Vendégünk volt A Hely, Farkas Erika és Vágner Mária

avagy Mitől zöldül a hangmérnök?

Dugig tele volt a Pódiumszínpad nézőtere, amikor a XIV. Győri Könyvszalon programjaként A Hely című rádióműsor két munkatársa Farkas Erika és Vágner Mária elfoglalta a helyét a pulpituson. Mikrofont ragadtak, és sodró lendülettel, jó kedvűen kezdtek el mesélni. Előbb a műsorról, aztán a könyvről.

A Kossuth Rádió A Hely című riportműsora 2014 tavaszán volt öt esztendős. Az eltelt időszak számokban: több, mint ezer adás, ötszáznál több helyszín, közel nyolcezer riportalany és több tízezer megtett kilométer, valamint sok százezres hallgatóság. Sokan dolgoznak a műsor elkészültén. A hely szerkesztői: Bak Anita, Kiss Bea, Kiss Rita, Felszeghy Csaba, Mohácsi Edit, Schweier Rita, Pálfi Balázs, Varga Júlia, Vágner Mária. Műsorvezető Farkas Erika. Gyártásvezető Rubin Gabi. Ez a csapat ötletel, gyűjt anyagot, tárgyal, készít riportot, szervez és intéz. És persze velük együtt dolgozik teljes erőbedobással a technikai stáb is, akik nélkül az egész műsor nem állna össze. E felvezetés után már elárulhatom a választ a címben feltett kérdésre is! A hangmérnök attól zöldül, hogy míg a riporter versenyautót tesztel, ő az autó bőröndnyi hátsó traktusában kucorog – nyeli a kipufogógázt és retteg az életéért –, mindezt azért, hogy hiteles hangfelvételt készíthessen.

Amikor a műsor gondolata felmerült, s még a tervezés fázisában voltak, arra gondoltak, hogy olyan helyekre kalauzolják majd el a hallgatóságot, amelyekre az nem juthat el. Ily módon a kezdetekkor készítettek műsort például a kínai piacról, az azt uraló nehézfiúkról, vagy éppen bekéredzkedtek egy műtőbe is. (Itt aztán hallottunk néhány érdekes, humoros vagy éppen hajmeresztő részletet a műsorkészítés műhelytitkairól.) Az idő múltával azonban azt a felfedezést tették, hogy a különleges és az emberi bárhol megtalálható. A műsor tehát azóta azokról az emberekről szól, akik különlegessé teszik az adott helyet. „Bemutatásuk nagyon szép misszió” – vallotta Farkas Erika.

Szerencsére érdekes helyekben, különleges emberekben nincs hiány. Saját műsorterveiket kiegészítik az innen-onnan – sok esetben a rádióhallgatóktól – származó ötletekkel, most körülbelül egy esztendőre való elképzelésük van a tematikát illetően. A részletes adásterv már jövő január végéig készen áll. „Előfordult-e, hogy visszautasították a megkeresésüket?” – hangzott a kérdés a hallgatóság köréből. „Egyetlen alkalommal. – válaszolt Farkas Erika – Ugyan ki utasít vissza 23 percnyi rádióreklámot, ami ingyen van?!” Aki ott volt, tudja a választ.

A beszélgetés a továbbiakban a könyv születéséről szólt. Vágner Máriától megtudtuk, hogy legelőször egy CD kiadását tervezték, s csak aztán vetődött fel a hagyományos, könyv formátum ötlete. A kötet célja az volt, hogy a legemlékezetesebb beszélgetéseket papírra vessék, megörökítsék és illusztrálják. A szerkesztés során egy-egy kolléga két-két történetre tehetett javaslatot, ezekből válogatták össze a könyv anyagát. Vágner Mária szívéhez legközelebb a bukovinai székelyek és a völgységi svábok története áll, ő tehát a róluk szóló műsort javasolta. Farkas Erika pedig – állatbarát lévén – a Zakuszka-tanyát, az öreg lovak menhelyét ajánlotta a kötetbe. A kiadvány anyaga összeállt, s a L’Harmattan Kiadónál megjelent a 13 riportot tartalmazó kötet.

A könyvbemutató végül oldott kérdezz-felelekké alakult át, köszönhetően a rádiósok rutinjának és nyitott személyiségének.

Berente Erika


Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy A Hely című riportkötetről megjelenését követően már írtunk ajánlót a Győri Szalonban, a cikk itt olvasható!

2014.11.13