Ha már nem tudja a nagymama

Régi játékok a Várkert Bazárban

Különleges, interaktív kiállítás várja a szülőket és a gyerekeket a Várkert Bazárban. Környey Alice hozta el ebbe a szép térbe a népi bútorokat és játékokat. És rendezett be egy olyan kuckót, játékteret, ahol a már tableteket nyüvő alsó tagozatosok is megismerkedhetnek a múlt századi falu játékaival, akkori gyermekeivel.

Akik a mi szüleink, vagy éppen mi magunk vagyunk, már ha a lemezünk „B” oldala forog éppen. Mert jól emlékszem én is a 60-as, 70-es évek falusi életére, kis- és nagyobb gyermekkorom játékaira. Amik bizony jórészt a ház körül található természetes anyagokból készültek, nem nagyon volt lehetőség, de pénz sem arra, hogy játékboltokból vásároljunk. Nem is volt csak játékokat forgalmazó üzlet a szülőfalumhoz közeli két kisvárosban, csak egy bővített árukészletű trafikban árultak gyermekjátékokat. Aminek kirakatán persze mindig megakadt a szemem, de legtöbbször csak elmentünk mellette. Maradtak hát a háznál előforduló lehetőségek, játszottunk a szokásos fából készült fegyverutánzatok mellett kukoricatorzsával, gyaluforgáccsal, és persze a szülők által előállított játékokkal.

Ezt a tovatűnt, de oly kedves világot idézi most meg a kecskeméti bábszínházból induló, és a Millenárison, majd a Mesterségek Ünnepén népszerű foglalkozásokat vezető Környey Alice. Aki a múlt századi Nógrád megye gyermekvilágába utaztat el bennünket. Leginkább a két világháború közötti időben járunk, amikor még a kislányok elsősorban feleségnek, anyának készültek, és ezt szolgálták, erre irányultak a játékaik is. Nógrádban is olyan világ volt ez, amikor már az öltözködés megmutatta a társadalmi hovatartozást, családi állapotot, a nemzetiséget és sokszor a települést is, ahol laktak. A kislányok babái rongyokból, fából, csuhéból készültek, az elsőket még az édesanyák állították össze, majd már maguk a kislányok fogták a tűt, a cérnát, és keresték meg a ház körül található diribdarab rongyokat.

A felnőtt környezet és elfoglaltságok utánzása mellett nagyon fontos szerepe volt a lányoknál a táncos, énekes, ritmikus formát alakító térjátékoknak (Bújj, bújj, zöld ág…), amik szintén megelevenednek a gazdagon berendezett térben. Ami egy kis kiállítás is, eredeti falusi bútorokkal, komóddal, sifonérral, korabeli iskolapaddal, gyermekággyal. És persze rengeteg háziszőttes gyermekruha is ott van a foglalkozásokon, amelyeknek az időpontját és a tematikáját a Várkert Bazár internetes oldalán lehet megkeresni. És ha már nincs nagymama, vagy éppen olyan fiatal, hogy nem találkozott ezzel a világgal, akkor itt, mesében, muzsikában rejtekezve megtalálhatjuk, átélhetjük a nem is annyira távoli múltunkat. Így advent tájékán egészen jó gyermekes programnak tűnik.

Mesében, muzsikában rejtekezve – Múltunk a mában
Interaktív játékkiállítás
Várkert Bazár
2016.09.17. – 12.31.

Pálffy Lajos
Forrás: mandarchiv.hu

2016.12.04