649

November 27. – Mészárlás a Washita folyónál

Ezen a napon történt

1868-ra kiéleződött a helyzet az Amerikai Egyesült Államok civilizációs határát jelentő prérin a ma Oklahomának nevezett térségben. Bár a korábbi szerződések értelmében a csejen indián törzs nagyja bevonult a számukra kijelölt rezervátumba, a vadászatokhoz szükséges lőszert, fegyvert, s a kormány által ígért élelmet sohasem kapták meg olyan mennyiségben, amelyre szükségük lett volna.

A problémát fokozta, hogy az ifjú és dicsőségre vágyó indián harcosok elszöktek a szerződést aláíró öreg főnökök táborából, és kisebb rajtaütésekkel, lótolvajlásokkal jelezték, hogy szeretnék tovább folytatni évszázadok óta megszokott életüket szabadon, s nem kívánkoznak a kopár rezervátumokba. A válasz az amerikai kormány részéről a katonaság kivezénylése volt, hogy megrendszabályozza az engedetlen csejeneket.

Az öreg csejen főnök, Kormos Üst 1868 novemberében a Washita folyónál vert tábort, majd elutazott a legközelebbi amerikai erődhöz, hogy elmagyarázza, nem tehet semmit a fiatal harcosok megfékezésére, ilyenre nem terjed ki főnöki hatalma. Kérte, hogy ne érje retorzió őt és az őt követő családokat, mert ők csak békében szeretnének élni. A törzsfőnöknek csalódnia kellett, nem kapott megértést. Közölték vele, hogy le kell telepednie családjaival az erőd mellett, és a fiatal harcosokat is vissza kell tartania az akcióktól. November 26-án este érkezett haza falujába, és tábort akart bontani, mivel az amerikaiak ismerték a tábor helyét, s félt egy rajtaütéstől. Aznap este havazott, ám reggelre kiderült az ég.

Kormos Üst korán ébredt, de az időjárás javulását csak rövid ideig élvezhette, ugyanis egy a tábor felé szaladó indián asszony kiáltozására lett figyelmes: „Katonák! Katonák!”. A törzsfőnök próbálta fellármázni a férfiakat, hogy biztosítsa a családok táborbontását, míg feltartják a katonákat a folyónál, de már elkéstek. Kormos Üst a gázló felé sietett beszélni az érkező lovasokkal, de azok nem tárgyalni érkeztek. George Armstrong Custer a 7. lovasezreddel zeneszó mellett rohanta le a falut. A törzsfőnök mégis a ködből előbukkanó kékmundérosok felé indult, kezét a béke jeleként felemelve. Haslövés érte, a megkezdődő vérfürdőt a főnök nem élte túl.

Custer világos parancsot kapott parancsnokától, az amerikai polgárháború híres Sheridan tábornokától: „Semmisítse meg a falvaikat és póniállományukat, lője agyon vagy kösse fel kivétel nélkül valamennyi harcosukat, ejtsen foglyul minden asszonyt és gyermeket”. Custer lovasai egyszerűbb megoldáshoz fordultak, mint a válogatás. Mindenkire lőttek, aki mozgott. A mészárlásnak végül százhárom csejen esett áldozatul, akik közül mindössze 11 volt harcos. Emellett 53 asszony és gyermek esett fogságba. Az amerikai katonák meg is skalpoltak néhány megölt indiánt.

Később a harci zajt és a menekültek híradásait hallva a környező térségből arapahó és csejen harcosok gyűltek össze a visszavágás reményében, és egy 19 fős különítményt meg is semmisítettek. Custer elrendelte a visszavonulást. Sheridan későbbi jelentésében nagy sikernek ítélte meg a mészárlást: „az öreg Kormos Üstöt… megsemmisítettem, mint valami ócska senkiházit”.

Ha Sheridant nem is, de Custert elérte az indián igazságszolgáltatás. 1876-ban a Vadnyugat legismertebb indián-amerikai csatájában, Little Bighornnál az életével fizetett könnyelműségéért, ahol a sziúk szinte egész ezredével együtt elpusztították.

Horváth Gábor

Felhasznált irodalom: Brown, Dee: Wounded Knee-nél temessétek el a szívem. Bp.: Cartaphilus, 2011

A kép a Wikimedia Commons szabad felhasználású gyűjteményéből származik, a szerzői jogtulajdonos a kép készítője. A felhasznált kép forráshelye a szerzői jogi feltételekkel és a szerző megnevezésével itt érhető el.

2016.11.27
19