667

A líra 12 árnyalata

Verseskötetek a XVI. Győri Könyvszalonon

A XVI. Győri Könyvszalonon november 18. és 20. között pontosan tucatnyi programon találkozhattak az érdeklődők a líra mint irodalmi műfaj árnyalataival, amelyek között egyaránt voltak egyéni kötetbemutatók, valamint olyan „csoportos” kiadványok prezentációi, amelyeken, illetve amelyekben több író-költő is közreműködött.

Virágh László: Hát én immár…

Szilvási Krisztián írása

November 18-án pénteken, a Könyvszalon első napján Virágh László zeneszerző, műfordító és költő mutatta be első, saját irodalmi kötetét Hát én immár… címmel, akivel – a tervektől eltérően – Völgyi Tóth Zsuzsa, az MTVA szerkesztője beszélgetett a pódiumszínpadon. A kiadvány szerkezete roppant érdekes, a benne szereplő verseket ugyanis meg-megszakítja egy-egy levélrészlet, vagyis a líra és a próza váltakozik a lapjain, egyfajta dinamikai tényezőként. Versei saját bevallása szerint „régies ihletésűek”, és ez csupán egy része az alkotásainak – mintegy 20 költemény kimaradt a válogatásból. Így állt össze végül nagyjából 70 vers egyetlen testté, a megjelenésből kiszorulók pedig talán rögtön egy folytatást is prognosztizálhatnak.

Virágh László elárulta, hogy hite szerint talán ez a szerelmes versforma az, amellyel mindenki megszólítható, de emellett a téma egyáltalán nem könnyű és egyszerű. A költeményeket „megtörő” levélrészletek hátterében – a fikció ellenére – ott áll a valóságalap, a „szent és sérthetetlen valóság”, amely személyes élményekből és tapasztalatokból, megtörténtekből nemesedik fikcióval kiegészített és összefűzött kerek egésszé a mindent átitató érzelmekkel. A prózarészletekbe rendkívül óvatosan szövődik bele a reneszánsz attitűdje, a „Meg akarom fogni a kezedet, és nem lehet, a meg akarlak simogatni, és nem lehet” atmoszférája.

„Én nem vagyok különösen tehetséges, de sok a mondanivalóm” – közli őszintén Virágh László, aki egyfajta belső szükségletet elégít ki: sokat és sokfélét szeretne elmondani, ezért születik kezei alól líra, próza, műfordítás, tudományos publikáció. Ráadásul versek megzenésítésével is foglalkozik, dallamot ad a soroknak, így önkifejezését valóban nem zárja művészeti határok közé.

Gülch Csaba: Gyónás könyve

Szilvási Krisztián írása

Gülch Csaba, aki november 18-án lépett a mikrofon elé a pódiumszínpadon, nehéz időszakon van túl, „be kellett leltároznia az életét”, és az összegyűlt fájdalmak kiírásából született meg a babitsi címválasztású Gyónás könyve. A költő, újságíró legújabb kötetét Szarka Tamás és a jó barát Markó Iván segítségével mutatták be a közönségnek. A költemények egyszerre furcsa és mégis természetes módon mind 4 sorosak, ahogyan ő fogalmazott, „nem jött több belőlem” – a kiadvány pontosan 111 verset tartalmaz, így 444 soron keresztül vonul végig benne a gyónás.

Szarka Tamás szerint egyfajta krónika áll össze a versekből, aki úgy véli, egy ilyen minőségű és ekkora élet raktározásából bőven van mit lejegyezni ebben a formában. „Hol tartasz az Istenkeresésben?” – szólt a kérdés, mire Gülch Csaba tiszta hittel állította, hogy eddigi 57 évének minden történésében megtalálta a jóistent: „Mindig megkaptam tőle a bizonyosságot”. Volt egy olyan időszak az élete során, amikor Isten szólongatta csak őt, Ő tartotta fölé a kezét, s ezekben a négysorosokban próbálja elmondani neki, mi történt vele abban az időszakban. Az Isten nemcsak Gülch Csaba életében meghatározó, hanem Markó Ivánnál is, világuk így, ezen a ponton mindenképpen kapcsolódik, nem véletlen hát, hogy a jó barát foglalt helyet a másik oldalán.

Gülch Csaba 4 soros verseiben helyenként egy egész életösszegzés „préselődik” össze. Szarka Tamás a versek szimbólumaira utalva megkérdezte tőle, milyen a viszonya a természethez? „Én 350 éve ugyanabban a faluban élek, az őseim akkor települtek oda”, a házhoz tartozó óriási, erdőszerű kert, illetve a falu körüli természet saját belső késztetéséből kifolyólag sarkallja az őt körbevevő világ megismerésére – legyen az növény éppúgy, mint az életét körülvevő emberek. „A természet életem része.”

Markó Iván csupán egyet szeretett volna kérdezni: „Mi lesz a következő?”. Gülch Csabának 10 évig nem jelent meg verseskötete, „elég nagy volt a csend bennem”, utána viszont folyamatosan „jöttek a sorok”, ez lett 2015-ben A hóesés befogad. Elhatározása volt, hogy amit versben leírt, megfogalmazza prózában is, ám a kezdés után ez „elállt benne”, és ugyan újabb szavak kezdtek érkezni belőle, de csak 4 sorokban. A Gyónás könyve 111 verse tulajdonképpen egy történet, amit úgy tervezett, hogy ezzel le is zárult, de sokszor végigolvasva őket megint elkezdenek jönni belőle a történetek. Úgyhogy ezután, amivel még tartozik magának, a jóisten segítségével jövőre prózában is megjelenteti.

Verslavina – A nő és a férfi

Berente Erika írása

A #Verslavina – A nő meg a férfi című könyv bemutatójára november 18-án került sor a Kisfaludy Teremben. A kötet szerzőit Szabó T. Anna képviselte Győrben, beszélgetőtársa Csapody Kinga volt. Sokan temetik a költészetet, ezért eléggé váratlanul érte az FB magyar használóit, amikor verslavina tarolt közöttük. Szabó T. Anna Lackfi Jánosnak íródott alkalmi verse (Lackfi János 40. születésnapjára) volt az, ami elindította a görgeteget. Szó szót, rím rímet, vers verset követett, míg a posztok, riposztok, kommentek és lájkok száma többszázezres számot ért el. Miért ez az aktivitás és a siker? Az életközepi krízis, a 40. születésnap talán az életút zenitje – nem tudható. Ugyanakkor biztosan a számvetés ideje, az áttekintésé, és éppen ezért veszélyes. Könnyen felvetődik a kérdés: Elég-e a 40? Avagy eléget-e? E válsághelyzetet oldandó jól jön a játék, a derű. E véleménnyel nem vagyok egyedül, mert számolatlanul születtek a versek – és a költők.

Felmerült az igény, hogy a netre, a „felhőbe” „fellőtt” műveket jó lenne kötetben olvasni, a versek között böngészni, a lapok közé könyvjelzőt illeszteni. Szabó T. Anna szavaival élve „a futóhomokba karót verni, jelzőpóznát állítani”; hiszen egy versválogatás csak egy pillanatnyi állapotot tükröz, hiszen a verslavina mozgása azóta sem lassult, legfeljebb más irányt vett.

A kötet a szimbolikus 40-es számra épít, ennyi költeményt választottak be az antológiába. A tizenhat szerző neve formabontó módon a hátsó kötéstáblára került: Lackfi János, Szabó T. Anna, Acsai Roland, Botos Máté, Demény Péter, Györe Gabriella, Hartay Csaba, Jónás Tamás, László Noémi, Lázár Júlia, Kiss Judit Ágnes, Kun Árpád, Mesterházi Mónika, Mészöly Ágnes, Molnár Krisztina Rita, Tóth Krisztina; míg az ötletgazdák neve a címoldalon szerepel. A könyvet az Athenaeum Kiadó jelentette meg. Versek nőkről és férfiakról – nőknek és férfiaknak. Olvassák!

Bende Tamás: Horzsolás

tmoni írása

Egy fiatal költővel ismerkedhetett meg az érdeklődő közönség szombat délben, a Kisfaludy Teremben. Szalai Zsolt költő, kritikus mutatta be Bende Tamást és első nyomtatott kötetét, a Horzsolást, mely a Parnasszus Könyvek Új Vizeken sorozatában jelent meg. A 26 éves szerzőről beszélgetőtársa elmondta, hogy fiatal kora ellenére már kiforrott költőnek számít, hiszen jó néhány éve tagja a győri irodalmi életnek. Dolgozik például az Ambroozia e-folyóirat szerkesztőjeként, és 21 éves korában jelent már meg elektronikus könyve is. Ám a nyomtatott termék teljesen más – mondja –, egy kicsit szürreális (amellett, hogy végtelenül boldogító), hogy saját lelkének, személyiségének megtestesülése kikerül az ellenőrzése alól, s vadidegen emberek könyvespolcán landol.

A kötet címét Nádasdy Ádám: Maradni, maradni című versének utolsó két sora ihlette: „Átzuhanni: az fáj. A változás / szűk száján átcsúszni, az horzsolás.” Amit a horzsolás szó ebben a kontextusban jelöl, az az egész verseskönyvre vonatkoztatható. A mű szerkezete ciklikus (mindig az utolsó vers a cím), de a ciklusok között is van kapcsolat. „A kötetkompozíciót megalkotni nehéz volt – vallja Bende Tamás –, amíg rá nem jöttem, hogy a versek képesek egymás mellé rendeződni tőlem függetlenül.” A szervezőelv a beszélői pozíció, de maguktól tematikus blokkokba is rendeződtek – persze azért akad néhány átfedés.

A költemények több nézőpontból szólalnak meg: íródtak egyes szám első és második személyben, többes szám első és második személyben, ami az ösztönösség és a tudatosság váltakozására utal. A személyesebb első személyű és a kicsit nagyobb távolságot tartó második személyű beszélői pozíciót általában az döntötte el, hogy az adott tartalom hogyan adható elő a legjobban. Ami egyértelműen kiviláglik a szövegből, hogy szerzőjük az állandóságot, a tartósságot, a nyugalmat keresi prózaverseiben, melyek néha eltérnek a szabadvers irányába is.

Örök pillanat – Kisalföld hangoskönyv 3.

Gülch Csaba költő, újságíró az Örök pillanat című hangoskönyv történetével kezdte a bemutatót. Elmesélte, hogy olvasói kérésre jelent meg a költészet a Kisalföld hasábjain. Rovatában versszerető emberekkel készített rendhagyó interjúkat, az alanyok között volt jogász és orvos, építész és pap. Majd megfogalmazódott az igény, hogy milyen jó lenne, ha „hangban is megjelenne”, ami addig csak nyomtatásban. Így született meg az első hangoskönyv Kút címmel, melyen Rónay György versét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát adja elő. Rá két évre újabb harminc ember állt a mikrofon elé, hogy kedvenc versét megossza a nagyközönséggel. A 2. rész címadója Villányi László Üzenet című költeménye.

A 3. hangoskönyvön főként előadóművészek szerepelnek, akik közül négyen voltak jelen a bemutató beszélgetésen: Fellegi Melinda zongoraművész, Bende Tamás költő, Olasz Valéria előadóművész és Szabados Éva színész, előadóművész. Gülch Csaba először a versválasztásról kérdezte őket, s a válaszokból az derült ki, hogy gyakran személyes ok, például egy aktuális élethelyzet határozta meg. Másrészt volt, aki olyan verset mondott el, amely számára magában sűríti a költészet lényegét. A beszélgetésen szó esett zenéről, a líra erejéről, művészi állomásokról és filozófiáról. Majd elhangzott néhány a CD-n szereplő művekből, Fellegi Melinda Edvard Grieg Lírai darabok című sorozatából játszott el néhányat. Ráadásként pedig Bende Tamás és Olasz Valéria egy-egy saját verset mondott el.

Az Örök pillanat című hangoskönyv egyik üzenete, hogy a költészet mennyire fontos lelki táplálékunk, hisz a hétköznapiságból kiemelkedő nézőpontjával segíthet megérteni és feldolgozni fájdalmainkat, tanít szívvel látni, teljesebb életet élni.

Czigány György: Kilenc szimfónia

Csiszár Antal írása

Dr. Horváth József, a megyei könyvtár igazgatóhelyettese beszélgetett Czigány Györggyel november 19-én, aki Kilenc szimfónia címet viselő új kötete kapcsán érkezett a Könyvszalon pódiumszínpadára. A szerzőt Győrhöz szoros, termékeny kapocs fűzi iskolaévei, ismeretségei révén. A verseskötet címében a szimfónia a zene és vers rokonlelkű voltára utal, a – mitikus – kilences szám pedig a szerkesztőelvet mutatja: kilenc csokorban szerepelnek a költemények, a csokrok tematikai-hangulati egységek alapján szerveződnek.

Czigány György számos kötettel büszkélkedhet, kritikusai már évtizedekkel korábban fel- és elismerték azon erényeit, amelyek ma is megerősítést nyernek.  A beszélgetésben előkerültek győri nevezetességek (például a Kazinczy utcai ház, mely egykor Sajnovics János bíró tulajdona volt, rokona a magyar-lapp rokonságot feltáró Sajnovics János nyelvésznek), valamint megtudtuk azt is, miért került a jezsuiták (ma bencések) templomába a Szent Rozália oltárkép (a templom építését egy olasz kereskedő jelentős pénzösszeggel támogatta).

Isten szalmaszálán – Beszélgetés a 80 éves Buda Ferenccel

Tóth Imre: Exit

tmoni írása

A Pannon Tükör kulturális folyóirat online főszerkesztője, Tóth Imre is bemutatkozott a győri közönségnek Exit című verses- és A kert című novelláskötetével. A beszélgetést Szalai Zsolt író, kritikus vezette, kinek kérdései nyomán kiderült, hogy van ugyan a két mű között egy laza kapcsolat (tematika és gondolkodásmód, a misztikából táplálkozó világlátás), de alapjában véve két külön alkotásról van szó.

Az Exit a zalaegerszegi költő-író negyedik kötete, harmadik verseskönyve, melyben egy nagyon különös közegben találja magát az olvasó: a szerző személyes élettörténetében, ám olyanban, amely térben és időben nincs korlátozva, hanem a transzcendencia végtelenségébe nyúlik. Ebből következik a lírai én kettősége is, mely szerint részben személyes közelségből, részben valamiféle időn és téren túli/kívüli távolságból szemléli a világot, s benne saját magát. Tévedés ne essék, nem egyszer így, másszor úgy, hanem egyszerre. Ezáltal létrejön egy sajátságos hang, mely egyrészt őszintén személyes, másrészt fensőbbségesen bölcs és univerzális.

Rátz László – Cs. Varga István: Borkultúra kettős tükörben

Csiszár Antal írása

Borkultúra kettős tükörben címmel jelent meg Rátz László és Cs. Varga István sajátos versidézet és „borvirág”-gyűjteménye, amelynek a bemutatójára november 19-én került sor a Kisfaludy Károly Könyvtár második emeleti rendezvénytermében Kaiser László beszélgetőpartner moderálásában. A kettős tükör kifejezés arra is utal, hogy a téma a természet- és társadalomtudományi megközelítésben került elő. A rendezvényen valódi színfoltként egy játékos vetélkedőre invitálták a résztvevőket: a borral kapcsolatos állítások közül kellett a helyeset kiválasztani, a három legjobb helyezett pedig egy-egy üveg borral lett gazdagabb. Az irodalomtörténészek előadásában a humán vonások kerültek előtérbe, hogyan jelenik meg ez a nedű az irodalomban Balassitól Petőfin, Arany Jánoson keresztül egészen Ady-ig, a sort pedig tovább is lehetne folytatni. Régóta tudjuk, hogy a magyar társasági élet elmaradhatatlan tartozéka a borfogyasztás: örömünkben, bánatunkban egyaránt iszunk (sírva vígadás). Tovább szellemes adomák, a borral kapcsolatos énekek fokozták az összejövetel hangulatát.

Cseke J. Szabolcs: Megtagadt nemlét

Csáky Anna írása

November 20-án, vasárnap délelőtt 10 órakor a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében összegyűlt versszeretők egy igen magas színvonalú kiadványról folytatott beszélgetés és felolvasás tanúi lehettek a XVI. Győri Könyvszalon programján.

Cseke J. Szabolcs költő, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotó Közösség, valamint a székesfehérvári Vörösmarty Társaság tagja mutatta be Megtagadt nemlét című új kötetét. Beszélgetőtársai és méltatói, Kaiser László költő, könyvkiadó, Bakonyi István irodalomtörténész, rendkívül izgalmas, gondolatébresztő kérdésekkel árasztották el az ünnepeltet, aki életének fontosabb állomásit felsorolva, költői pályájának kialakulásáról, irodalmi élményeiről, munkásságát segítő példaképekről, szerzőtársakról szólt.

A szokatlan kötetcímben rejlő kettős tagadás utal a szerző sajátos alkotói attitűdjére: az emberi, művészi vívódások erőteljes, folyamatukban történő kivetítésére. Számára a korszerűség hagyomány és újítás összhangját jelenti. Ars poeticája az értékteremtő értékmentés, a nemlétbe süllyesztő koreszmékkel, káros trendekkel való szembeszállás. A világ áldásokkal és átkokkal teli, vallja a szerző, s hogy vannak dolgok, amelyek mellett egy költő nem mehet el közömbösen, szót kell emelnie ellenük vagy mellettük. A szerző rejtetten és áttételesen szól örömeiről, fájdalmairól is.

Cseke J. Szabolcs harmadik verseskötete összegző jellegű, érett költői alkotásmódról tanúskodik mind tartalomban, mind formában. Három nagy szerkezeti egységre (Leporelló, Kereszt/metszet – Átválogatás az Irgalmasság évére, Harmadvágás) tagolódik, melyeket több kisebb részekre bontott a szerző.

Az alcímek is meghökkentőek, figyelemfelkeltőek. A versekre a zeneiség, a képszerűség, az éles érzelmi-hangulati váltások jellemzőek. Kiemelendő a költő nem mindennapi szóalkotó képessége, a művekben fellelhető metaforagazdagság, mely a mondanivaló szemléletességét és tömörségét segíti elő, a gyakori, többnyire páros rímek, a rövid sorok pedig a klasszikus hagyományok folytatására utalnak a számtalan modern versforma mellett.

A Hungarovox Kiadó gondozásában megjelent kötetnek a külső megformálása is figyelemre méltó. A borítót Revák István Mórimadonna című festménye és címlapterve alapján Pereszlényi Helga készítette, a szerző fotógrafikáját pedig Molnár György, a Győri Antológia Irodalmi és Művészeti Alkotóközösség tagja.

A kiválasztott alkotások P. Nagy Gabi és Olasz Valéria értő felolvasásában különleges hatást gyakoroltak a megjelentekre.

Kaiser László: Elfáradt összes angyalunk

Szilvási Krisztián írása

Majdnem 20 kötettel a háta mögött lépett november 20-án a pódiumszínpadra a Hungarovox Kiadó és Oktatási Stúdió vezetője, Kaiser László költő, író, szerkesztő, dramaturg, tanár, hogy Elfáradt összes angyalunk című verseskötetét ismertesse meg hallgatóságával, a rendezvényen a beszélgetőtárs Bakonyi István irodalomtörténész volt. Kaiser László sokoldalúsága az általa „művelt” műfajok sokrétűségében is megjelenik, hiszen vers, novella, regény, riport, interjú, kritika egyaránt fűződik a tollához. „Őspestinek” vallja magát, ám a fővárosba nem vették fel, helyette Szegedre ment az érettségi után magyar-történelem szakra, majd elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a dramaturg képzést is. „Három tevékenysége van életemnek, mindhárom egyaránt fontos: írás; szerkesztés, könyvkiadás; tanítás.”

Saját bevallása szerint a 70-es években nagyon-nagyon tanult, a 80-as években nagyon-nagyon élt, a 90-es években pedig elkezdett nagyon-nagyon dolgozni. Verseiben a sötét, kiábrándult tónus nem saját belső világából érkezik, nem rossz szellemi-testi állapotának kivetülése, hanem a világ problémáira történő reflexió, a körülöttünk élő kérdésekre történő „panasz”, figyelemfelhívás, sorokba transzformált látlelet. „Mindez összeadva-kivonva itt van a versekben.” Az Elfáradt összes angyalunk kötete négy ciklusból áll, ahol a befejezés mindenképpen a hazafelé tartás, amely természetesen sokféleképpen értelmezhető. Kaiser László zömmel kötött formában ír, de jegyez szabadverseket is, mint ahogyan vallja: „Furcsa és bonyolult dolog az alkotás, ezer útja van”.

Rakovszky Zsuzsa: Fortepan

Berente Erika írása

Rakovszky Zsuzsával, mint poétával találkozhattak idén a Könyvszalon látogatói, mert 2006 után 2015-ben újra verseskötettel jelentkezett. Fortepan című alkotásáról Kárpát Zsolttal beszélgetett.

A riporter első kérdése az volt, hogy miért kellett ennyi ideig várnunk az új költeményekre? „A versek akkor jönnek, amikor akarnak” – szólt a válasz. Ingyen kapja őket az ember, de sokszor csak egy-egy verstöredék, rím érkezik, amiken dolgozni, csiszolni kell. Könnyebb a dolog, ha a vers magja már megvan, de tervezni, ütemezni nem lehet. Egy-egy kötet között 5-6 év telik el, közben születnek a prózák. De a legutóbbi verseskötet gyűjteményes jellegű volt, most több idő kellett arra, hogy egy kötetnyi költemény összeálljon.

A könyv két nagy részre tagolható, az első a Napéjegyenlőség címet viseli. Ezek a versek és a szonettek, valamint a kisciklusok három női szereplő különleges élethelyzeteit, emlékeit, érzéseit, ürességét és fájdalmát írják körül; s hogy a közeg, ahol élnek, miképpen fogadja őket, miképpen reflektál pillanatnyi valójukra.

A kötet második felének ötletadója az Interneten fellelhető Fortepan fotógyűjtemény, amelyben 1900 és 1990 között készült fotográfiák sokasága található – képet adva az elmúlt századról. Az e blokkban szereplő költemények egy része mások képei alapján született, hiszen Rakovszky Zsuzsának nem lehetnek saját emlékei a tízes, húszas vagy akár a negyvenes évekről sem. Nosztalgikus hangon szól erről a korról, de az igazán személyes költemények az utolsó négy évtizeddel kapcsolatosan íródtak – hiszen innen már vannak saját élményei.

Különleges módon a fejezetben kilenc olyan költemény is szerepel, amelynek nincs címe, hanem a tartalmat illetően 4-5 Interneten használt „címke” (tárgyszó) ad támpontot az olvasónak. Ezek a „tag”-ek árulkodnak igazán arról, hogy a verseket olvasva a szerző belső képeire fókuszálhatunk, mert e tárgyszavakra rákeresve nem feltétlenül lelünk tényleges képet a Fortepanon.

A versciklust egy cím és tárgyszavak nélküli költemény zárja, nevezzük talán epilógusnak – ennek első felét idemásoljuk, hogy ráérezhessenek, milyen képeket is tár olvasója elé Rakovszky Zsuzsa:

„Ha a folyóhoz érek,
ha a sötét folyó fölé hajoltam,
és mint a fényt kapott filmen a képek,
halványodom s már nem tudom, ki voltam,
ha érzem nyelvemen ízét sötét vizének,
és tűnök elfelé, írás a porban,
a maradék tudat sötét síkján az évek,
színes fotók, peregnek vissza sorban,
mielőtt a sötét benyelne végleg,
lassan kialvó emlékezetem…”

Fotók: Szabó Béla, Vas Balázs, Zilahy Márta

2016.11.25