„Az egy intim történet, hogyan kerültem a televízióba” – kezdte felrajzolni Barkó Judit közszereplésbeli pályafutását. Úgy esett, hogy negyed évszázaddal ezelőtt akkori párját, a színész Szabó Sipos Barnabást műsorvezetőnek hívták az újonnan alakult Duna Televízióba. Ő azonban nem szeretett volna menni, s mivel az érdeklődés telefonon érkezett, a kagyló pedig éppen Judit kezében volt, kellemes hangja következtében őt magát invitálták egy meghallgatásra. A kezdeti lámpaláz lassan levetkőztetett, bár alapvetően ahhoz a szerencsés típushoz tartozik, aki csak addig izgul, amíg „nem ér oda”. Amikor aztán később saját műsorokat is kapott, rengeteg alkalommal találkozott olyan, még rutinos, gyakorlott szereplőkkel is, akik teljes felkészültségük ellenére alig voltak képesek megszólalni, pláne összeszedetten szerepelni. A lámpaláz pedig nemcsak a képes-hangos média, a tévé és rádió területén érvényesül, hanem bármilyen téren, amely egyrészt eltér a hétköznapi élethelyzettől, másrészt pedig eredmény, végkimenetel múlik rajta. Az egyik ilyen tipikus szegmens a prezentáció: vizsga, felvételi, állásinterjú – bármilyen, mások előtti döntő megnyilvánulás. Tapasztalata szerint a lámpaláz legalább az emberek 80%-át érinti.

Barkó Judit idén megjelent könyve mellett saját maga fejlesztette kommunikációs tréningeket vezet a témában (önismereti kurzusokkal kezdte). Saját tapasztalatokra támaszkodó, egyéni fejlesztésű módszerét hosszú évek alatt rakta össze, és állítja, hogy 100%-os eredményességgel működik: közel 1000 ember járta végig vele, és egyetlenegy sem volt, akinél hatástalan maradt. A lámpaláz leküzdéséhez a megkerülhetetlen alap a tökéletes felkészülés (tartalmi, szakmai), ám ettől még nem múlik el a feszültség. Létezik „jó” és „rossz” lámpaláz is, előbbi a szerencsés, amikor a belső feszengés nem akadályozza a teljesítményt. A drukknak mindenki számára jól ismert, szomatikus típustünetei vannak: izzadás, kéz-, láb-, hangremegés, hang- vagy beszédmódváltozás, beszédstílus változás, sápadtság, gyomorremegés. Lámpaláz esetén az illető sokszor nem tudja elmondani, mit akar, nem úgy és nem azt mondja el, vagy esetleg nem is emlékszik arra, miről beszélt.

Az Antiizgulin a felsorolt jellegű lámpaláz szituációknál és viselkedéseknél jóval komplexebb eset- és módszerfelölelésű. Olyan technikák szerepelnek a könyvben, amelyek elsajátíthatók a különböző kommunikációs helyzetekre vonatkoztatva. Példaként hangzott el a „szem a lélek trükkje”, amellyel rengeteg eredmény elérhető. A téttel járó helyzetekben a viselkedést például még a táplálkozás is befolyásolja, továbbá rengeteg olyan apró dolog, amelyre nem is gondolnánk: ilyen szituációkban fiziológiailag még az ivás, a nyelés is nehezebben megy, ha egyáltalán. Maga a könyv rengeteg általánosságot tartalmaz, hiszen nem (lehet) személyre szabott, a benne szereplő módszerek tanulhatók, de a hozzájuk tartozó „gyakorlati lánc” nem sajátítható el a tréning nélkül. Viszont a visszajelzések alapján a benne leírtak valóban javítják, csökkentik a lámpalázzal kapcsolatos felmerülő problematikát.

„Hibás szülő nincs, a szülők azt teszik meg a gyerekeikkel, ami csak tőlük telik.” A lámpaláz sokkal összetettebb dolog, mint hogy a neveltetéssel meghatározható legyen. Viszont például nézzük meg, Amerikában mennyivel kevesebb és kisebb amplitudójú a lámpaláz – ott működik a biztatás, a jó kiemelése, amelyre kiskoruktól kezdve szocializálják és bátorítják a gyerekeket a társadalom legszélesebb volumenében. Magyarországon is erre kellene törekedni, ehhez átfogó szemléletváltásra van szükség. Rendkívül fontos lenne a gyerekeket verbálisan megdicsérni akár egy sport-, akár egy tanulmányi szereplés, vagy bármilyen más fellépés esetén, hogy a megfelelni vágyás stresszét csökkenteni tudjuk, és önbizalommal nyújthassák a legtöbbet, mindazt, ami bennük van. Barkó Judit szerint ha a pedagógusok megkapnák a nekik (ki)járó megbecsülést, sokkal több erőfeszítést lennének képesek fordítani a gyerekeknél a kommunikációs „felkészítésre”, amely elmondhatatlanul sokat jelentene a gátló lámpaláz leküzdésében, kezelésében. Persze vannak eleve szorongó, stresszes gyerekek, amely viszont már egy mélyebb szint, a pszichológia területéhez tartozik. Az Antiizgulin ebben nem tud segíteni, ez már az orvosi tudományág terepe, de a „normális” lámpaláz esetében a kötetben szereplő és a tréningen begyakorolható technikák minden esetben hatásosak tudnak lenni. „Hiszek abban, ha én a saját környezetemben teszek valamit, és akik engem látnak, ők is tesznek valamit, akkor minden működhet.”

Szilvási Krisztián
Fotó: Zilahy Márta