1212

Egy kis showder Fábry Sándorral


Ifjú fotográfus barátom, Csobay Dániel, a győri Original Balance Kft. kulturális rendezvényszervezője kedves invitálására november 18-án este elmentem a Hotel Konferencia nagytermébe, Fábry Sándorral, az érdemes művész, dramaturg, író, showman, műsorvezetővel folytatott beszélgetős estjére.

Dani (gondolom, nem sértődik meg, ha a továbbiakban így aposztrofálom) Több, mint 1 fröccs c. beszélgetős sorozatának fő célja, hogy az általa meghívott, közismert, munkájuk révén tisztelt embereket magánemberként is megismerjük: milyen gyerekkoruk volt, hogyan vélekednek az élet dolgairól, milyenek a hétköznapjaik. Ezúttal Fábry Sándort vallatta.

Csobayné Pintér Éva (Dani édesanyja) üdvözölte a szépszámú vendégséget, majd Dani köszöntötte a jelenlévők tapsa közben bevonuló főszereplőt. A kitűnően felkészült fiatal sajtótechnikus, fotográfus, kulturális rendezvényszervező és közművelődési szakember kérdéseire válaszként hamar megtudtuk, hogy Fábry mindig kellemes várakozással jön Győrbe, ahol a hetvenes-nyolcvanas években idegenvezetőként dolgozott, s amit nagyon élvezett. Idegenvezetőként ugyanúgy, mint manapság a tv-showban, „az ember kielégítheti kóros exhibicionizmusát” – vallja.

Megtudhattuk, hogy Pécsett végzett tanárként, tanított is, sőt máig büszke arra, hogy van magában egy népművelői véna, ami, ha valaki odafigyel rá, kitűnik a műsoraiból is. Tudtuk, hogy gyakran utazik külföldre, hiszen számos úti élményéről beszélt már rádióban, tévében. Legutóbb Etiópiában járt, ahol a népesség növekedésének üteme döbbentette meg leginkább: 1935 óta az ország lélekszáma 15 millióról 90 millióra nőtt. Sofőrjük a jelenlegi 10 gyereke mellé még továbbiakat tervezett.

Fábry büszkén említette, hogy már három éve csinálja társaival a Rádiókabarét, ahová hívására szívesen, lelkesen jönnek a szórakoztatás legismertebb, legjelesebb sztárjai is. Nem is igazi Fábry-show lett volna, ha nem dobott volna be szaftosabb témákat.
Emlékeznek, amikor Fletó az ATV-ben elengedett egy galambocskát? – és el is játszotta, hogyan. – Ez olyan emberi volt tőle – jegyezte meg aztán somolyogva.

Természetesen szó került november 20-i születésnapjára, s hogy ilyenkor számosan felhívják, felkeresik. Szerintem keserű szájízzel mesélte el, hogy egy ilyen aktuális időpontban Orbán Viktor kereste telefonon. Beszélgetésük során izgalommal várta, mikor tér már rá a nagy ember a hívás végső céljára. Végül Orbán csupán egy ismerősük telefonszámára volt kíváncsi...

Van valami, amire a legbüszkébb életében? – kérdezte Dani.
Ötéves kislányomra, aki ott van hátul, és hallgathat minket – válaszolta Fábry. – Az ő születése óta mindennek értelme lett az életemben.

A beszélgetés közben meglepetés-produkciókkal is szórakoztatták a rendezők a közönséget: a Jónás Stella Alexandra Mária és Nyári Márió duó énekelt-zenélt, Kárász Nóra és Szűcs Ádám pedig egy fergeteges táncprodukciót adott elő.

Egy órányi beszélgetés után Fábry már célozgatott arra, hogy „véget kellene vetni a zenének”, de ekkor Csobay Dani egy igazi meglepetésvendéget jelentett be: Pió Márta újságírót, televíziós szerkesztőt, Fábry egykori évfolyamtársát. Képeim, remélem, bizonyítják, hogy igazándiból örültek a viszontlátásnak (35-40. fotók).

Pió Márta ezt írta a Facebookján a találkozásról: Köszönöm, kedves Dani, hogy kicsit visszafiatalodhattam, ilyen ez, ha diákélményeket elevenítünk fel. Az biztos, Sanyi nagy tréfamester volt akkor is. Ez persze azokat a tanárainkat érintette, akik nem a tudásuk miatt állhattak katedrára, hanem a párthűség okán. Azokat meg máig tiszteljük, akiktől sokat kaptunk...

Végül, az est betetőzéseképpen villanyt oltottak, és Dani felvonultatott egy születésnapi tortával, mini tűzijátékkal díszített asztalt két szép lány kíséretében az ünnepelt tiszteletére.

Molnár György művészetbarát,
a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség (GYAK),
valamint a Győri Fotóklub Egyesület tagja

 

2016.11.30