Vele (majdnem) szemben állt az önérzetében sértett, a per előrehaladtával gyakorlatilag „kispadra ültetett” Shapiro, akit az egyik legnagyobb meglepetés, John Travolta keltett életre. Persze egy meglepetés nemcsak pozitív lehet, mint ahogyan kapott is rendesen a kritikusoktól, miszerint „szörnyű” volt a szerepben, mert ugyan Shapiro valóban mereven és kimérten beszél, de Travolta túlságosan modoros stílusa pojácát csinált belőle, éles ellentétben a körülötte lévők árnyalt ábrázolásával. Aki azonban a védelmébe vette őt, azt mondta róla, hogy nézői szemszögből a kezdeti tanácstalanság és hitetlenség szépen lassan élvezetessé változott, hogy őszinte elismerésnek adja át a helyét. „Egyszerűen nem tudtad levenni a szemedet róla, egyfajta bűvöletbe ejtett.” Voltak, akik egészen addig merészkedtek, hogy kijelentsék: Travolta legjobb alakítása Tarantino óta, amely visszahozta őt a halálból, a sorozat legerősebb teljesítménye. Én nagyjából ez utóbbi mellett teszem le a voksomat.

Részemről még két karakter érdemel nyomatékosabb említést: egyikük a tárgyalást vezető bíró, Lance Ito, aki Kenneth Coi alakításában valóban markáns, megingathatatlan, megvezethetetlen következetességgel lát át a médiacirkusz tárgyalóterembe nem való hozadékain, illetve amikor mégis tehetetlen, akkor is képes valamelyest kordában tartani a hömpölyeget. Másikuk O.J. legjobb barátja, Robert Kardashian, aki a letartóztatáskor őszinte döbbenettel és Simpson melletti hittel harcol az ártatlanság mellett, ám a valódi bizonyítékok feltárásakor egyre inkább megrendül, és végül elhiszi azt, ami nem bizonyosodott be (máig sem). A sajnos a Jóbarátok Ross-ában ragadt David Schwimmer Travoltához hasonló (nekem) pozitív meglepetésben részesített: brutálisan jól játszik, az a pont pedig, amikor látjuk a szemében kihunyni a barátjába vetett bizalmat, mert végre belátja, hogy (az ítélettel ellentétben) kétséget kizáróan ő a gyilkos, az egész sorozat egyik legemlékezetesebb momentuma.

Azonban a dolgoknak mindig van egy másik oldala, az emberi tényezőből eredő szubjektivitás – hiába próbálnak egy megtörtént esetet vagy eseményeket hitelesen rekonstruálni, az egész eleve „emberi szűrőn” megy keresztül. Az American Crime Story-val kapcsolatban például a férfi áldozat, Ron Goldman apja, Fred Goldman számos kritikával illette a sorozatot. Természetesen elfogultan, de úgy érezte, fia csupán egy puszta holttestként jelent meg a széria folyamán. Aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy annak a generációnak a szemében, amely túl fiatal ahhoz, hogy megértse az akkori eseményeket, a film túlságosan egyszerűen ábrázolja a valójában összetett dolgokat. A másik áldozat, Nicole Brown testvére, Tanya Brown pedig egyenesen kirohanást tett a stábtagok felé, hogy ami a képernyőn látható, az a családokkal történő egyeztetés teljes hiánya. Illetve ott van például az a Mark Fuhrman nevű nyomozó (Steven Pasquale alakította), aki a per során valódi koronatanúvá vált – csakhogy az általa elkövetett hibák, valamint korábbi, bizonyíthatóan rasszista szemlélete miatt éppenhogy visszájára fordulva, a védelem oldalán. Fuhrman nem volt hajlandó megnézni a sorozatot, mert úgy véli, ábrázolása teljesen valótlan. Egy, a New York Postnak adott interjúban elmondta: „Az elmúlt 20 évben végignéztem, a média, az újságírók és a közvélemény hogyan utasítja el a tényeket, egyszerűen azért, mert nem férnek bele a politikailag korrekt nézőpontba. Ennyi idő elteltével ez a sorozat megpróbál olyan tárgyi leleteket kreálni, amelyek a vád oldaláról nem érhetők el. Szomorú, hogy napjainkban, amikor az emberek mind kevesebbet olvasnak, és az oknyomozó újságírás éppen házon kívül van, ez a sorozat a történetírás tárgyi dokumentumává emelkedik ennek a gyalázatos bírósági tárgyalásnak. Hiszen végül is ’igaz történeten alapszik’…”. Nos, valószínűleg rendesen savanyú az a szőlő, de… valamelyest elgondolkodtató mondatok.

Szóval nagyjából így festhető kép a modernkori világ egyik leghíresebb gyilkossági ügyének tárgyalásáról, és talán valóban könnyelműen kijelenthető, a teljes igazság (már) sohasem fog kiderülni. Az egész ügy fajsúlyát, érzelmi töltetét és lelkiismereti mélységét tökéletesen fejezik ki a Sarah Paulson által egy interjúban elmondottak, miszerint a forgatáson a záróbeszédek felvétele volt a legnehezebb a számára, mert ugyan butaságnak tűnik, de „az a lehetetlen gondolatunk támadt (a színészeknek), hogy ha most jól csináljuk, esetleg más lesz az ítélet. Ez nyilvánvalóan nem történt meg, mégis ott motoszkált bennünk ugyanaz az érzés, ami őket is nyomaszthatta: ez a hatalmas lehetőség és felelősség egyszerre, hogy igazságot szolgáltassanak”.

Eredeti cím: American Crime Story
Műfaj: dráma
Forgalmazó tévécsatorna: FX
Amerikai adásba kerülés: 2016-
Eddigi évadok száma: 1
Eddigi részek száma összesen: 10

Szilvási Krisztián

A Tévésorozatok korábbi cikkei:
- 1. rész: Befutó (Luck)
- 2. rész: Jim szerint a világ (According to Jim)
- 3. rész: Gyilkosság (The killing)
- 4. rész: Sikersorozat (Episodes)
- 5. rész: The Walking Dead
- 6. rész: Amerikai Horror Story (American Horror Story)
- 7. rész: Helix
- 8. rész: Gyilkos hajsza (The Following)
- 9. rész: Bates Motel: Psycho a kezdetektől (Bates Motel)
- 10. rész: Hannibal
- 11. rész: Orphan Black
- 12. rész: Hemlock Grove
- 13. rész: A törvény nevében
- 14. rész: Legends – Beépülve
- 15. rész: Cheers (I. rész)
- 16. rész: Cheers (II. rész)
- 17. rész: Homeland – A belső ellenség (I. rész)
- 18. rész: Homeland – A belső ellenség (II. rész)
- 19. rész: The Affair

- 20. rész: A sebész

2016.12.22