Mikor 1876 nyarán az autonóm Szerb fejedelemség támadást intézett az oszmánok ellen, a török hadsereg villámgyorsan elfojtotta a kísérletet, nagy presztízsveszteséget okozva a balkáni ortodoxokat, közte a szerbeket támogató Oroszországnak. II. Sándor cár azonban óvatos volt, nem akarta, hogy a Krími-háborúhoz hasonlóan egy európai koalíció alakuljon ki ellene Törökország védelmére.

Szerencséjére Bismarck Németországával és az akkor Andrássy Gyula közös külügyminiszter irányította Osztrák-Magyar Monarchiával szövetségben állt, így helyzete kedvező volt. A Bismarck által létrehozott Három császár szövetségével szemben egyetlen európai államnak sem volt esélye, ám akadt egy gyenge pontja. Ez a Balkán-félsziget miatti orosz – osztrák-magyar ellentét volt, amely okból Andrássy igyekezett a németeket összeveszíteni az oroszokkal, hogy Bismarck egyértelműen kötelezze el magát Ausztria-Magyarország mellett.

Eleinte azonban a magyar államférfi bizonyos kondíciók mellett elfogadta az oroszok háborúját Törökország ellen, így jött létre 1877. január 15-én a Budapesten megkötött szigorúan titkos megállapodás a Monarchia és Oroszország között, amely a következőket kötötte ki a háború esetére:

1. Ha Oroszország hadat üzen Törökországnak, Ausztria-Magyarország semleges marad.

2. Az Osztrák-Magyar Monarchia megkapja ellentételezésül Bosznia-Hercegovinát.

3. Szerbia és Montenegró a két hatalom közti semleges puffer-államok lesznek.

4. A Balkán többi részét kisebb szláv államokra osztják, de nem jöhet létre egy nagy szláv állam.

5. Konstantinápoly szabad város lesz.

6. Oroszország megkapja Besszarábiát.

7. Bulgária, Albánia és Rumélia (a mai Bulgári déli része) független államok lesznek.

8. Görögország megkapja Thesszáliát, Krétát és Epirusz egy részét.

A megállapodást követően Oroszország megkezdte a mozgósítást, majd a bulgáriai török mészárlások ürügyén 1877. április 24-én hadat üzent az Oszmán Birodalomnak. Nagyon magabiztosan indultak meg az orosz seregek, melyekhez a friss román állam hadereje is csatlakozott, ám meglepetésben volt részük. Bár Szisztovnál a cár hadserege könnyen átkelt a Dunán, Plevna várának ostroma, valamint a Sipka-szoros török védelme megakadályozta a gyors sikert. A.J.P. Taylor szerint Plevna hosszúra nyúlt ostroma 40 évvel nyújtotta meg a török birodalom életét.

Plevna erődjét a vitéz Oszmán pasa védte mintegy 67 ezer katonával, míg a támadó orosz hadsereg 130 ezer főt (orosz, román, bulgár) tett ki. Az ostrom tulajdonképpen egymás utáni csaták sorából állt, amelyben a támadók igyekeztek megadásra bírni a körülsáncolt és földművekkel megerősített Plevnát védő törököket. Első alkalommal, még 1877. július 19-én menetből igyekeztek elfoglalni a várost, ahol nem számítottak komoly ellenállásra, de Oszmán pasa a kezdeti sikerek után visszavetette az oroszokat. Mindkét fél erősítéseket vont magához, és július végén, a második összecsapásban már 22 ezer török küzdött 35 ezer orosszal, ismét török győzelemmel.

Egész Európa növekvő szimpátiával figyelte a túlerő ellen hősiesen küzdő Oszmán pasát, s kezdett megváltozni a közvélemény szemlélete, amely a bulgáriai mészárlások miatt kezdetben az oroszok mellett állt. Szeptemberre 43 ezer román katona érkezett az erőd alá az oroszok támogatására, de a harmadik nagy összecsapás-sorozat során, szeptemberben a törökök ismét megtartották állásaikat, noha 8-10 ezer embert veszítettek, a támadók pedig a dupláját. Október 24-re végül az orosz-román erőknek sikerült teljesen körülzárni Oszmán pasa táborát, amely innentől kezdve nem számíthatott erősítésre, sem ellátmányra. A végsőkig kimerült helyőrség decemberre ötszörös túlerővel állt szemben, s kifogyott a lőszerből és az élelemből. Oszmán pasa december 9-én megpróbált kitörni a gyűrűből, de kudarcot vallott, s meg is sebesült. A sebesült parancsnok végül megadta magát, és kardját átnyújtotta egy román ezredesnek. A még városban védekező törökök közt elterjedt halálának hamis híre, mire december 10-én a megmaradt helyőrség is kapitulált.

Az orosz győzelem végül utat nyitott a cárnak Konstantinápoly felé, ám az álom az isztambuli bevonulásról nem valósulhatott meg. Elkéstek. Nagy-Britannia eleve rossz szemmel nézte az orosz medve Dardanellák felé nyúló mancsát, ráadásul az oroszok túl kemény feltételeket diktáltak győztesként a törököknek, és egy nagy bulgár állam megteremtésével megszegték az Andrássyval Budapesten megkötött szerződést is. Andrássynak sikerült elérnie azt is, hogy Bismarck is kénytelen volt fellépni diplomáciailag Oroszország ellen, ezzel a cárság helyett a németek a dualista állam mellett kötelezték el magukat. Mikor a hír elérte Andrássyt, a magyar külügyér állítólag olyan boldog volt, hogy kézen állt az íróasztalán... Végül 1878-ban a brit és osztrák-magyar akarat nyert (ez volt a két nagyhatalom utolsó sikeres gyakorlati együttműködése Törökország védelmére). Az oroszok kénytelenek voltak elfelejteni az általuk kötött San Stefanó-i békét. A diplomáciai asztalnál angol vezetéssel diktált új balkáni rendben nem jött létre Nagy-Bulgária, és a törökök sem szorultak ki a Balkánról. Érdekesség, hogy ez a válság (a 49-es menekültek befogadása mellett) alakította ki a magyar-török barátság máig is ható eszméjét, mivel a magyar közvélemény az oroszokkal szemben egyértelműen az oszmánok mellé állt.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Taylor, A.J.P.: Harc a hatalomért. Bp.: Scolar, 2000, rubicon.hu 1, rubicon.hu 2

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.