644

December 16. – A parendorfi ütközet

Ezen a napon történt

Az 1848 novemberétől a nyugati osztrák-magyar határon beállt viszonylagos fegyvernyugvás 1848. december 14-én hirtelen véget ért. Kossuth és a magyar politikai vezetés azzal számolt, hogy a télen már nem kell támadásra számítani, s az így rendelkezésükre álló idő alatt a Görgei Artúr (a képen) által vezetett magyar hadsereget jelentősen megerősítheti.

A „feldunai”-nak nevezett honvédsereg hosszan elnyúlt vonalban védte kordonszerűen a határt Kossuth instrukcióinak megfelelően, holott Görgei jobb szerette volna Győr központtal összepontosítani a csapatokat, mivel így egy esetleges osztrák támadás azonnal kettévágta volna csapatait. Mivel a politikai vezetésnek szüksége volt a határmenti vármegyék erőforrásaira, ezt Kossuth nem engedte, a katonai indokokat felülírták a politikaiak. Görgei így Pozsonyban maradt, dandárjai pedig Soprontól egészen a Kis-Kárpátoknál lévő Nádas-szorosig. E hosszú vonal fedezésére a magyar hadvezérnek mindössze 30 ezer katonája volt. A vele szemben támadásba kezdő osztrák fősereg csaknem 60 ezer fő volt, s tartalékul ott állt mögötte egy 18 ezer fős hadtest. Kossuth az erőviszonyokról teljesen hamis képpel rendelkezett, és egészen fantasztikus módon arról írt Görgeinek, hogy úgy összpontosítsa csapatait, hogy közben az egész határszélt biztosítsa.

1848. december 14-én a Nádas-szorosban álló Ordódy-dandárt érte támadás, majd 16-án reggel a császári főerők is megindultak a Pozsony környéki magyar állások ellen, súlyponttal a Duna jobb oldalán. Pozsonynál Görgei személyes jelenléte mellett a Kosztolányi-, Aulich- és Bárczay-dandárok álltak, Köpcsénynél Görgey Kornél (Artúr testvére) brigádja állt, Gatánál a Szegedy-dandár, Parndorfnál (akkoriban magyarosan Parendorfnak hívták) és Újfalunál a gróf Zichy Lipót vezette dandár, míg délen Nezsidernél a leggyengébb Karger-dandár helyezkedett el.

December 16-án hajnalban a császári fősereg hidakat vert a Lajtán, és megkezdte heves ágyúzással a támadást. Görgei előző este már elrendelte a csapatok tervszerű visszavonulását Moson felé, ám végül – valószínűleg tartott attól, hogy a politikai irányítás nem fogadna el egy ütközet nélküli hátrálást – visszavonta ezt a parancsot 15-én éjjel. Míg a legtöbb dandár az ellenség közeledtére kisebb ágyúzás után Görgei terveinek megfelelően visszavonult Pozsony vagy Moson irányába, addig a Szegedy- és Zichy-dandárok heves ellenállást tanúsítottak. A rájuk törő osztrák túlerőt erős tüzérségi tűzzel várták be. Zichy Lipót dandára, benne a győri 23. zászlóaljjal (parancsnoka Kmety György) különösen kitűnt a harcokban. Miután a Szegedy-dandár visszavonult, a Zichy-dandárra északról osztrák lovasság csapott le, melyek ellen a 23-asok négyszögbe tömörülve védekeztek. A huszárok is keményen harcoltak, ennek ellenére az osztrák túlerő leszorította a dandár egy részét a Mosonba vezető útról, így a gyalogság zöme kénytelen volt Nezsider felé hátrálni, és csak a tüzérség és a lovasság többsége tudott az eredeti irányba visszahúzódni.

Nezsidernél éppen a Karger-dandárba botlottak, amely nem kapta meg időben Görgei 15-i parancsvisszavonását, így már visszavonulásban volt. A Karger-dandár és a Zichy-dandár részei (23., 14. honvédzászlóaljak és a 60. gyalogezred egyik zászlóalja, plusz néhány huszárszázad) Féltorony-Kazimir (ma: Kázmérfalva az osztrák-magyar határ magyar oldalán) felé kerülve igyekeztek elérni a Mosoni utat. Kazimirnál már osztrák lovasság állt, akiket a Poeltenberg Ernő vezette huszárság szépen összeszabdalt, ám a beérkező erősítések miatt a magyarok mégsem tudtak erre áttörni. A csoport végül a Hanság mocsarain a helyi lakosság segítségével átkelve jutott el Kapuvárra, s onnan Csornán át ért Győrbe, ahol Görgei seregei összpontosultak. A Zichy-dandár mintegy 20 halottat, 26 foglyot veszített. Egyes információk szerint a dandárból 400-nál is több ember hiányzott a csata után, így feltételezhető, hogy a szökevények és a csapataiktól elszakadtak száma magasabb lehetett, bár később biztosan sokan visszatértek alakulataikhoz.

Bár a parendorfi összecsapás ugyan kedvezőtlen kimenetelű volt a magyar fegyverekre nézve, az általános képet nézve nem történt tragédia. A magyar fősereget sikerült az osztrák túlerő ágyúi előtt egyesíteni. A téli hadjárat megkezdődött.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme. Bp.: Grill, 1928-1942, Görgey Artúr: Életem és működésem. Bp.: Európa, 1988

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.12.16
15